2016-05-19

Szentesi Éva – Hamvaimból

FÜLSZÖVEG: Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft. 
Oldalak száma: 167
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 308 g
ISBN: 9789632931593
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016

SZERINTEM: Nehéz átgondolnom, hogy mit is írhatnék erről a könyvről. Gondolkodtam sokat olvasás közben, eljátszottam fejben a vége felé, amikor már pontosan tudtam, hogy mit gondolok, hogy videó vagy írás szülessen belőle, de azt hiszem, ez most csak a blogon lesz fent. Képtelen lennék bármit is rendesen elmondani videóban.

A téma nálam egy nagyon érzékeny pont, a két hozzám legközelebb álló embert veszítettem el a rák miatt. Talán nem is meglepő így, hogy leginkább az ágyamon ülve olvastam a könyvet, akkor is egyedül, mert már a legelejétől patakokban folytak a könnyeim. Nem érzem cikinek ezt leírni, bevallani, mert ez van, nekem ezt dobta a gép. Persze, ez nem ilyen egyszerű, és rengeteg minden van mögötte, csak úgy, mint Szentesi Éva könyve mögött.

Először kicsit bizalmatlan voltam, hogy mégis milyen ez az írás, nem követtem Éva munkásságát eddig, nem ismerem az írásait, így csak arra tudok hagyatkozni, amit Blanka mondott, amikor leemelte a polcról: „(...) ez nem picsogós könyv”. És igaza volt. Évának csodálatos személyisége van, ráadásul jól ír; és persze ott ez a rettenetes betegség is, mint a történet főhőse, a három együtt pedig valami olyan egyveleget alkot, amire nehezen tudok épkézláb szavakat összeszedni.

Bejegyzést általában úgy szeretek írni, hogy hagyok magamnak néhány napot, hetet átgondolni, hogy milyen volt a könyv, hogy egy kicsit megemésszem, ám a Hamvaimból ennek az ellenpéldája: néhány órája tettem csak le, de egyszerűen egy hatalmas érzelemhullám öntött el, amit muszáj kiadnom magamból – feltéve ha sikerül.

„Mit gondolsz, mi a véleményed?” – röviden és tömören az, hogy megrázó olvasmány volt, majdnem végigbőgtem az egészet, emlékeket, képeket idézett vissza a fejembe a múltamból, a szeretteim múltjából, és talán néhány válasszal is szolgált a miértekről. Biztosan rettenetesen önzően hangzik ez az egész, de számomra egy olyan téma, ami mellett nem tudok, és egyébként miért is kellene úgy elmennem, hogy nem vonatkoztatok a saját életemre, múltamra is. Van az a véleményem, hogy könyvet úgy olvas mindenki, hogy egy kicsit rávetíti a saját életére, gondolataira is, és ezért van az, hogy van olyan könyv, ami megosztó, meg ami mondjuk nekem tetszik, és imádom, azt más nem érti, hogy egyáltalán hogy tudtam végigolvasni. A Hamvaimból pedig pont a téma miatt fokozottan ilyen az én olvasatomban. Nem tudom, hogy ezt hogy értelmezi valaki, akinek mondjuk soha semmilyen kapcsolata nem volt a rákkal, vagy a halállal (a családjában), bennem pontosan ezek miatt nagyon sok dolgot felkavart, viszont eltelt annyi idő, hogy képes voltam felfogni is, amit olvasok. Sejtelmes vagyok, de nem szeretném leírni, hogy pontosan mi történt, mert habár nem titok, de nem a blogra való. Viszont a tény, hogy van valami, szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsétek a bejegyzésem kuszaságát.

Ha minden érzelmet félreteszek, és csak a történetet nézem, akkor azt tudom mondani, hogy minden tiszteletem Éváé, ahogyan hozzáállt mindehhez, és hogy leírta a történetét. Igen, tudom, hogy a segíteni akarás vezérelte, hiszen ez is benne van, le van írva a könyvben, de azt hiszem, azért bátorság kell ország-világgal egy ilyen dolgot megosztani, ráadásul ennyire részletesen.

Tulajdonképpen mit lehet mondani egy olyan könyvről, ami arról szól, hogy hogyan lett valaki rákos, hogyan élte meg a poklot kétszer is, majd pedig meggyógyult? Annyit tudok mondani, amit érzek: földhöz vágott, lelkileg kicsinált, megrázott, megsiratott. 

Ha gondolkodtok rajta, hogy elolvassátok-e, akkor a válasz egyértelműen igen. Mert vannak könyvek, amik megnevettetnek, vannak könyvek, amik kikapcsolnak, és vannak könyvek, amik megríkatnak. Mindemellett a Hamvaimból azt hiszem, olyan értéket átad, amiről még mindig nem szokás beszélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)