2015-06-30

2015. júniusi beszerzések


Szóval véget ért az első nyári hónap, hüpp. Nem mondom, hogy gyorsan ment el, mert elég sok dolog történt, de a bloggal kapcsolatosan leginkább annyi, hogy rengeteg könyv került hozzám. Nevezhetjük amolyan utolsó, kitombolom magam-ereszdelahajamnak is, hiszen innentől más lesz minden. Legalábbis azt hiszem, és erre számítok.

2015-06-29

Sztanyiszlav Belkovszkij – Putyin: az ember, aki nem létezett

FÜLSZÖVEG: A világ egyik legnagyobb hatalmú emberének igazi arca kendőzetlenül, tényekkel, érzékenyen igaz állításokkal. 

Sztanyiszlav Belkovszkij hazájának egyik legismertebb politikai elemzője, aki az elmúlt években számos magasrangú politikus tanácsadója volt. Könyve, az érintett kényes témák, kritikus hangvétele és vitatható álláspontja miatt ez idő szerint nem jelenhet meg Oroszországban, míg a világ számos más pontján a magyar kiadással egyidőben kerül az olvasókhoz. A legtöbb Putyin életrajzzal ellentétben, Belkovszkij nem kizárólag Putyint, a politikust, de a megkövült álarc mögött megbújó magánembert is megmutatja, aki nélkül a szerző szerint nem érthetjük meg Oroszország jelenét.



2015-06-28

Heti zárás #15

A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.



2015-06-25

Stephen King – Újjászületés

FÜLSZÖVEG: Jamie Morton hatéves, amikor új lelkész érkezik New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és a kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valósággal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja. 

Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszti a családját, és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint „a változás ügynökének” bizonyul. 

A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés?

Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk.

2015-06-23

James Dashner – Tűzpróba (Útvesztő 2.)

FÜLSZÖVEG: Az Útvesztő-sorozat második kötete. 

Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk… 

James Dashner, a világszerte óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat köteteinek száma utóbb négyre nőtt, ahogy a Sziklás-hegységben élő szerző gyermekeinek száma is. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.

2015-06-21

Heti zárás #14

A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.


2015-06-20

Blogsale, avagy eladóvá vált néhány könyvem...


Nos, kedveseim, ma megnyitotta kapuit a saját könyvvásárom. No nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen csak az itthon lévő régi, már-már a feledés homályába merült könyveimet szeretném eladni. Leginkább régieket, amelyek édesanyámé és nagymamámé voltak, és néhány újabbat, amelyeket én vásároltam, és például a blogon is fent vannak róluk értékelések. Ennek nem az az oka, hogy nekimentem az ajtófélfának, és megkergültem, hanem költözöm, és nem tudok mindent magammal vinni, tárolni meg nem szeretnék sehol olyan könyveket, amelyeket jelen pillanatban egyáltalán nem akarok elolvasni :)

2015-06-18

Géczi János – A Bunkerrajzoló

[Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció]
FÜLSZÖVEG: Szétesik – helyreáll. Két egészen különleges szellem találkozik ebben a könyvben. Géczi János József Attila-díjas író, a máig legendás Vadnarancsok szerzője most a Vad Fruttik énekesének élettörténetét rakja újra, építi fel – darabokból, emléktöredékekből, szorongások és tripek elképesztően izgalmas sorozatából. A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben. A kábítószerek és a céltalanság örvénye mélyre sodorja, ám sorsa az, hogy megkapaszkodjon mégis, és lépjen mindig feljebb. A Bunkerrajzoló azt mutatja meg, tűélesen, hogy Marci a Géczi Jánossal folytatott beszélgetésekben hogyan éli meg, milyennek látja a múltját. Élet a halál előtt. Hol komikus, hol nagyon is drámai hangon – de elejétől a végéig az őszinte feltárulkozás átütő erejével.


