2016-09-30

Hendrik Groen – Lesz ​ez még így se (Hendrik Groen 1.)

[A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója]

FÜLSZÖVEG: A ​​Lesz ez még így se az utóbbi idők legnagyobb holland könyvsikere. Hendrik Groen valóságos nemzeti hős lett hazájában, képmásával bögréket díszítenek, a rajongók magukra is tetováltatják. Hendrik naplója hónapokig vezette a sikerlistákat, az eladások rekordot döntöttek, jelenleg 29 nyelvre fordítják. Az Öreg, de még nem halott-klub kalandjai hamarosan folytatódnak.

A 83 és 1/4 éves Hendrik az Alkonypír öregotthon lakója, de ki nem állhatja az öregeket, akik a szőnyegbe tapossák a mézes puszedlit, folyamatosan zsörtölődnek és nyögnek. A napi rutin is az idegeire megy; vacsora után kávé, utána tévé, utána irány az ágy. Az egyhangúságnak Eefje érkezése vet véget, akiben Hendrik felismeri az elszalasztott lehetőséget… Elege lesz hát a nyavalygásból, szeretné, ha még tartogatna számára valamit az élet, ezért néhány bentlakóval megalakítja az Öreg, de még nem halott-klubot, és titkos naplót vezet akcióikról. 

Hogy életkedvüket fenntartsák, kaszinóba, pétanque-bajnokságra, főzőtanfolyamra és tájcsizni járnak, és miközben minden erejükkel azon vannak, hogy az elmúlás a lehető legszórakoztatóbb legyen, néhány nem várt fordulattal is számolniuk kell… 

Hendrik Groen nem szuperhős, és pont ezért szerethető. 
A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt illetve Az ember, akit Ovénak hívnak rajongóinak és persze mindenkinek, aki kezdeni akar valamit az élettel, mielőtt lejár a szavatossága. 

INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Libri - Insomnia
Oldalak száma: 464
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 390 g
ISBN: 9789633107768
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Fordító:Wekerle Szabolcs
Eredeti cím: Pogingen iets van het leven te maken

SZERINTEM: Kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvet, hiszen olyan regényekkel reklámozták, mint A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, vagy Az ember, akit Ovénak hívnak – és mint ahogy a két linkelt blogbejegyzésből, illetve a folyamatos ömlengéseimből is kiderülhetett, mindkettő könyvet nagyon szerettem. Persze, ott a másik oldal is, hogy a hasonlítgatás nem mindig tesz jót egy könyvnek, de Herr Groen esetében nem így volt.

Minden esetre már az elején leszögezem, hogy azért annyira nagyon nem lehet ráhúzni, hogy hasonlít, mert egyrészt más a formája, ténylegesen naplóbejegyzésekre van bontva, másrészt én inkább csak mosolyogtam, hangos felnevetgélések, vagy éppen túl mély érzelmek (mint Ovénál) sem voltak részemről.

No de Groen úr: egy 83 éves, holland nyugdíjas – nyugger, ahogy ő nevezi a korosztályát, és amit imádtam –, 2013. januárjában naplóírásba fog, mert éppen rettenetesen unatkozik, később pedig bevallja, inkább a naplójában szeretne károgni, és nem a nyugdíjas otthonban. Ez eddig rendben is lenne, ám Groen úr mély szarkazmusával, illetve humorával kedves lakótársait is kiparodizálja, görbe tükröt állít a nyugger társadalom elé is ily mértékben. Mint említettem, hangos felvihogások nem voltak, de jókat mosolyogtam, és nagyon tetszett a könyv.


Ebben az évben sem fogom szeretni a nyugdíjasokat.
– az első mondat a 83 és 1/4 éves Hendrik Groen tollából. A helyzet nem olyan súlyos, mint ahogyan elsőre tűnhet, viszont ez a zsörtölődő, szarkasztikus Hendrik gyakorlatilag mindenkiből viccet csinál, kiforgatja a helyzeteket. Kövezzetek meg, de nekem rettenetesen tetszett, ahogyan paródiát csinált abból, hogy a nyuggerek csoszognak, nyőgnek, hogyan eszik a süteményüket, vagy hogy állandóan arról panaszkodnak, hogy milyen nyavalyáik vannak. Nem is beszélve az olyan általánosságokról, mint például hogy valakit csupán a természetéért nem kedvel a mi Hendrikünk.

A naplója kezdetekor nemigen vannak barátai, aztán az idő előrehaladtával – különcködésből is, természetesen, mert az otthon igazgatónőjét ki nem állhatja (aki pedig a különcködést nem szereti) –, megalapítja az Öreg, de még nem halott – ÖDMNH – csoportot, melyben létszámstop, 6 fő van. A klub alapítása után Groen szociális élete felpezsdül, és az olvasó számára is valahol itt kezdődnek az igazi kalandok. Ennek a csoportnak a tagja Evert, aki nem mellesleg a személyes kedvencem volt a történetből: ő az, aki már csak heccből sem úgy csinál semmit, ahogyan "kellene", vagy ahogyan elvárják tőle; mindezt pedig az is tetézi,hogy az Alkonypír öregotthonban egyre több a szabály annak érdekében, hogy a pattogó nyuggereket a fenekükön tartsák. S ha már Evert: az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor mindenki mély megdöbbenésére halakat gyilkolt az akváriumban.

A könyv egyik legszívmelengetőbb cselekményszála az volt számomra, amikor szépen lassan kiderülhetett, hogy Hendrik 83 évesen szerelmes lesz Eefjébe, az egyik szintén nyugger lakótársába. A leginkább szívsajdító mozzanatot pedig nem árulom el, mert erős spoiler lenne.


Összegezve nagyon szerettem ezt a könyvet. Szerethető és komikus karakterekkel van teli, s mondom ezt úgy, hogy az Öreg, de még nem halott-klub aktuális utálat-célpontjait is lehet azért szeretni egy kicsit. No és persze Evert, nálam ő az abszolút favorit.

Tipikusan az a történet egyébként, ami első blikkre szórakoztat és kikapcsol, aztán ha az ember elmereng rajta egy kicsit, akkor rájön, hogy a felszín alatt azért ott motoszkálnak komolyabb témák is, mint például a halál, ami a főszereplők életkorából adódóan nem igazán meglepő; vagy éppen egy súlyos, hosszú lefolyású betegség, vagy ezzel ellentétesen egy gyors lefolyású, és súlyos betegség. Hendrik Groen pedig egy tuti nyugger, aki tudja, hogy a Kaszás lehetséges, hogy a küszöbön van, de ettől függetlenül mindent megtesz, hogy kiélvezze a maradék idejét a Földön. Azt hiszem, a fiatalok, és leginkább a nyuggerek is sokat tanulhatnának tőle ebből a szempontból.

Remek olvasmány volt, ám egy kicsit másféle, mint amikkel reklámozzák.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)