2016-11-30

Roald Dahl – Matilda

FÜLSZÖVEG: Matildával sok a baj. Falja a betűket, könyvtárnyi olvasnivalót cipel haza, valóságos fejszámoló művész. Szülei szörnyülködve szemlélik leányuk különcségeit, s megpróbálják rávenni az egyetlen értelmes elfoglaltságra, a televízió bámulására. Matildával azonban nem sokra mennek. Iskolába akar járni és tanulni szeretne. Itt találkozik a tündéri tanító nénivel, Édess kisasszonnyal, és a félelmetes igazgatónővel, Ordass kisasszonnyal. Számtalan torokszorító és mulatságos kaland közben döbben rá, hogy csodatevő képességgel is rendelkezik… 

Matilda fordulatos és meghökkentő története Roald Dahl legújabb, ifjaknak szóló fantasztikus varázslata.

2016-11-29

BORÍTÓLELEPLEZÉS | On Sai – Esővágy



2016-11-28

Kristina Ohlsson – Mostohák (Fredrika Bergman 1.)

FÜLSZÖVEG: Százak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az alvó gyerekre, ám mire a szerelvény befut a stockholmi főpályaudvarra, a kicsinek nyoma vész. Alex Recht felügyelő és Fredrika Bergman bűnügyi elemző kezdetben klasszikus gyerekrablásra gondol, ám a nyomozás rémálomba illő fordulatot vesz, amikor az ország egy távoli szegletében megtalálják a kislány holttestét homlokán a felirattal: Nem kell! A gyilkos kíméletlen, s mint kiderül, rendkívüli képességű…

2016-11-27

Caleb Krisp – Ivy ​Pocket és az Óragyémánt

FÜLSZÖVEG: Ivy ​​Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban… 

Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza. 

A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…

„És ekkor történt. Ismét fellobbant bennem a vágy, mint a grófnő hálószobájában. Őrült vágy. Kétségbeesett kényszer. Egyetlen dolgot akartam: felvenni a nyakláncot. A nyakamba akasztani. Látni magam az Óragyémánttal a nyakamban. Igen, igen, megígértem a grófnőnek, hogy nem teszem. De mi baj lehet belőle? Felpróbálom, csak egy másodpercre. Vagy egy-két percre. Aztán leveszem. Soha senki nem tudja meg…”

2016-11-22

Hevesi Krisztina – Szextrém

Perverziók, szexfüggőség és ártalmatlan különcségeink

FÜLSZÖVEG: Mi az, ami a szexben extrém? Mi alapján különböztethetjük meg a szerelmi légyottok izgalmát fokozó pajkos, de ártalmatlan játékokat a perverzióktól, amelyek már az egyén párkapcsolatát veszélyeztethetik, sőt, élete más területeire is romboló hatással lehetnek? A rengeteg kultúrtörténeti érdekességet felvonultató szexuálpszichológus szerző végtelenül szórakoztatóan kalauzolja az olvasót a bizarr gyönyörök útvesztőjében, egyszersmind bepillantást nyújt a különböző furcsaságok kialakulásának lélektani hátterébe és terápiás lehetőségeibe is. A szexuális erőszaktevők pszichológiai elemzéséből azt is megtudhatjuk, mire érdemes figyelnünk, vigyáznunk, hogy csökkentsük az áldozattá válás esélyét. 
Lebilincselő olvasmány!

2016-11-18

Ransom Riggs – Lelkek ​könyvtára (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 3.)

FÜLSZÖVEG: A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben kezdődött és az Üresek városában folytatódott kaland izgalmas véget ér a Lelkek könyvtárában. 

A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa. 

Ahogyan az előző két kötet, a Lelkek könyvtára is a fantázia és a még sosem publikált régi fényképek elegyítésével nyújt egyedülálló olvasmányélményt.

2016-11-16

Szkiba Zsuzska – Fogadd ​el magad

FÜLSZÖVEG: Minden ​​nő igazi NŐ. Minden test szerethető: a kerekded, a törékeny és a sportos egyaránt. Benned is ott rejlik a szépség és az érték, az a bizonyos PLUSZ kortól, bőrszíntől és testsúlytól függetlenül. 

A mai világban, főleg a hamis mintákat hirdető média hatására, a legtöbb ember testképzavaros, önbizalma meggyengült. Meglehetősen veszélyes ez, hiszen a közérzeted, az önbizalmad áthatják a mindennapjaidat, az életed, befolyásolják a teljesítőképességed. 

Szkiba Zsuzska, a Beauty with Plus bloggerének könyvéből te is erőt meríthetsz. Tudatosítja benned, hogy valódi értékeidet nem a külsőségek, vagy mások rólad alkotott véleménye határozzák meg, csakis te magad. Személyes történeteken keresztül ébreszt rá arra, hogy ha elindulsz, hogy megvalósítsd az álmaidat, bármit elérhetsz, csak rá kell lépned az önismeret, a tudatosság, az önmegvalósítás rögös és kalandos útjára. De ha egyszer elindulsz, soha többé nem akarsz majd visszafordulni. 

