2016-04-10

Heti zárás #46: hová lett Tekla?

- Elment Szegedre fotózni :D

Ez a mai heti zárós bejegyzés egy picikét más lesz, ugyanis nem a megszokott módon szeretnék nektek írni, és nem is a megszokottakról. A bejegyzés témája az lesz, hogy mégis mi történt a bloggal  mostanában, mi ez a változás:)


Ha röviden és tömören akarom összefoglalni, akkor egy szóban annyit tudok mondani, hogy az élet. Kicsit bővebben a tipikus mókuskerék, amikor az ember lányát beszippantja a munka és a további teendői. Nem fogok nektek szabadkozni, hiszen egyrészt én írom a blogot, és az én kis játszóterem, másrészt viszont én is érzem, hogy eltűntem picit; ennek ráadásaként tegnap volt az MBBK-tali, ahol nagyon sok blogos dologról volt szó - ezeket is szeretném egy kicsit kifejteni.

Többek között beszélgettünk arról is, hogy blog vagy vlog, a kettő együtt, vagy csak az egyik, és azt kell mondanom, imádom a videózást, most nagyon el is kanyarodtam abba a vonalba, de írni is imádok, imádom a blogot, így nem akarok választani a kettő között. Ennek a megoldására agyaltam ki azt, hogy heti egy könyves bejegyzést fogok a blogon közzétenni, minden más pedig szuper plusz lesz, ha sikerül összehozni.

Megmondom őszintén, hogy a tegnapi találkozó hatalmas érzelmi löketet adott nekem, mert egyrészt rengeteg mindenről beszélgettünk, rengeteg emberrel találkoztam, és amikor már kisebb csoportok alakultak, akkor kaptam jó néhány visszajelzést is a bloggal kapcsolatosan. Nagyon nagyon meghatódtam, és valahol elgondolkodtatott, hogy én azt hiszem, hogy egy csapongó, önmagát kereső lány vagyok, aki néha lepötyögi a könyves gondolatait, néha kiakad, mint a kakukkos óra, néha gyakorlatilag szerelmes lesz egy könyvbe, kívülről pedig valami egészen más jön le. Klisé meg minden hasonló, de számomra ez valahol hihetetlen, ahogy mások látnak. És igen, nekem ez most nagyon sokat jelentett, és fontosnak tartom leírni, megosztani veletek is, hiszen nyilván mindenki kicsit máshogy szemlél, de csak kevesen látnak be ténylegesen a blog mögé - ez a néhány szösszenet pedig talán mutat nektek is valamit :)

Tegnap egyébként nagyon sok dologról volt még szó, többek között a blogdesign-ról, ennek fejében pedig lecseréltem a fejlécet is. Semmi fancy meg bonyolult, mert az egyszerűséget szeretem, szóval valami új is van a blogon ennek jegyében :) Végül pedig köszönöm Rékának és Suz'n-nek a szervezést, a szuper délutánt, és hogy új embereket ismerhettem meg, információt cserélhettünk, és egy kicsit talán okulhattunk is blogfronton :)

Vlogos téren pedig - ha már a bejegyzés képe szegedi - engedjétek meg, hogy egy kicsit ajánljam a múlt heti videómat, ami mondjuk nem könyves, de számomra valami újnak a kezdete:


Mindezek mellett pedig frissítettem a "Kapcsolat" menüt, immáron teljesen friss, de azért ide is belinkelem, hogy hol tudtok követni, ha szeretnétek. Ó, és ez tegnap is elhangzott, mostanában nagyon rákattantam a Twitterre, nagyon sok dolgot kiírok, szóval gyertek, gyertek :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)