2017-04-19

Hannah Kent – Rekviem ​egy gyilkos asszonyért

FÜLSZÖVEG: Izland rideg északi partvidékén járunk, 1829-ben. 
Agnes Magnúsdóttir megöli a szeretőjét, ezért halálra ítélik és a kivégzésig egy család gondjaira bízzák. Lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza bűnei alól.

Az elítélt lassan megnyílik a tisztelendőnek, elmeséli neki az életét és a gyilkosság előzményeit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik, de az idő vészesen fogy – közeleg a tél, és vele a kivégzés napja.

Egyedül Agnes tudhatja a teljes igazságot. Ez az ő története.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 400
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 412 g
ISBN: 9789633994429
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Fordító: Pásztor Zoltán

SZERINTEM: Furcsa volt ez a könyv, és nem is igazán tudom, hogy mit mondhatnék róla. Kezdetnek az fogott meg, hogy Izlandon játszódik, illetve a 19. században – számomra ezek misztikus és izgalmas dolgok, majd pedig a stílusa volt az, ami lenyűgözött.

Olvastam már izlandi szerzőtől, vagyis pontosítva, Izlandon játszódó történetet, és ebben a kötetben az első furcsaság az volt, hogy néhány betű fonetikusan át lett írva, hogy illeszkedjen a magyar abc-be, és ez nem is lett volna probléma, de valahogy így számomra egy picike varázs elveszett. Emlékszem, régen a Wikipédiát bújtam a kiejtés-kiolvasás miatt. Sokaknak viszont valószínűleg könnyítés, szóval az én bogaraimtól eltekintve köszönet a kiadónak, hogy ennyire gondoltak a magyar olvasókra!


Maga a történet pedig... ha néhány szóval kellene jellemeznem, akkor komor, hideg, és kilátástalan. Hiába ölel fel több hónapot a cselekmény, nekem egyszerűen végig olyan érzésem volt, mintha a végeláthatatlan télben és hidegben játszódna, ahonnan nincs menekvés, és ha jobban belegondolunk, akkor egy szigetről van szó, onnan tényleg nem nagyon van menekvés, főleg nem az 1820-as években.

A főszereplő, Agnes már az első oldalon halálraítélt, talán ezért is annyira kilátástalan az egész regény, mert igaz történet alapján készült, így sejteni lehet, hogy nem happy enddel zárul. Ráadásul a könyv első fele ha lehet, akkor még komorabb és sötétebb, s kicsit talán lassan is bontakoznak ki a dolgok, szóval vagy nagyon olyan lelkiállapot kellett nekem, hogy olvassam, ami mellett azonosulni tudok vele, vagy az elhatározás szükségeltetett, mert ha az ember nem is érzi a könyvhöz illően magát, akkor is ott ragad az oldalak előtt.

A könyv második felében valami érezhetően megváltozik, és itt leginkább a szereplők egymáshoz való viszonyára gondolok: az elején az emberekre is a hűvös távolságtartás a jellemző, majd ahogy egymás mellett, egymással élnek, kialakul valami kapocs, és kiderül, hogy a vérengző gyilkos talán mégsem az, hanem jobban hasonlít rájuk, mint arra a képre, amelyre a hatóságok és a pletykák formálták az asszonyt. Talán az utolsó 100 oldal, mondhatni a végjáték a leginkább szíven ütős része a regénynek.

Életemben először valaki meglátott engem, és én szerettem őt, mert vele azt éreztem, elég vagyok.

Mindemellett nagyon tetszett a történelmi része is a könyvnek, akár az, ahogyan akkoriban az emberek éltek, akár az, ahogyan akkoriban gondolkodtak, hiszen Agnes története is több kérdést vet fel ebből a szempontból, ahogyan megismerjük az életútját, vagy akár a gyilkosság éjszakáját, ahogyan ő mondja el. És persze ennyi oldal, illetve a gondolatai után sokan szimpatizálunk is vele (én legalábbis biztosan), így talán még inkább szíven üt a könyv vége.

Azok, akiket nem hurcolnak a halálba, nem foghatják fel, hogyan lesz a szív kemény és éles, míg nem marad más, csak egy sziklákból rakott fészek, közepén üres tojáshéjjal. Az a pusztaság vagyok, amiből semmi nem nő többé soha. Partra vetett, hideg szélben száradó döglött hal vagyok. Olyan száraz, hogy azt sem tudom, vérzek-e majd, ha kivonszolnak megkóstolni a bárdot. Mégsem, a testem még meleg, a vénáimban még harsog a vér, mint a szél maga, rázza a fészket és faggatja, hová lettek mind a madarak, hová tűntek mind?


A szerző, Hannah Kent több éves kutatómunkájának gyümölcse a könyv, és erről van némi információ is a könyv végén. Összességében zseniális, remekül ír a hölgy, ráadásul a hangulatfestései nem csak megülik olykor az ember gyomrát, hanem egyszerűen ott maradnak vele, gondolkodásra késztetik, beleférkőznek az álmokba is (iiigen, volt egy rémálomfélém is, ami eddig bevallom, csak nagyon ritkán fordult elő velem könyv miatt). Mondanám, hogy olvassátok télen, de ez így tavasszal kicsit sokára lenne esedékes, szóval inkább úgy fogalmazok, hogy ha érdekel Izland (vagy úgy általánosságban az északi országok), a hideg, a komorság, és a jó nagy adag történelem, akkor mindenképpen ajánlom. Ez az a fajta könyv, amin hetekig (hónapokig?) ülsz inkább, és nem a két nap alatt kiolvasós fajta – legalábbis nekem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)