A szerző pozitív életszemlélete, baráti hangvétele és a könyvben található egyszerű, de mégis hatékony gyakorlatok rávilágítanak arra, hogy több vagy mint egy szám, egy ruhaméret. 
Egyedi, értékes és szerethető vagy. Egy igazi Szépség!

2016-11-14

Marie Kondo – Tiszta ​öröm

FÜLSZÖVEG: A ​​világhírű japán módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven.

A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget. 

Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök, hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában már nincs szükségünk rájuk. 

A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.

2016-11-13

Antoine Leiris – Csak ​azért sem gyűlöllek titeket

FÜLSZÖVEG: Péntek ​​este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket. 

Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék, akkor ugyanannak a tudatlanságnak engednék, ami benneteket tett azokká, amik vagytok. Azt akartátok, hogy féljek, hogy honfitársaimra gyanakodva tekintsek, hogy feláldozzam szabadságomat a biztonságom kedvéért. 

Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, mint minden nap, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket. 

Hélène Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életét 2015. november 13-án. Férje, Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára; nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót. Bővített változata, melyet kezében tart az olvasó, több mint 20 nyelven jelenik meg. 

Antoine Leiris felkavaró története arról szól, hogyan lehet emberi választ adni a terrorizmus értelmetlen embertelenségére.


2016-11-12

Sylvia Löhken – A ​csend ereje

FÜLSZÖVEG: Türelmesen ​​meghallgat másokat, előbb gondolkodik, csak utána beszél. Egy találkozókkal teli nap után szívesen van egyedül. Jobban szereti, ha kevés, de igazán jó barát veszi körül. Ezek a visszahúzódó vagy introvertált emberek legfőbb jellemzői. 

Ebből a könyvből most megtudatja, hogyan érvényesítheti visszahúzódó emberként erősségeit a szakmai- és magánéletben, például jó koncentrációs képességét, analitikus gondolkodását vagy függetlenségét. A jól bevált stratégiák segítik, hogy a kapcsolataiban, tárgyalások vagy viták alkalmával jól szerepeljen és legyőzze az akadályokat. Megtudhatja, hogy befelé forduló ember létére hogyan válhat sikeres vezetővé a saját személyes stílusával, és hogyan dolgozzon hatékonyan együtt extrovertált munkatársaival. 

A szerző a legfrissebb pszichológiai kutatások alapján, sok gyakorlati példával szemlélteti, mi a különbség az introvertált és extrovertált emberek között. Segít áttekinteni a családi és baráti körben zajló beszélgetéseket is az introvertált ember szemszögéből. Számtalan tanáccsal szolgál, hogyan éljen partnerével vagy egyedül, és hogyan bánjon az introvertált és extrovertált gyermekekkel. 

Dr. Sylvia Löhken PhD fokozatú nyelvész és kommunikációs szakértő, emellett okleveles coach. Oktatói és kutatói tevékenységét követően tíz évig volt a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat) vezető beosztású munkatársa Németországban és Japánban. 2003 óta az introvertált személyiségtípusú emberek tanácsadója.

2016-11-09

Stephen King – Aki ​kapja, marja (Bill Hodges 2.)

FÜLSZÖVEG: A ​​_Mr. Mercedes_-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért. 

„Ébresztő, géniusz!” – így kezdődik Stephen King letehetetlen új regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény. 

Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét. 

King a Tortúra óta nem foglalkozott az olvasóval, aki addig bálványozza az írót, amíg baj nem lesz belőle. Az Aki kapja, marja nemcsak vérfagyasztó, bravúros krimi, de azt is bemutatja, hogyan formálja az irodalom az életet – jól vagy rosszul, most és mindörökké.

2016-11-08

Angela Marsons – Ördögi ​játszmák (Kim Stone 2.)

FÜLSZÖVEG: Alexandra ​​Thorne pszichiáter. Jól menő magánpraxist visz, önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézményben, cikkei jelennek meg szakmai lapokban, intelligens, vonzó; és olyan szabadságot teremt magának, amelyre mindig is vágyott. Egy tökéletes nő, egy tökéletes élet. 

Egy napon azonban az egyik páciense gyilkosságot követ el, bosszút áll egy hajdani traumáért. Egy másik páciense majdnem agyonver egy férfit, aki csak megrázogatta, hogy felébressze. Mi történik dr. Thorne betegeivel, hogy ilyen erőszakos cselekményeket hajtanak végre? Mi zajlik egy-egy terápián? És mi lehet az orvos valódi szándéka? 

