2016-02-04

2016. februári TBR


Őszintén bevallom, a videózással egyidejűleg nem volt bennem semmi olyasmi, hogy akkor itt most nagyon sok új rovat lesz a blogon vagy a csatornámon, vagy világmegváltás, egyebek; viszont úgy érzem, hogy kicsit mintha kitárult volna előttem a világ.

Nagyon tetszik, mert úgy érzem, elég lazán veszem a dolgot (oké, bennem van a drukk, hogy úristen, ez nagyon új még), de ha visszanézek egy felvételt, akkor tudom azt mondani, hogy ez szar, ez kuka, ezt el sem kezdem megvágni. Ugyan ezzel a lazasággal próbálkozom az új ötletekkel is: ilyen például a TBR - to be read lista is. Rövid videók lesznek ezek, hiszen a mostani is kb. 2,5 perces, de úgy vélem, ugyan úgy megvan a bája a rövid és a hosszú videóknak is.


Ennek persze van egy technikai része is, ami tudom, hogy fontos. Ezzel kapcsolatosan például egy barátomtól fogok a napokban segítséget kapni, picit később lesz "fancy" hátterem is, szóval máris két fontos dolgot tudok javítani. Az, hogy a kamera előtt hogy viselkedek, mennyire érezhető a szituáció "súlya", leginkább olyan dolog, ami majd idővel elsimul, hozzászokok, természetessé válik. Legalábbis remélem :)

Ha van valamilyen észrevételetek, akkor pedig vagy itt, vagy a videó alatt kommentben írjátok meg: örülök az építő kritikának, hiszen ti kívülállóként látjátok a dolgokat, és olyat is észrevesztek, amit esetleg én nem - így pedig oda tudok rá figyelni, tudom javítani, tudok fejlődni :)


2 megjegyzés:

  1. Szia,

    egyszer még régebben hagytál egy kommentet a blogomon, és most újra idetévedtem. A lány a vonaton számomra letehetetlen olvasmány volt, múlt héten fejeztem be, csak ajánlani tudom! Meg kell emészteni, de tökéletes a történetvezetés szerintem. :)

    Jó olvasást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ó, örülök nagyon, hogy itt jártál, remélem a jövőben többször is jössz majd :) A lány a vonaton nekem nagyon nem tetszett sajnos, de majd a legközelebbi olvasmányom :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)