2015-06-16

Lewis Carroll – Alice Csodaországban

FÜLSZÖVEG: Ennek a furcsa ötletektől hemzsegő, kalandos, vidám mesekönyvnek a szerzője, Lewis Carroll a múlt században élt, matematikaprofesszor volt az oxfordi egyetemen. Világhírűvé vált könyve első ízben 1865-ben jelent meg. Azóta – immár a világ gyermekirodalmának klasszikusaként – szinte valamennyi nemzet nyelvén napvilágot látott. Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba – amely valójában álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, a pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget. De megtalálhatjuk e könyvben az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer vagy éppen sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.



2015-06-14

Heti zárás #13

A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.


– Stockholm, Gamla Stan ♥


2015-06-13

M. J. Arlidge – Ecc, pecc (Helen Grace 1.)

FÜLSZÖVEG: Ez él, az meghal. 
Más választás nincs.

A lány félholtan jött ki az erdőből. 
A története hihetetlen volt. Mégis igaz. 
Minden egyes iszonyú szava.

Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.

Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?

Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra. 
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.

És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…

M. J. Arlidge tizenöt éve dolgozik a televíziós dráma műfajában. Az utóbbi öt évben olyan bűnügyi sorozatok gyártásában vett részt az ITV számára, mint a Torn vagy a The Little House, legújabban pedig az Undeniable, amelyet 2014 tavaszán sugároztak. Jelenleg A néma szemtanú epizódjait írja, de eredeti bűnügyi sorozatokon is dolgozik angol és amerikai tévécsatornáknak.

Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc iránt világszerte érdeklődtek a kiadók. Ebben lépteti színre Helen Grace felügyelőt, aki a folytatásban – Pop Goes the Weasel – is főszerepet kap.


2015-06-09

Stephen King – Joyland

FÜLSZÖVEG: Joylandben, az attrakciókkal teli észak-karolinai vidámparkban jókedvet és boldogságot árusítanak, legalábbis tulajdonosának üzleti filozófiája szerint. De azt nem reklámozzák, hogy évekkel azelőtt brutálisan megöltek ott egy lányt, akinek a szelleme azóta kísért az elvarázsolt kastélyban. 

Ide érkezik nyári munkára Devin Jones, a magánéleti válsággal küzdő egyetemista. Elhagyta a barátnője, és fogalma sincs, mihez kezdjen az életével. Amikor tudomást szerez Joyland titkáról, nyomozni kezd, hogy kiderítse, vajon ki lehetett a gyilkos. Madame Fortuna, a médium veszélyre figyelmezteti… Csak nem várható újabb, hasonló gyilkosság? És ki lehet a kutyás kisfiú meg a piros sapkás kislány Devin jövőjében? 

Stephen King új regénye a krimi, a kísértethistória és a romantikus fejlődésregény egyéni ötvözete, amely izgalmas cselekményével, remek jellemábrázolásával és a vurstlis világ sajátos nyelvének megidézésével még az író rajongóinak is meglepetést szerez.


2015-06-08

86. Ünnepi könyvhét

Június 6.-án ismét Budapestre utaztam, ezúttal pedig nem más volt a kiruccanás témája, mint az idei Könyvhét. Ebben a bejegyzésben pedig egy kis élménybeszámolót olvashattok majd a szombati napomról :)

Mondhatni tökéletesen indult a nap, ugyanis nem keltünk korán, hanem a 9:45-kor induló vonattal mentünk, jó komótosan, mert egyrészt negyed óra késéssel indultunk, másrészt rengeteget álltunk útközben is. A nagy kapkodások közepette viszont csak útközben derült ki, hogy fogalmunk sincs, merre kellene elindulnunk a Nyugatiból, tömegközlekedjünk, vagy bevállaljuk-e gyalog, hogy legyen, de végül a BKV-ellenőröket kérdeztük meg, és a metró mellett döntöttünk: meleg is volt, és haladni is akartunk, ha már csak egy karnyújtásnyira vagyunk attól a sok-sok könyvtől :) Ó igen, és ezzel a metró-fétisem oltárán is áldoztunk, nem csak a könyves szerelmek előtt :D


2015-06-07

Heti zárás #12

A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.


