2015-12-27

Heti zárás #35

„A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon."



Íme, ide is elérkeztünk: ez volna az utolsó heti zárás 2015-ben :) És ha már érkezés, akkor retenetesen örülök annak, hogy ennek a hétnek a második fele számomra is a pihenésé, a lazításé volt, amikor szimplán lehetett pizsipartizni, olvasgatni, tévézni, és nem rágörcsölni a mindennapokra. Két-három hete annyira vártam ezeket a napokat, hogy azt elmondani nem tudom. Összegezve: édes a pihenés.

Instagramra pakolgattam néhány képet a napokban, leginkább mondjuk az olvasmányaimról. A pihenést igyekeztem ezzel kihasználni, azaz olvastam, ettem, és aludtam - utóbbiból jó sokat. Szóval ebből a szempontból ez a hetem elég érdektelenül telt, de nem bánom. Most mondhatnám, hogy a következő beszámolóm érdekesebb lesz, de ebben sem vagyok biztos, ellenben januárban tudom, hogy lesz majd egy "nagy bumm" (sokan már tudhatjátok is, hogy mire célzok:)).

Egy nagy esemény viszont mégis történt: nem tudom, hogy a téi szünet miatt, vagy esetleg más valami miatt, de mostanában, az elmúlt néhány napban nagyon sokat kattintotok a blogra. Meglepődtem, és meghatódtam, és nagyon szépen köszönöm nektek, hogy érdeklődtök! Tulajdonképpen az okok nem is annyira lényegesek, sokkal inkább az, hogy itt vagytok velem :) Remélem 2016-ban is maradtok, mert sok-sok új tervem van ám a bloggal :)


2 megjegyzés:

  1. Én tudom, vagy csak sejtem, de nem árulom el! Amúgy sem adtál rá felhatalmazást, hogy én itt kotyogjak! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akkora nagy titok, csak jöjjön már el az ideje.. :D

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)