2016-10-15

Sven Nordqvist – Amikor ​Findusz kicsi volt és eltűnt (Pettson és Findusz)

FÜLSZÖVEG: Az öreg Pettson magányosan éldegélt kis vidéki házában. A tyúkjain kívül más társasága nem volt, így néha bizony nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap a szomszédja, Andersson néni állított be hozzá, s egy kartondobozt nyújtott át neki, amire nagy betűkkel az volt ráírva, hogy Findusz zöldborsó. Amikor azonban az öreg kinyitotta a dobozt, borsó helyett egy apró kiscicát talált benne. Azonnal a szívébe zárta az apró jószágot, és innentől kezdve a tanyán teljesen megváltozott az élet…






INFORMÁCIÓ:
Kiadó: GENERAL PRESS KIADÓ 
Oldalak száma: 24
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly: 358 g
ISBN: 9789639459847
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015 
Illusztráció: A SZERZŐ RAJZAIVAL
Formátum: A 4 210 X 297
Fordító: Csépányi Zsuzsanna
Eredeti cím: När Findus var liten och försvann

SZERINTEM: Tudom, tudom, kicsit furcsán hat, hogy mesekönyvet olvasgatok, no de Sven Nordqvist svéd, szóval innentől kezdve azt hiszem, mindent megmagyaráztam :D Plusz néha azért kell valami über cuki, aranyos, léleksimogató, és ezek a mesekönyvek pont ilyenek.

Felnőtt pályafutásom alatt nem sok mesét olvastam még, szóval igazából elképzeléseim vannak csak, hogy átlagban milyenek – mert ugyebár gyerekként minden sokkal másabb, szebb, jobb. A Pettson és Findusz első része például nagyon aranyos, és felnőttként is élvezhető: példának okáért a hatalmas és csodaszépen illusztrált lapokat szagolgattam minden egyes lapozás alkalmával, mert nem csak a szememet gyönyörködtették, hanem az orromat is.


Maga a történet pedig a gyerekeknek, de a nagyobbaknak is élvezetes: mindenféle negativitástól és rosszindulattól mentes, és valahogy áradt a szeretet a lapokból, én pedig végig vigyorogtam, hogy mennyire nagyon aranyos már ez az egész. Nyilván utóbbit az is mondatja velem, hogy Pettson is macskabolond (legalábbis ez jött le), meg én is az vagyok, így aztán van egy szuper közös nevező. Findusz pedig egy kelekótya kiscica, imádnivaló.

Ha mese, akkor nálam egyértelműen a rajzolt figurák élveznek előnyt (ha a képet nézzük), ha pedig a történetről van szó, akkor egyértelműen azt várom, hogy semmi erőszak, semmi negatív ne legyen benne, egyszóval mondhatni valamiféle klasszikus, lélekmelengető történetre vágyom.

Felnőttként én azért olvasok mesét, mert jó dolog elhinni egy kis időre, hogy minden tökéletes a világban; egy kisgyermeknek pedig azért olvasnék fel, vagy adnám a kezükbe, hogy egyrészt tanuljon belőle, másrészt egy kicsit őt is megnyugtassa, ellazítsa, kikapcsolja. Itt pedig jön az, hogy mostanában úgy is túl sok az agresszió, ami sajnos igaz, és sajnos egyetértek vele. Jómagam rajzfilmeken, és (kézzel) rajzolt meséken nőttem fel, de akkoriban már kezdtek megjelenni a digitalizált "csodák", amiket akkor sem szerettem. Talán ezért is húzok ennyire a rajzos verziók felé.


Az Amikor ​Findusz kicsi volt és eltűnt a Pettson és Findusz-sorozat első kötete, melyet tulajdonképpen nem kell (és nem is lehet) sorrendben olvasni: ez az egy, ami úgymond rögzített, hiszen itt derül ki, hogy hogyan került Pettsonhoz Findusz, itt kezdődnek a kalandjaik, a többi rész pedig maguk a kalandok.

Svédes elfogultság ide vagy oda, de ez az a mese, amivel hiába csak 22 éves fejjel ismerkedtem meg, azonnal levett a lábamról.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)