2017-04-21

Az olvasási válságról, és hogy hogyan másztam ki belőle


Izgalmas téma, főleg olyan embernél, aki napi szinten olvas, és mondjuk átlagosan két-háromnaponta becsúszik egy könyvbefejezés is.... Nyilván csak hab a tortán, hogy könyves blogger is vagyok, és nem titok, hogy a kiadóktól is érkeznek könyvek, amiket nyilván jó lenne minél hamarabb a blogon is bemutatni. De mi van akkor, amikor gyakorlatilag rá se bírok nézni a könyvekre?


Tulajdonképpen eddigi életemben amikor volt, akkor csak igazán nagy olvasási válságom volt, jó pár éves, és igazából az erre való gyógyírként hoztam létre a blogot is, avagy mint egy motivációt, hogy olvassak, és mint egy pluszt, hogy írjak róla (mert írni mindentől függetlenül szerettem és szeretek). Ez aztán olyannyira jól is ment, hogy a havi 2-3 könyvből a heti 2-4 könyvig jutottam, ami azért valljuk be, nem rossz.

De hogy pontosan mi történt? Jött az őszi/téli vizsgaidőszak, és nem sikerült a legfontosabb vizsgám, ami ráadásul épülős, a tárgyat is imádtam. Földhöz vágott, na. Plusz ott volt a szürke és borongós, hideg tél, egyszerűen semmihez sem volt kedvem hónapokig (ami nálam nem meglepő, de azért az olvasásra soha nem hatott még ki ennyire, mint most), aztán nyilván kutyaharapás szőrével, jött más is a szarlavinára, szóval minden összejött, és még a tetejében borzalmasan is éreztem magam. Inkább sorozatokat és filmeket néztem, nagyon sokat chateltem a barátaimmal, így kitöltöttem az olvasásra szánt időmet mással. Könyvekre pedig hiába szerettem volna, nem igazán tudtam nézni.


Nálam az első lépés, ami segített, hogy nem erőltettem. Ha nem akarom, hát nem akarom, plusz van egy mondás, amit anyukámtól hallottam régen sokat, ez pedig a nem akarásnak nyőgés a vége, avagy ha csak azért is forszíroznám a dolgot, egyrészt rosszabb lenne, másrészt lehet, hogy egy életre elmenne az egésztől a kedvem, mert egyszerűen ismerem magam, valószínűleg így reagálnék. Inkább tartottam egy kis szünetet, és hagytam leülepedni ezt az egészet, és ha olvastam is, akkor is olyat, amibe nagy hévvel tudtam belevetni magam – például ilyen volt az Outlander-sorozat is...

Második lépésként, amikor már volt bennem némi hajlandóság a könyvek felé, akkor rövidebb szövegeket olvasgattam, esetemben verseket. Koncentrációkészség híján az adott helyzetben nekem nagyon sokat segített, hogy nem kellett sokat rágódnom egy szövegen, nem függött össze, így ha tízszer olvastam is el valamit, az sem volt baj, és két nappal később sem volt belőle probléma, amikor mondjuk egy regényben tartottam volna ott, hogy hoppá, amit akkor olvastam, amikor nem tudtam odafigyelni, na, az az infó most jött volna jól.

Harmadik lépésként olyan könyveket kerestem, amiknek a hangulata passzol az én hangulatomhoz. Például elkezdtem olvasni a Prozac-országot, habár nem fejeztem még be, vagy ott van Csernustól A férfi – Srácoknak, ami inkább lélekerősítőként szolgált, vagy a Testbeszéd a szerelemben, ami szintén inkább a kíváncsiságomnak köszönhető. Ezeket a könyveket magamhoz képest sokáig olvastam, de kihasználtam az időmet, és nem sürgettem magam.

Negyedik, és egyben utolsó lépésként pedig kicsit már toltam magam afelé, hogy próbáljam újra kinyitni azokat a könyveket, melyekbe belekezdtem, folytassam őket, mert tudom, hogy jók; az, ami közbejött, csak a fejemben van, és ideiglenes. és igazam is volt. Ott van például a Rekviem egy gyilkos asszonyért, vagy Az utolsó boszorkány lánya, de éppen A pillangók ébredését is sokáig olvastam, hiába remek regény mind. Most picit iszom ennek az egész kedvetlenségnek a blogos levét, hogy jó lett volna azokról a könyvekről írni akkor és ott, nagyjából amikor befejeztem őket, de ez legyen a legkisebb probléma. Most inkább örülök neki, hogy kicsit átestem a ló túloldalára, és kevesebbet alszok, csak hogy olvashassak :)


Nagyon sok tippet nézegettem, de nekem például nem vált be az, hogy menjek el könyvesboltba vagy könyvtárba, mert mentem én, és télen is imádtam a könyveket megfogni, lapozni, böngészni, de ettől függetlenül nem tudtam visszaugrani a jól megszokott, olvasós napokba. Szerintem mindenkinek más dolog segít kikecmeregni az olvasási válságból, de az kétségtelen, hogy relatív sok idő kell hozzá, és siettetni nem igazán éri meg a dolgot.

A kulcs szerintem az idő, és hogy próbáld meg lazán felfogni a dolgot – még akkor is, ha a határidők kergetnek. Én sem szerettem volna sok hónapot ülni egy-egy könyvön, de inkább mégis megtettem, mint hogy ne tetsszen, vagy hogy muszájnak érezzem azt, ami egyébként a legkedvesebb időtöltésem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)