2016-09-24

Jo Nesbø – Denevérember (Harry Hole 1.)

FÜLSZÖVEG: Az ausztrál tengerparton holtan találnak egy fiatal norvég nőt. Megerőszakolták és megfojtották. Harry Hole, az oslói rendőr-főkapitányság nyomozója Sydneybe utazik, hogy segítségére legyen ottani kollégáinak. Bár a vendéglátók csak jelképes szerepet szánnak az idegen nyomozónak, Harry alaposan belekeveredik az ügybe. S miközben az őslakos legendák halált hozó denevérembere után kutat, megismeri a többmilliós város sötétebb oldalát, a prostik, stricik, drogdílerek világát. És találkozik a megölt lány kollégájával, a gyönyörű, vörös hajú Birgittával, aki Harry számára hamarosan többet kezd jelenteni, mint egy egyszerű tanú… 
Az első Harry Hole-sztori!


INFORMÁCIÓ:
Oldalak száma: 384
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 396 g
ISBN: 9789633243589
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015 
Sorozat: SKANDINÁV KRIMIK 
Fordító:Petrikovics Edit
Eredeti cím: Flaggermusmannen
Eredeti megjelenés éve: 1997


SZERINTEM: Jo Nesbø-vel már nagyon nagyon régóta szemezgetek, ezt a könyvet pedig még valamikor januárban szereztem meg, ha jól emlékszem. Igazából magam sem tudom, hogy miért tologattam őt ilyen sokáig, mert csak egyetlen dolog volt biztos: a Harry Hole-regényfolyamot mindenképpen az első résszel szerettem volna kezdeni, majd pedig szépen sorban haladni vele. Akinek viszont ez nem ennyire nagyon fontos, haladhat össze-vissza is, mert ha jól tudom, akkor más-más nyomozásokat mesél el mindegyik könyv, és csak visszautalgatások vannak. 

Ezt pedig azért emelem ki ennyire, mert az egyik dolog, ami nagyon szemet szúrt számomra, hogy Harry Hole karaktere nincs igazán bemutatva, hogy tessék, ő lesz innentől kezdve az én központi karakterem, jelenleg x idős, és azért olyan, amilyen, mert – és akkor ide jöhetne a felsorolás. Hole-ról is csak menet közben derül ki, hogy mi újság vele, s nekem például olyan érzésem volt végig, hogy nekem őt valahonnan ismernem kellene már. Emiatt szépen össze is zavarodtam, hogy akkor ezek szerint volt már másik regény, amiben szerepelt? De hiába kerestem, nem találtam, majd a tanárnőm is megerősítette, hogy ez az első könyv, amiben felbukkan.

Nesbø a kortárs skanináv (de még inkább norvég) krimi egyik legmeghatározóbb alakja, és amíg olvastam a Denevérembert, addig rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is annyira közkedvelt – ahogy lenni szokott, vannak, akik imádják, és vannak, akik utálják. Én szerencsére az előbbi csoportba estem bele, mert éreztem, hogy másabb, mint amiket eddig olvastam, viszont rettenetesen tetszett az egész.


Maga szerint mitől hal meg egy ember, aki egy vezetékkel a nyakában lóg a plafonról? Szamárköhögéstől?

– Dzsingisz kán! De jó újra látni, azt hittem, már rég nincs az élők sorában!

És hogy mi ez az egész? A világ, a hangulat, Harry Hole figurája, az a szarkasztikus humor, amin volt, hogy metrón/trolin is felnevettem (egy ideig próbálkoztam, hogy ne adjak hangosan reakciót könyvekre nyilvánosan, de mára már abszolút kiengedem, ami kikívánkozik, hadd nézzenek az emberek), és bevallom, nekem nagyon tetszett, hogy némileg a lassú víz partot mos elvet követve nem rohant sehova, amolyan skandinávosan, nyugisan oldotta meg a gyilkosságokat. Sőt, igazából úgy volt, hogy meg sem oldja, szóval....

No és maga a karakter, Harry Hole, a pusztító rendőr figurája, akiről oly sokat hallottam már az előtt is, hogy egyáltalán elhatároztam, hogy szeretnék róla olvasni. Nekem nem volt semmi gondom azzal, hogy például részegen is képes megoldani a bűntényt (nem, ez itt nem a spoiler helye, hiszen józan paraszti ésszel gondolkodva minden krimi végén kapsz megoldást, nem?), hogy nem mindig úgy tárgyal egy potenciális gyanúsítottal, ahogyan az elvárható lenne, vagy néha az öklét is használja, hogy a kérdésére választ kapjon. És az alkoholizmus, ugyebár.

Felkapta a whiskysüveget az asztalról, és már lendítette, hogy a falhoz csapja, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Az önuralmat életünk végéig gyakorolnunk kell, gondolta, aztán kinyitotta az üveget és a szájához emelte.

– Fogalmad sincs róla, hogy már egy egészen enyhe függőség is mennyire befolyásolja azt, ahogy az ember a dolgokat érzékeli – mondta és felhajtotta a whisky maradékát.

A Denevéremberben az is nagyon tetszett, hogy Ausztráliáról is egy egészen jó képet kaphatunk. Mármint én kaptam némi képet róla, mert mivel eléggé messze esik az érdeklődési körömtől, így nem sokat tudok róluk, hogy hogyan élnek, ilyesmik. És ezzel szemben például meglepődtem azon, hogy a sorozat első része nem az "anyaföldön", Norvégiában játszódik, hanem külhonban (és a második történet is), de nem ez volt az első, amit nem igazán értettem (visszakanyarodva például a karakterre).

A klasszikus krimikben minden valamire való nyomozó csalhatatlan szimattal kiszúrja, ha valaki hazudik. Baromság! Az emberi természet egy hatalmas és átláthatatlan rengeteg, ahol senki sem ismeri ki magát igazán.

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett a Denevérember; s talán pont azok a dolgok tetszettek benne annyira, ami miatt néhány embernek egyáltalán nem jön be (a pusztító főhős, az események viszonylagos lassúsága, stb.). Harry Hole figurája számomra szerethető, a stílusa is bejön, ami pedig nálam extrán ütött, az a humor. Persze, ne legyen túl sok, de szerintem minden krimit feldob egy kis szarkasztikus poénkodás, amit én személy szerint imádok.

Alig várom, hogy kézbe vegyem a folytatásokat!


2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett az értékelésed,és felbátorított, hogy októberben belekezdjek Nesbø, a Fiú című regényébe. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Szerintem tetszeni fog a Fiú is, Nesbø nagyon jól ír :D

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)