2016-09-18

TERVEK | 2016. ősz: Skandináv krimiket akarok olvasni!


Alapvetően letettem arról, hogy listákat készítsek, és várjam, hogy azokat szépen sorban teljesítem is, mert egyszerűen nem vagyok olyan. Mármint imádok listákat kreálni, de aztán ezek valahol szépen el is kallódgatnak egy idő után.

Idén ősszel azonban más a helyzet, mert amit kitaláltam magamnak, az kicsit tágabb fogalom, a jelige pedig: Skandináv krimiket akarok olvasni! 


Ez egy ideje egyébként már megfogalmazódott bennem, viszont az utolsó löketet a Skandináv krimi című kurzus adta meg az egyetemen, ahol már fel is írtunk néhány könyvet, mint ajánlott irodalom. És persze naná, hogy szinte csak sorozatok sokadik részeit firkantottuk fel, mert egy sorozatot (pl. Harry Hole) elöről kezdeni az túl mainstream lenne. Én pedig ragaszkodom ahhoz, hogy ne a hatodik résszel kezdjek, és a kiajánlott részt is szeretném azért elolvasni.

Persze, tudom, hogy mindez azért van, mert képtelenség lenne 30 db könyvet elolvastatni per félév, és nem is biztos, hogy mindegyik kötetben benne vannak azok a jegyek, amik miatt kiajánlották, de a sorozatot nem kezdünk a közepénél elvből így sem adok lejjebb.

No meg így ősszel bennem van az is, hogy leginkább a polcomról puszítanám az olvasatlan könyveimet (ezt az elvet, kívánságot, vagy nevezzük, ahogy akarjuk az Alexandra akciója nagyon szépen keresztbe is húzta).

Tehát akkor a szerzők, akiktől szeretnék olvasni (még): Jo Nesbø, Camilla Läckberg, Kristina Ohlsson, Jussi Adler-Olsen, Åsa Larsson, Rebecka Edgren Aldén, Karin Fossum, Alexander Söderberg, és bárki, aki skandináv, és esetleg "becsúszik".

A sort egyébként Jo Nesbø-vel nyitottam, hisz jelenleg a Denevérembert olvasom (lesz róla bejegyzés a blogon). A felsorolt szerzők mellett természetesen más regényeket is fogok olvasgatni ősszel-télen, szóval nem megy át teljesen skandinávba a blog (egyelőre :D).


4 megjegyzés:

  1. Csendesen ide kullogok, mert én nagy skandináv krimi fanatikus vagyok! Nagyon ajánlom Henning Mankell könyveit, különösen a kedvencemet, amely a Wallander széria. :3 Ha olyat szeretnél olvasni amiben nagy hangsúly van a nyomozó lelki világán, akkor nagyon, de nagyon ajánlom, ha azonban inkább maga a krimi része érdekel, akkor viszont szerintem inkább kerüld, ugyanis Henning könyveiben már-már agyon hangsúly van magán személyen, mint a cselekményen. Viszont benne sikerült katarzist előidéznie, szóval, nem igen tudok mást mondani, mert az túlságosan is sok ömlengés lenne, egy próbát megér. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Henning Mankell-t mindenképp szeretnék olvasni, ráadásul tegnap szereztem be három kötetét is - ebből kettő pedig Wallander-széria :)

      Törlés
  2. Igazából nekem már régóta vágyam skandináv krimit olvasni, el is kezdtem a tervem megvalósítását, persze ettől még keresem azokat, melyeket mások ajánlanak, hátha így találok kincseket. Kíváncsi leszek, a Denevéremberről mi lesz a véleményed, már szemeztem vele én is. Két Nesbø könyvön vagyok túl, az nekem bőven jó alaphangulatot, kedvet csinált a folytatáshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lelövöm a poént: nagyon tetszett a könyv, és a bejegyzés is pár napon belül jön, amiben bőven kifejtem a véleményem.

      Szerintem nem csak Nesbø jó, például kettő Kristina Ohlsson is várakozik a polcomon, őket is mindenképpen szeretném elolvasni, de van már más Skandináv krimikről is bejegyzés a blogon, túlnyomórészt azok is tetszettek :) Na jó, én elfogult vagyok, na :D

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)