2015-01-31

Sarah Fine – Sanctum (Az Árnyékvilág Őrei 1.)


FÜLSZÖVEG: Egy hete a tizenhét éves Lela Santos legjobb barátnője megölte magát. Ma, mivel a búcsúztatási szertartás félresiklott, Lela a paradicsomban találja magát, és egy óriási, elkerített várost néz a távolban – a poklot. Senki nem megy át saját jószántából az Öngyilkos Kapukon egy olyan helyre, amit beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Lela azonban nem akárki. Ő eldöntötte, hogy megmenti legjobb barátnője lelkét, még akkor is, ha ezzel feláldozza örök, síron túli életét.


Miközben Lela megpróbálja megtalálni Nadiát, elfogják az Őrök, ezek az óriási, nem éppen emberi lények, akik a város sötét, végtelen utcáin járőröznek. Túlságosan is emberi vezetőjük, Malachi minden tekintetben különbözik tőlük, egyet kivéve: halálos hatékonyságát. Malachi tud valamit, amit Lela nem: a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember…


2015-01-29

Veronica Roth – A hűséges (Divergent 3.)

FÜLSZÖVEG: Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek. 

Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

VIGYÁZAT! Ha nem olvastad az előző részeket, akkor ez a bejegyzés, és a véleményem erősen spoileres lehet számodra!

2015-01-24

DAY AND NIGHT BOOK TAG

Szóval egy book taget hoztam mára, ami hivatalosan azt taglalná, hogy éjszaka vagy nappal olvasok-e, de inkább arra épül, hogy ez a Day and Night cím kijöjjön, és mindenfélére rákérdez. Ezen a szürke és esős szombat délutánon egy kis kávéval töltöttem ki, és hamarosan megyek is vissza olvasgatni, mert ilyenkor mi mást csinálhatna a könyvmoly, feltéve ha nincs kötelezettsége :)

Ha megtetszett, akkor vigyétek bátran a kérdéseket, és töltsétek ki :)

D - Do you read more in the morning or at night? ▪ Nappal vagy éjszaka olvasol többet? Éjszaka. Habár úgy érzem, hogy nappal is képes vagyok rá – sőt, semmi belső dolog nem akadályozna –, mégis egy csomó külső zavaró tényező be szokott jönni a képbe, pl. tévé, visítás, fúrás-faragás mellett egyszerűen képtelen vagyok olvasni, és elmerülni a történetben, napközben meg ezek mennek általában, és nemigen tudok megszabadulni tőle. Esetleg a tömegközeledés az én helyem még egy fülessel, de általában az éjszakákat szeretem, mert csendes, nyugodt, és teljesen át tudom adni magam az adott könyvnek zene és minden plusz tényező nélkül. Ehhez hozzácsapva szerencsére éjjeli bagoly típus vagyok, szóval örülök, hogy az esték az enyémek.

2015-01-22

Veronica Roth – A lázadó (Divergent 2.)

FÜLSZÖVEG: Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.



VIGYÁZAT! Ha nem olvastad az első részt, akkor ez a bejegyzés, és a véleményem erősen spoileres lehet számodra!

2015-01-19

Veronica Roth – A beavatott (Divergent 1.)

FÜLSZÖVEG: 
EGYETLEN DÖNTÉS 
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 

EGYETLEN DÖNTÉS 
meghatározhatja az értékrendedet 

EGYETLEN DÖNTÉS 
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 

EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.


2015-01-16

TEKLA KEDVENCEI | Könyves blogok


Ha már új év, akkor új tervek, új remények – ennek szellemében írom most eme bejegyzést is. Egy ideje agyalok azon, hogy milyen rovatokat lehetne behozni a blogra, hogy egy részt legyen rendszeresség is (mondjuk minden hétfőn x féle poszt), de koppintani, másolni sem szeretnék senkitől, más részt ha például becsúszik egy vizsgaidőszak, amikor se olvasni, se írni nem tudok napokig, hetekig, akkor legyen mivel kitölteni az űrt, ráadásul olyasmit szeretnék, ami szorosabban kapcsolódik a könyvekhez, olvasáshoz, mint a sok blogon futó rovatok nagy része. Ne értsetek félre, nem kötekedni akarok senkivel, csak nekem a saját kis oldalammal van egy elképzelésem, és ahhoz többé-kevésbé szeretném tartani magam. Az, hogy a jövőben ez mennyire fog teljesülni, még nem tudom, de próba cseresznye :)

A mai – és egyben első ilyen – bejegyzés apropóját pedig az adta, hogy nézelődtem a láblécemben, kattintgattam az új bejegyzésekre (akik a blogon alul kint vannak, őket tutira olvasom, mert így nem vesznek el a bejegyzéseik a GFC feedjében), és egy kósza ötlet alapján írom most ezt a bejegyzést, hogy az én olvasóimmal is megismertessem az én kedvenceimet. 

2015-01-10

Fredrik Backman – Az ember, akit Ovénak hívnak

FÜLSZÖVEG: Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.


2015-01-06

James Dashner – Az útvesztő (Útvesztő 1.)

FÜLSZÖVEG: Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!”

2015-01-03

Sylvia Plath – Az üvegbura

FÜLSZÖVEG: „Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.


2015-01-01

A TERVEIM 2015-RE

Úgy gondolom, hogy talán nem hülyeség összeszedni pár dolgot eme bejegyzésbe gyűjtve – talán csak magamnak, későbbi emlékeztetőre –, olyan dolgokat, amelyeken eddig is gondolkodtam, érdekelt, foglalkoztatott, hogy egy kicsit „összeszedettebben” olvassak, s ne legyenek nagy csapongások. Tavaly sem voltak nagyok, de szeretnék némi rendszert is belevinni majd ebbe az egészbe, habár természetesen ismerem magam (már ami a hangulatfüggést illeti), és az olvasást még mindig szórakozásnak, kikapcsolódásnak tekintem, ettől függetlenül volna pár célom, amit nem lenne rossz véghezvinni. Új év, új remények, új lehetőségek: íme, én ezeket gondoltam ki magamnak (nem, nem újévi fogadalmakként, hanem támpontokként).