2016-11-13

Antoine Leiris – Csak ​azért sem gyűlöllek titeket

FÜLSZÖVEG: Péntek ​​este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket. 

Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék, akkor ugyanannak a tudatlanságnak engednék, ami benneteket tett azokká, amik vagytok. Azt akartátok, hogy féljek, hogy honfitársaimra gyanakodva tekintsek, hogy feláldozzam szabadságomat a biztonságom kedvéért. 

Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, mint minden nap, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket. 

Hélène Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életét 2015. november 13-án. Férje, Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára; nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót. Bővített változata, melyet kezében tart az olvasó, több mint 20 nyelven jelenik meg. 

Antoine Leiris felkavaró története arról szól, hogyan lehet emberi választ adni a terrorizmus értelmetlen embertelenségére.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma: 117
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 110 g
ISBN: 9789633109083
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Fordító: Vargyas Zoltán

SZERINTEM: Nem sok olyan könyvvel találkoztam eddig, ami ennyire földhöz vágott volna, amit könnyekkel küszködve olvastam végig, és ahol megállás nélkül azt kérdeztem magamtól, hogy miért? Az egy évvel ezelőtti párizsi terrortámadás egyik áldozata, Hélène Muyal-Leiris a történt középpontja férje, Antoine, és kisfia, Melvil szemüvegén keresztül.

Hélène

Pontosan tisztában voltam vele, hogy mit fogok olvasni már akkor is, amikor kinéztem magamnak a könyvet, hogy érdekelne. A támadás híre sokkolta a világot, és tulajdonképpen a média, a nyilvánosság leginkább azzal foglalkozott, hogy kik az elkövetők, miért tették, miért pont akkor, miért a Bataclan; engem pedig sokkal inkább az érdekelt, hogy a meggyilkolt emberek családja mit érez (a nyilvánvalón túl), hogy vajon ők hogy élték meg a felfoghatatlant, hogy egyik pillanatról a másikra nincs a szerettük, akit nem tudnak csendben gyászolni, hisz az egész világ ezzel foglalkozott.

A gyászon túl Antoine könyve számomra meglepő volt, hiszen a fülszöveg ez esetben hűen visszaadja, hogy a lapokon mivel találkozhatunk: a férfi nem okol senkit, s tulajdonképpen csak tovább szeretne lépni, mintha az, ami történt nem is, hogy rendben lenne, de az élet természetes része lenne. Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy tombolnia kellett volna, mert az ő reakciója az, amire azt mondom, hogy tisztelem és becsülöm, felnézek rá, viszont én biztosan nem tudtam volna ilyen higgadtan kezelni a történteket. S talán Antoine hozzáállása is rásegít arra, hogy a könyv egyszerűen olyan, mintha egy rémálmot mesélne el, aminek az olvasása közben azt várjuk, hogy oké, akkor most jön mindjárt az a rész, hogy felébrednek, és kiderül, hogy a leírtakból semmi sem igaz.


Hiába fordítom el a tekintetem, hogy ne halljam, néhány szó átszűrődik a kávéfőző sistergésén. 
    – Milyen feleslegesen haltak meg…! 
    Miért, lehet hasznosan meghalni? 
    Lehetett volna egy száguldó autós, aki elfelejt fékezni, egy daganat, amely a szokásosnál rosszabb indulatú, vagy akár egy atombomba, de csak egy valami számít: az, hogy ő már nincs. A fegyverek, a golyók, az erőszak csak díszlet ahhoz, ami igazából történik: hogy hiányzik.


A könyv egyébként igen rövidke, ám ne tévesszen meg senkit, nem könnyű olvasmány. Összességében pedig úgy gondolom, hogy ha hideg fejjel el tudjuk olvasni, akkor tanulhatunk is belőle, mégpedig nagyon sokat, s itt nem csak arra célzok, ahogyan Antoine a terroristákkal kapcsolatban vélekedik, hanem ahogyan a gyászhoz, a felesége elengedéséhez, a gyermeke (fel)neveléséhez, és az egész élethez áll hozzá.

Megrendítő könyv, amire azt hiszem, szüksége van a világnak, szüksége van sok embernek, hogy másképp is lehet gyászolni, és az erőszakra nem csak az erőszak a megoldás. Ha tehetitek, mindenképp olvassátok el!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)