2017-02-04

Diana Gabaldon – Szitakötő ​borostyánban (Outlander 2.)

FÜLSZÖVEG:Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A nagyszabású regényfolyam második része, amely ismét visszarepít bennünket az időben a XVIII. századi Skócia drámai és szenvedélyes eseményei közé…

Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte a titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye; az idő korlátain átívelő szerelem; és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között, a saját korába való visszatérés helyett.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 990
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly:960 g
ISBN: 9789632455990
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2012 
Sorozat: ARANY PÖTTYÖS 
Fordító: Balogh Eszter, Farkas Veronika
Eredeti cím: Dragonfly in Amber

SZERINTEM: A hihetetlenül erős, és érzelemdús első rész után egy kicsit más élmény volt a folytatás, és valahol sajnos itt is igaz az az örök érvényűnek tűnő mondás, hogy a második rész mindig rosszabb, mint az összes többi. Itt a rosszat átvitt értelemben használnám inkább, hiszen hogyan is tudnám azt mondani egy olyan könyvre, hogy rossz, ami ennyire beszippantott, aminek a karaktereivel keltem és feküdtem, ami mondhatni fanatikussá tett?

A Szitakötő ​borostyánban 20 évvel később kezdődik, mint ahol véget ért Az idegen, és nekem bevallom, ez egy kicsit furcsa, diszkomfortos volt, noha tényleg érdekelt, hogy milyen Jamie és Claire lánya. Valahogy olyan durr bele, túl sok információ érzésem volt, nem nagyon tudtam hová tenni a szituációt, és főleg nem azt, hogy megjelent Roger is (így pedig elsőre nem is annyira szimpatizáltam vele, valahogy rögtön a rosszat feltételeztem, viszont egy kis előrespoilerezéssel magamnak rájöttem, hogy rosszul gondolom :D), de aztán szerencsére egész gyorsan visszaugrottunk a 18. századba. A könyv végén viszont már alig vártam, hogy ismét a 20. századról olvashassak, szóval kicsit ellentétesek voltak az érzéseim a kezdetnél és a végnél.

Az első 20. századi rész viszont nagyon sok kételyt ébreszt, a központi kérdése a könyvnek természetesen az, hogy mi lesz Jamie-vel a cullodeni csata után, ami előtt viszont még ott van a prestonpansi csata... Culloden miatt az első részben is sok volt a feszültség, ám akkor valahogy olyan messzinek tűnt az egész, és nem volt annyira küszöbön álló a fenyegetés, mint a Szitakötő borostyánban lapjain, ahol gyakorlatilag versenyt futnak az idővel...



A Szitakötő borostyánban gyakorlatilag Franciaországról és Bonnie Prince Charlie-ról szól, nyilván kicsit sarkosítva, mert ennél jóval árnyaltabb a történet, de olyan érzésem volt, hogy valahogy ebből a két dologból kifogyhatatlan a sztori, és a végére valahogy annyira nem is érdekelt már Lajos Versailles-ja, sok volt az ármánykodás, és vissza akartam kapni azt a puritán skót szálat, amit annyira megkedveltem, s szerencsére kicsit kevesebb, mint a könyv fele (a vége) ismét Skóciában játszódik. Elég hamar kiderült egyébként, hogy Claire és Jamie legfőbb francia terve, hogy Bonnie Prince Charlie-t szabotálja a trón visszaszerzésében, így pedig elkerüljék a cullodeni vérfürdőt, ezzel pedig visszautalnék az ominózus első fejezethez, ahol ugyan semmi konkrétum nincs leírva, csak erősen sejtetnek a mondatok (olyannyira, hogy az egyik jelenetet meg is könnyeztem). Általában amikor az olvasó lelke kicsit megnyugodna, akkor kapunk egy újabb adag cullodeni rémálmot, és egyfajta sürgetést a könyvben, hogy kiderüljön végre, mi is fog történni, sikeresek voltak-e a műveletek.

A franciaországi dolgok között egyébként volt sok olyan, ami tetszett, például Raymond mester, vagy ahogyan Claire a L'Hôpital des Anges-ban tevékenykedett, vagy éppen a Mary Hawkinsszal kapcsolatos dolgok, illetve ahogyan nagyon sok dologra fény derült – köztük arra, hogy mi a helyzet Black Jack Randallal és Maryvel. És ha már a francia udvar: nem tudom, hogy mennyi igazság van abban, ahogyan Gabaldon a királyi audenciát leírta, mármint csak találgathatunk történelmileg, vagy vannak leírások, minden esetre jót mosolyogtam azon, hogy a király gyakorlatilag jó néhány férfi előtt kel fel, végzi el a dolgát, sminkelik, ilyesmi.



A könyv vége számomra egy hatalmas megkönnyebbülés volt, legalábbis minden olyan dolog helyre került, amiben kételkedtem, vagy amire a 18. századi rész vezetett rá. Természetesen kiderült, hogy mi történt Jamie-vel, bár ez azért számomra furcsa volt, és a helyében nem vártam volna 20 évet ezzel, még akkor sem, ha Frank megkérte rá, hogy hagyjon fel mindennel, ami Jamie-vel kapcsolatos.

Ó, és az egyik kedvencem, Geilis Duncan: róla is sikerült megtudni néhány dolgot, aminek nagyon örültem. És ha már mellékszereplők: Murtagh-t itt is imádtam, egyszerűen zseniális a karakter.

Hihetetlenül örülök, hogy ez a kötet sem függővéggel ér véget, bár mondjuk a szereplők, és maga a világ alapvetően egy hatalmas húzóerő abban, hogy mihamarabb kézbe vegyem a folytatást, ami már szerencsére a polcomon csücsül. A nem függővég egyébként azért oltári szerencse, mert kb. évente jönnek a könyvek magyarul, szerintem nagyon sok ember a falat kaparná idegességében és kíváncsiságában.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem volt rossz, néhány zavaró tényező ellenére ezt a kötetet is gyorsan befaltam. Itt inkább a végkifejlet az, ami húzza az olvasót, mert egyszerűen ha a tényeket tudja is az ember (khmm, hátralapoz), de attól még a hogyan ott függ a levegőben egy nagy kérdőjellel. Azt pedig ne feledjük, hogy ha elsőre kapunk valami nagyon jót, és legközelebb ha kicsit alul marad a sztori, akkor hajlamosak vagyunk rosszul megélni, pedig jelen esetben nem nagy a különbség. Akit esetleg a folytatás befolyásolna, hogy nekikezdjen-e: igen, mindenképpen. Azt hiszem, annyi minden fog még történni a következő könyvekben, hogy annak a negyedét sem tudjuk,  vagy sejtjük, szóval egy izgalmas és lebilincselő új világ ez, mindenképpen megéri belecsöppenni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)