2015-10-29

Madeleine Roux – Asylum: A bolyongó lélek (Asylum 1.)


FÜLSZÖVEG: A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több, mint egy nyári tanfolyam, valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 350
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
ISBN: 9789632616490
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015
Sorozat: DREAM VÁLOGATÁS
Fordító: Beck Anita
Eredeti cím: Asylum

SZERINTEM: Gondban vagyok ezzel a könyvvel – mármint az értékelésével –, ugyanis sikerült beleszaladni valami olyasmibe, ami jónak tűnt, érdekesen hangzott fülszöveg alapján, aztán maga a könyv valahogy nem annyira nyerte el a tetszésem. Kicsit olyan becsapós az egész, mert tulajdonképpen nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett, de maradéktalanul azt sem jelenteném ki, hogy szuper volt. Valahol a kettő között. Vagy műfajilag kicsit "átírnám", mert ez nem horror a King-i értelemben véve, inkább az ifjúsági horror megnevezést használnám. De talán az is lehet, hogy ez is erős lenne rá. Erre nyilván azt is lehet mondani, hogy ejnye Tekla, ne mindig Kingből indulji ki egy Pavlov kutyája reflexszel, ha meglátod a horror szót, de ez legyen az én bajom :)

Szóval a szép kis kavar után akkor vágjunk is bele: tipikus alapsztori (tehát adott a hely, ahová mindannyian tudjuk, hogy nem lenne szabad bemenniük, nem lenne szabad kutakodniuk, de mégis bemennek, mégis kutakodnak...), adott a társaság, akik próbálnak együtt maradni, aztán pedig az elgondolás, hogy a régi elmegyógyintézet épületében lévő kollégiumban márpedig valami szörnyűség fog történni a fiatalokkal. Vagy talán annyira mégsem. Tetszett Dan nyomozása, mert hát kinek ne keltené fel a figyelmét egy ilyen sztori, hogy konkrétan ott laknak pár hétig, ahol pszichopata gyilkosokat kezeltek néhány évvel azelőtt, és tetszett a kis társaság is, aranyosak voltak, habár mindegyiknek volt némi defektje. Dan, és a nevének titka, Abby, és a nagynénje (habár ezt a részt talán egy kicsit túlmisztifikálta Roux), és igen, a rejtély, amit lehetett tippelni, hogy vajon ki lehet a rosszfiú közülük. Amit csináltak, az valahol részben logikusnak tűnt, összességében nézve viszont nekem mégis egy kicsit mindfuck volt, helyenként kifejezetten logikátlan lépésekkel, széthúzásokkal, és olyan érzésem volt sokszor, mintha a mozdulatokból kifogyott volna az olaj, és nyikorgott volna a gépezet.

A könyvvel számomra úgy a háromnegyedéig nem sok gond volt azon kívül, hogy hullámzott: hol annyira izgalmas volt, mint ahogyan az ember várná egy hasonló ifjúsági műfajtól, hol pedig kicsit ellaposodott – de nyilván nem ez visz lejjebb belőle. Az elejében is voltak furcsaságok egyébként, példának okáért nekem kicsit furcsa, bizarr, talán mondhatni mű volt a hullák bemutatása, vagy a jelenlétük leírása, illetve a hozzájuk való viszonyulás.  Oké, sokan vagyunk, sokféle beállítottsággal, meg nekem is elég magas az ingerküszöböm, hogy hasonló dolgokat szeretek olvasni például de számomra egyáltalán nem logikus, hogy áh, meglátok egy véres halottat az erdőben 17 évesen, és azon gondolkodom, hogy hazaszaladjak-e egy másik ollóért levágni, vagy hagyjam ott. Egy dolog az, amikor tapasztalt nyomozók fapofával méricskélnek hullákat, meg egy másik dolog az, amikor egy 17 éves fiú botlik bele – utóbbinál egyáltalán nem természetes ez a reakció, just sayin'.

A könyv eleje tehát úgy-ahogy elment a maga furcsaságaival, és mindezekkel együtt szórakoztatott, lekötött, de ami kicsit talán megdöbbentett az az, ahogyan a végét oldották meg. Számomra sikerült a történetet az írónőnek mindezek után mégis úgy csűrnie-csavarnia, hogy a vége igazán ütős lehetett volna még úgy is, hogy nagyjából azért sejteni lehetett, ki lesz a hunyó, de mégis elmaradt a katartikus élmény, elmaradt a körömrágás, és elmaradt az, hogy az izgalom a tetőfokára hágjon, egyszóval túl magas volt a labda, amit nem tudott lecsapni. A spoilerezés elkerülése végett itt azt hiszem, nem is írnék több dolgot.

Én tényleg szerettem volna ezt a könyvet szeretni, és nagyon lelkes voltam, amikor a kezembe került, de maradéktalanul nem tudom azt mondani, hogy ajánlom. Kezdőknek, fiatalabbaknak ajánlom, de a hozzám hasonlóknak, akik Stephen Kingen és (skandináv) krimiken szocializálódtak inkább nem. Vagy legalábbis semmiképp nem úgy, mint horror.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)