Kim Stone felügyelő hátborzongató ügybe csöppen, a megérzéseire hagyatkozva, mást lát ott, ahol a kollégái és a felettese csak a maszkot. Egyedül marad: a saját szakállára kezd nyomozni, de talán gyermekkora tragikus eseményei, veszélyes élete miatt egy okos és számító elme számára könnyű préda lehet… 

Kim Stone az Ördögi játszmák történetében ugyanolyan keményen és minden megalkuvás nélkül veszi fel a harcot a bűnnel és a bűnösökkel szemben, mint az Elfojtott sikoly című kötetben. Angela Marsons újabb regényét ezúttal is a veszélyes tempó, a pergő szócsaták és az akciódús nyomozás jellemzi.

2016-11-07

Leitner Olga – Púder ​nélkül

FÜLSZÖVEG: Szingli vagy és valakinek ez nem tetszik? Anya vagy és úgy érzed, nem vehetsz fel egy normális ruhát, mert beszólnak? Néha az élet minden területén elvárják, hogy nő legyél, és ezt nem bírod? Fiatalnak érzed magad, de látva a tiniket úgy gondolod, hogy egy évezred választ el a mai trendektől? Nem mindig jó a szex? Egy kicsit mosd le a púdert, és kezeld lazán a dolgokat! 

Leitner Olga legújabb könyvében eredeti, sőt néha meghökkentő válaszokat találsz többször feltett kérdésekre. Ha kell egy kis leitnerolgis sodrás, ha kíváncsi vagy egy valódi nő néha megalkuvást nem tűrő véleményére, akkor épp azt a könyvet tartod a kezedben, amit neked találtak ki.


2016-11-06

Paulo Coelho – A ​kém

FÜLSZÖVEG: Egy ​​megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet. Felismerte a kitörés lehetőségeit, kilépett a sorból, és azt mondta: Nem! Olyan életszabályokat alkotott önmaga számára, amelyek mindenkinél erősebbé és szabadabbá tették. Mata Hari illúziómentes világában a vonzalom: valuta, a szex: eszköz, a szerelem: tiltott dolog. Azt hitte, okosabb mindenkinél. És az is volt, amíg betartotta saját törvényeit. Azonban abban az első pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált.

Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet.


2016-11-05

Susanna Bingemer – Szuperételek

FÜLSZÖVEG: Tegyen meg ennyit az egészségéért… 
…kényeztesse magát nap mint nap a szuperételek természetes vitálanyagaival – a jobb erőnlét, a jó közérzet és a kiegyensúlyozottabb kedély érdekében.

Ebben a könyvben… 
– megtalál minden tudnivalót a szuperételek egészséges tápanyagairól és azok fantasztikus hatásáról 
– részletes információt kap a huszonöt legfontosabb hazai és egzotikus szuperételről, kiegészítve számos gyakorlati tanáccsal és több mint negyven vegán recepttel, amelyekkel gazdagabbá teheti étrendjét 
– szakértői véleményeket olvashat az algákkal, a gabonafüvekkel és a vadnövényekkel kapcsolatban.

2016-11-04

3. Blogszülinap


Szóval ez a nap is elérkezett, a harmadik életévét tölti be a blog :) Idén egyetlen nagyobb változás lesz ebben a szülinapos bejegyzésben, mégpedig hogy nem lesz nyereményjáték – egyszerűen így jött ki most a lépés, és nem is érzem szükségét a dolognak. Helyette inkább csak néhány gondolatot osztanék meg ezzel az egész blogos-könyvolvasós dologgal kapcsolatosan :)

2016-11-03

Könyvmoly Párbaj – A hetedik (jelentkezés)


Szóval ismét itt a Könyvmoly Párbaj jelentkezési ideje, én pedig nem szeretnék lemaradni róla, szóval íme a bejegyzésem :) Feleslegesnek tartok kisregényt írni ezzel kapcsolatosan – tavaly és tavalyelőtt már megtettem –, szóval idén inkább csak a listáimat hoznám. November 7. éjfélig lehet jelentkezni itt, továbbá a későbbiekben is ezen az oldalon lesz fent minden fontos infó.

Ó, és majdnem elfelejtettem, de a hatodikat, az előzőt sikerült teljesítenem, szóval jár a képzeletbeli vállveregetés (na nem azért, mert elolvastam 11 könyvet, hanem mert azt a 11 könyvet, amit előre meghatároztam magamnak).

2016-11-02

2016. októberi beszerzések


Ha csak néhány szóban kellene összefoglalni a múlt hónapot, akkor azt tudnám mondani, hogy ez durva volt. Mármint durva mennyiségű könyv érkezett hozzám, de ezt természetesen nem bánom, sőt! Mindezek mellett nagyon sokat olvastam is – konkrétan 19 könyvet fejeztem be, de még egy van, ami inkább októberhez sorolható –, szóval az az oldala is durva volt szerencsére. Alább listába szedve gyűjtöttem az összes címet, amik a polcom lakói lettek októberben: a vastaggal szedetteket olvastam már, néhánynál linkeket is találtok.