2015-12-06

Heti zárás #32

„A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.



Halihó ismét, azaz itt a vasárnap, a hét legvége. Kész csodának tartom ezt a bejegyzést, mert amúgy tanulgatok közben, illetve az elmúlt héten is azt próbáltam imitálni több-kevesebb sikerrel. Ennek fejében nem zártam túl tartalmas hetet, már most zh-t írtam, dolgoztam mellette, tanultam, és tanulok a következő hétre, illetve beadandót írkáltam. A blogon lévő bejegyzések hiánya ebből fakad, na meg abból, hogy amit mégis olvastam, az mind blogturnés, szóval majd csak a hónap második felében jön róluk poszt.

És akkor most arról, hogy ezen a héten mit olvastam, mondjuk többnyire csak utazás közben: múlt vasárnap kezdtem bele a Túl szépbe, viszont finoman fogalmazva nem az én műfajom. Ez után Jessica Sorensentől olvastam az Ella és Micha titkát, ami az, aminek tűnik: egy egyszerű, nem túl bonyolult, agykikapcsoló könyv. Nem fejeztem még be, de ez lesz az első decemberi turném, szóval vélemény is jön róla hamarosan. Ugyanakkor szerdán ismét voltunk Csernus-előadáson, és ez a pasi mindig képes elérni, hogy ne maradjak nyugton, szóval nekikezdtem A férfinak is. Ugyanakkor ez volt az első előadása, amikor volt, hogy megdöbbentem, és csak ültem ott, hogy baszki, hát akkor ez a magyarázat egy-két bajomra. És nem, nem engem hívott ki a színpadra :)


Ez lenne az idei Mikulás csomagom, mert tudom, hogy mennyire rá van pörögve mindenki. Az ikeás cuccokat vettem (tanulás-beadandóírás helyett, ofkorsz), a Mikulás csokit pedig kaptam :) Ó igen, és még egy ikeás bögre, mert bögremániás vagyok (just sayin'), az étcsoki pedig már a második adag, mert isteni finom. A julmust pedig ahogy látom, egy elég megosztó innivaló, van, aki szereti, van, aki nem, én meg valahol félúton vagyok. A pepparkaka, ahh, a pepparkaka! Anélkül kinek kell karácsony? Felejtsük el a klasszikus mézeskalácsot, a pepparkaka az igazi, főleg, hogy ilyen hihetetlen cuki csomagolásban van :) Azért gondolom az is érezhető, hogy nem csak bögre-, hanem IKEA-mániás is vagyok :D


Ez pedig még egy dolog, ami a héten történt: ráfüggtem a Coldplay-re. Szóval ez az idő is eljött :D Ez a dal az egyik kedvencem az albumról (igaz a klipet egyszer láttam, és hiába dolgoztak rajta sokat, szerintem borzalmas lett). A másik kedvenc a Hymn for the Weekend, Beyoncéval közösen, viszont ehhez nem találtam perpill rendes, Youtube-os verziót.

Összesítve sűrű hetem volt, de a következő még sűrűbb lesz. Az vígasztal, hogy csak ezt kell túlélnem, aztán marad 4 vizsgám, amik nem túl nehezek, szóval mondhatni háváj lesz. Már amennyire. Szóval a blog most eddig egy kicsit off, talán hozok majd egy-két taget, amikre még nyáron és ősszel jelöltek, de ebben nem vagyok még biztos. Viszont Facebookon igyekszem akítv lenni, mindkét oldalon, már amennyire ez lehetséges.

A sorstársaknak kitartást, a többieknek pedig kellemes adventi készülődést kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)