2016-10-08

Carin Gerhardsen – Aludj ​csak, kicsim! (Hammarby 3.)

FÜLSZÖVEG: A stockholmi Hammarby-rendőrség értetlenül áll egy Fülöp-szigeti nő és két kisgyermekének gyilkossági ügye előtt. Az áldozatok békésen, kihűlve, és elvágott torokkal fekszenek az ágyban. Az elkövetőnek nyoma sincs, de a kérdések száma egyre csak nő: Miért él a gyerekek svéd apja elszigetelten, úgy, hogy szinte semmi kapcsolata a külvilággal? És honnan volt pénze a takarítással foglalkozó anyának egy több milliót érő lakásra?

Conny Sjöbergnek meggyűlik a baja a nyomozással, Jens Sandén az infarktusa következményeivel dacol, Petra Westman továbbra is erőszakolója azonosításán fáradozik, kollégájuk, Einar Eriksson pedig egyszerűen köddé válik…

Carin Gerhardsen regénye A mézeskalács ház és a Mama, papa, gyerekek után a svéd krimisorozat harmadik része.

INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Oldalak száma: 296
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 340 g
ISBN: 9789632931616
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Sorozat: HAMMARBY-TRILÓGIA
Fordító:Markwarth Zsófia
Eredeti cím: Vyssan lull

SZERINTEM: Carin Gerhardsen olyan is-is számomra: tulajdonképpen nem rossz, amit ír, de valahogy mostanában olvastam már jobb svéd krimit is. Minden esetre az Aludj csak, kicsim! mindenképpen jobb élmény volt, mint a Mama, papa, gyerekek; számomra jobban pörgött, és emészthetőbb, gördülékenyebb is volt. Ó, és senkit ne verjen át a webáruházak félreírása, Gerhardsen nem trilógiát, hanem sorozatot ír, mely jelenleg Svédországban most tart a nyolcadik résznél.

A Hammarby-rendőrség (ami így, ebben a formában egyébként nem létezik, Stockholmban is, és a neten is utánajártunk tavasszal) újabb vérfagyasztó ügyet kap, s ahogy az lenni szokott, nem csak a feladatra koncentrálnak, hanem közben kávézgatnak, és a magánéletüket is beleviszik a történetbe – és ez az, ahol kicsit talán ketté tudom bontani a regényt.


Egy skandináv krimiben gyakorlatilag elvárás, hogy a nyomozók magánéletéről is szó essen: leginkább arról, hogy mivel puszítja magát, és a tisztes(nek látszó) rendőri élete mellett milyen olyan, mondhatni mocskos dolga van, amit nem szívesen osztana meg mindenkivel. Ez általában tényleg hozzátartozik egy svéd/skandináv krimihez, de nem ez adja a történet gerincét, azaz jó, ha van, de nem jó, ha túl sok van belőle. Ebben a regényben ez számomra kicsit problémás volt, ugyanis a nyomozás, és a valós krimi rész egy kicsit mintha el lett volna nyomva, s a szereplők magánélete került volna előtérbe. Aminek a másik hibája, hogy mindenki egy helyben toporog, s nem történik semmi érdemi, legalábbis nekem nagyon ilyen érzésem volt ezzel a magánélet-szállal kapcsolatosan.

A nyomozásban viszont szerencsére történt érdemi előrelépés – megoldották –, s ez a része tetszett is a történetnek. Semmi felesleges kilengés, éppen annyi szereplővel dolgozott az írónő, amennyit meg tudtam jegyzeni, hogy ki kicsoda, szóval tulajdonképpen egy egészen átlagos krimi rész kerekedett belőle.

Összességében nem volt rossz, de azért Gerhardsennek van még mit javítania azon, hogy teljes mértékben élvezhető legyen az, amit ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)