– Stockholm, Gamla Stan ♥

2015-06-05

Neal Shusterman – Bontásra ítélve (Unwind 1.)

FÜLSZÖVEG: Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak?

Szép új világ?

Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.

Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.

Te vajon túlélnéd?

2015-06-02

Alan Bradley – De mi került a pitébe? (Flavia de Luce rejtélyei 1.)


FÜLSZÖVEG: Alan Bradley első regényéért megkapta a Detektívregényírók Egyesületének Dagger-díját, továbbá az Agatha-díjat, a Barry-díjat, a Dilys-díjat, az Arthur Ellis-díjat, a Macavity-díjat és a Foltosbagoly-díjat. Számos rövid elbeszélés, gyerekeknek szóló történet, újságcikk és a Biblia a cipősdobozban című memoár szerzője. A Holmes asszony a Baker Streetről társszerzője a megboldogult William A. S. Sarjeanttel együtt. Bradley Máltán lakik a feleségével és két számoló macskájával, a következő Flavia de Luce detektívtörténeten dolgozik, a címe: Emészt világom árnya (2011. nov.) (Goodreads.com) 

1950 nyara: Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában az ifjú Flavia de Luce, az ígéretes vegyész, aki különös szenvedélyt érez a mérgek iránt, számos megmagyarázhatatlan esemény tanúja lesz. Halott madár hever a küszöbön, a csőrén egy groteszkül rátűzött postabélyeg. Néhány óra múlva Flavia haldokló férfit talál az uborkaágyásban, és saját szemével látja, ahogy kileheli a lelkét. Flavia megdöbben, ugyanakkor örül, hiszen a gyilkossággal kezdődik el igazán az élet Buckshawban. „Bár mondhatnám, hogy féltem, de nem. Éppen ellenkezőleg. Ez volt messze a legérdekesebb dolog, ami eddigi életemben történt velem.” Flavia számára a nyomozás olyan, mint a tudomány: tele lehetőségekkel, ellentmondással, kapcsolódási pontokkal. Az édesapját, aki egyedül neveli a három lányát, hamarosan letartóztatják, gyilkosság vádjával. Döbbenetes történetet mesél el Flaviának egy rosszul végződő iskolai barátságról, egy felbecsülhetetlen értékű ellopott tárgyról és egy latintanárról, aki harminc évvel azelőtt levetette magát az iskola egyik tornyából. Flavia összeköti a két látszólag távoli halálesetet, elemzi a gyanúsítottakat, és egészen az angol királyig jut el a kutatás során.

2015-06-01

Richard Castle – Naked Heat / Meztelen hőség (Nikki Heat 2.)

FÜLSZÖVEG: Amikor Cassidy Towne-t, New York legkönyörtelenebb bulvárújságíróját holtan találják, Heat nevezetes gyanúsítottak egész sorára bukkan, akik közül mindenkinek komoly indítéka volt, hogy végezzen Manhattan legrettegettebb sárdobálójával. 

Heat gyilkossági nyomozását tovább komplikálja újabb találkozása a magazinszerzők szupersztárjával, Jameson Rookkal. Miután nemrég szakított a férfival, Nikki nem érzi úgy, hogy itt lenne az ideje megbirkózni az érzelmi teherrel. Csakhogy a jóképű, szellemes, Pulitzer-díjas író nagyon is érintett az ügyben, így kénytelen ismét együtt dolgozni vele. Megoldatlan kapcsolati problémák feszültsége és szexuális izzás tölti be a levegőt, miközben Heat és Rook hírességek és maffiózók, énekesek és prostituáltak, profi sportolók és bukott politikusok között indulnak a gyilkos keresésére. 

Az új eset mindent elsöprő hullámokat kelt a titkok, eltussolt ügyek és botrányok világában.