2016-12-13

Amy Harmon – Arctalan ​szerelem

FÜLSZÖVEG: Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Twister Media Kft.
Oldalak száma: 365
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 330 g
ISBN: 9786155631061
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Fordító: Marczali Ferenc

SZERINTEM: Őszintén szólva nem igazán vártam sokat ettől a könyvtől, mert első blikkre egy tipikus love-storynak tűnik, aztán nosza, mostanában úgyis leginkább ezek kötnek le. No, kérem, ez a könyv nagyon nem az, aminek elsőre tűnik, és igen, igazak azok a bizonyos jó értékelések, meg hogy mindenki csak jót tud mondani erről a regényről.

Amy Harmon, az írónő
A könyv mondhatni átlagosan indul: adott a suli szupersztárja-srác, meg a csaj, aki valójában szép, de nem is sejti magáról, meg a csaj barátja (unokatestvére), aki támogatja, és egyébként mindkét félt ismeri. Csak hogy ez a barát izomsorvadásban szenved, így nem igazán átlagos, a történet vezetése pedig egészen különleges, nagyjából klisémentes, sokszor meglepő, de 100%-ban magába szippantó. Igazából simán lehetne az a tipikus klisé is, hogy lány + fiú = egymás karjaiba borulás, de nagyon nem ez a helyzet. Mert közbejön nagyon sok dolog – példának okáért Ambrose elmegy a háborúba, s persze kissé csodás elem, de ő az egyetlen, aki visszatér (ez benne van a fülszövegben, szóval mondjuk rá, hogy nem spoileres).


– Sokszor érzem úgy, hogy a szépség akadályokat gördít a szerelem útjába. 
– Ezt meg hogy érted? 
– Úgy, hogy az ember néha egy arcba lesz szerelmes, és nem abba, ami mögötte van.


Ez az idézet pontosan átadja, hogy miről szól a könyv: az arc, ami annyira kedves volt Fernnek, Irakban megváltozik, tulajdonképpen eltűnik, s ezzel együtt a fiú részéről kialakulnak mindenféle pszichés – mondjuk úgy – betegségek is, akár említve csak az arcát, vagy a társai halálát, hogy nem tud visszailleszkedni, stb. A könyv pedig pontosan erről szól, a küzdelemről, hogy lehetne egy tipikus könnyű történet, de nem az.


– Ó, szegény kis Ambrose, hát mindjárt megszakad a szívem. Most azt várod, hogy sajnáljalak? Csak mert nem foglak. Arra a könyvre emlékeztet ez az egész, amit most olvastam egy online irodalmi kurzusra… Egy Cyrano de Bergerac nevű fickóról szól, akinek nagy volt az orra. Ki nem szarja le? A nagy orra miatt szegény Cyrano képtelen összejönni a lánnyal, akit szeret. Ennél nagyobb hülyeséget életemben nem hallottam. Hogy hagyhatta, hogy ez megakadályozza? 
– Nem ő volt az, aki szerelmes leveleket írt a jóképű fickó helyett? Ebből filmet is csináltak, nem? 
– De, ő az. Emlékeztet valakire? Nekem mintha rémlene, hogy volt valaki, aki szerelmes leveleket írogatott neked, és úgy írta alá őket, hogy „Rita”. Pont, mint Cyrano. Vicces, nem? Fern azt hitte, nem elég jó hozzád, most meg te hiszed azt, hogy nem vagy elég jó hozzá. És mind a ketten tévedtek… annyira hülyék vagytok. Annyira hüüülyék! – Bailey undorodva elnyújtotta a szót. – Jajj, de csúnya vagyok! Nem érdemlem meg, hogy szeressenek, ááá! – mondta affektálva, majd megcsóválta a fejét.

A történet árnyaltságában benne van Bailey is, Fern izomsorvadásos unokatestvére, akinek a karaktere még egy nagy adag pluszt hozzátesz a történethez, az ő szemszögéből még több dolgot megtudunk, nagyobb rálátást enged az igazságra, s nem mellesleg némi közvetítő szerepe is van a két fiatal, na meg a felnőttek között is. Azt hiszem, a betegsége miatt különleges az ő karaktere, s erre Fern és Ambrose is rájönnek, amikor nagyjából az élet értelmét boncolgatják.

No és a két főszereplő, Ambrose és Fern kapcsolata is érdekes, a karaktereket külön-külön is megszerettem. Harmon szerencsére kidolgozta őket, és elég sokat megtudhattunk mindkettejükről. A szerelmük pedig talán pont azért tetszett és ragadott magával annyira, mert nem volt egyszerű, több próbát is ki kellett álljanak, és ezek az akadályok hihetőek, valóságosak voltak, semmi olyan érzésem nem volt, hogy valami bugyuta tinirománcot olvasnék. A végkifejlet pedig nagyon nagyon tetszett, csöpögős és romantikus, szívbemarkoló, de ugyanakkor imádtam.

Őszintén? Úgy érzem, hogy csak össze-vissza hadobálok, mert ez tényleg egy olyan könyv, ami az elsőre szembe jövő romantikus vonalon túlmutat, konkrétan élettörténeteket tesz le elénk, ráadásul nagyon szép csomagolásban. A könyv elején minden olyan egyszerűnek tűnik, majd nagyjából fejezetenként más és más lesz a véleményünk arról, hogy az éppen aktuális szituációról mit gondolunk, hogyan látjuk, a regény végére pedig semmi sem az, ahogyan a dolgok elsőre tűntek, nagyjából minden helyzet megváltozott.

Csak magamat tudom ismételni: magával ragadó, szívbemarkoló könyv. Ha valami romantikusat olvasnátok, ami mögött van tényleges tartalom is, vagy amin picit elmélkedni, mosolyogni, könnyezni szeretnétek, akkor ajánlom az Arctalan szerelmet. Mindenképp, ha csak egy kicsit is érdekel, akkor adjatok neki egy esélyt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)