2015-10-19

Csernus Imre – A fájdalom arcai

FÜLSZÖVEG: Minden változás fájdalommal jár – akár a mindennapok gyakorlatában, akár érzelmeink terén igyekszünk rendet teremteni. Ugyanakkor mindenki szabadon dönthet arról: megfutamodik-e a kihívások elől, vagy szembenéz a félelmeivel, és nap mint nap megvívja személyes küzdelmeit.

Dr. Csernus Imre elmúlt években tartott előadásai újra és újra ezt a kérdéskört boncolgatják, legyen szó akár a társfüggésről, az intimitásról, az alkalmazkodásról, a szülői szerepekről vagy egyéb párkapcsolati problémákról. E kötet az előadások legjavából szemezget, amelyek nem csupán húsba vágó kérdéseket szegeznek szembe az olvasókkal, de felidézik a szerző személyes varázsát is.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: JAFFA KIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 
Oldalak száma: 200
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly: 370 g
ISBN: 9789639971400
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2011 

SZERINTEM: Csernust lehet szeretni vagy nem szeretni (én nyilvánvalóan az előbbiek táborát erősítem, ha már a negyedik könyvét olvastam), de azt el kell ismernie mindenkinek, hogy baromi nagy igazságok vannak abban, amiket mond, ír. Egy jó ideig kicsit tartottam ettől a könyvtől, nem akartam elolvasni, mert nem biztos, hogy nekem szól, nem ehhez van kedvem, de egy véletlen folytán mégis a kezembe akadt, szóval azonnal neki is kezdtem.

Kellett most ez a 200 oldal nekem, ugyanis nagyjából ugyan azt kaptam, mint az előző három könyvben, csak egy kicsit másként. A stílus ugyan az volt, a mondandó pedig kicsit más, másként megfogalmazva, de lényegretörő, és álomból ébresztő, és nagyjából az, amire én is azt mondom, hogy igen, így lenne a helyes. Nem tudom, hogy mások hogy olvasnak Csernust, vagy mit éreznek közben, de én mindig bólogatok, és mosolygok. Na jó, nem mindig, de az esetek nagy százalékában. És ez nem azért van, mert hű de nagy rajongó vagyok, és az a szentírás, amit a doki mond, hanem egyszerűen én vagyok a fura a környezetemben, amiért nem azokat az elveket vallom, amiket Csernus is megfogalmaz, hogy "népbetegség", hanem tudatosan a szebbet, a jobbat keresem. Ráhúzható ez arra is, hogy nem ugrok bele random párkapcsolatba (vegetáció, játszmák, stb.), vagy ráhúzható ez arra is, hogy nyáron felköltöztem Budapestre. Miért? Azért, mert nekem nem volt jó az előtte lévő életvitelem, nem éreztem jól magam, és tudtam, hogy ha nem váltok nagyon gyorsan és egy nagyon radikálisat, akkor akár az egészségem is rámehet amellett, hogy nagyon gyorsan meg fogok keseredni. Én pontosan tudtam, hogy mit miért csinálok, és hogy ha akkor (most is, egyébként) kemény, akkor később jobb lesz, a fájdalomnak meglesz a gyümölcse, ugyanakkor a környezetem nagy része szerintem leginkább lenézett azért, amiért, amit csináltam (akinek nem inge...), hogy feladtam egy, a helyzethez képest kellemes életvitelt, még akkor is, ha a feladatom nem volt könnyű. Valahol itt érzem azt, hogy talán azért szeretem ennyire a doki írásait, mert merek változtatni, és amint felismerem, hogy ez így éppen szar, akkor keresek egy megoldást, és előbb-utóbb megvalósítom. A fájdalom arcaiban többször leírja, hogy rengetegen ráébrednek az előadásokon arra, hogy mennyivel másabban, jobban is lehetne csinálni azt, amit, de amikor hazamennek, akkor nem történik semmi. És ezek a tudatos reakciók, emellett ott van rengeteg tudatalatti "játszmázás", érzelmi zsarolás, stb.

Forrás: Instagram
Persze, lehet legyinteni, hogy Csernus egy állat, vagy hallottam már olyat is (konkrétan a volt gyógyszerész tanáromtól...), hogy ugyan olyan bolond, mint a betegei, hozzájuk idomult az évek során, de én mégis azt mondom, hogy valóban van a mondandójában valami. Nem látok bele másokba (és nem is szeretnék), de azt tudom, hogy az én életemre vonatkozóan tudott olyan dolgokat mondani, amire azt mondtam, hogy baszki, ez mennyire igaz, vagy uhh, ilyen nem akarok lenni. És ha már a milyen nem akarok lenni című történetnél tartunk, konkrétan nem akarok olyan lenni, mint egyes családtagjaim, és ennek nagyon örülök, hogy nálam nem az indult el, hogy olyanná válok, mint ők, hanem sokkal inkább a taszítás, és a rossz példa, hogy tessék, ilyen ne legyél. Megkaptam már többször, hogy de, olyan vagyok, viszont remekül felismertem, hogy ez is csak egy fajtája az érzelmi zsarolásnak, meg talán egy kicsit az irigység egyik arca, amiért én mertem változtatni. Összefoglalva: hogy milyen nem szeretnék lenni? Lelkileg halott. Ez számomra azt jelenti, hogy az anyagiak hiába vannak meg, attól belül nem érzem jól magam, egyre megkeseredettebb, egyre fásultabb leszek, amihez talán hozzájön még az is, hogy szépen lassan múlnak az évek, és rájövök, oda a fiatalságom. Azt pedig, hogy aki egyszer kést rántott, többször ne nagyon bízzak benne pedig leginkább a lelki hegeim mondatják velem. A fájdalom arcait olvasva nagyon sok, mostanában történt dolgon elgondolkodtam, és végső soron egyre erősödött bennem az, hogy nem bánom a felbomlott kapcsolatokat. Ez is a változtatáshoz köthető: miért akarjak olyan emberekkel kommunikálni, akik képtelenek kommunikálni, vagy képtelenek úgy kifejezni magukat, hogy közben a másikat ne bántsák meg? Kaptam (vagy inkább teremtettem) egy lehetőséget arra, hogy új életet kezdjek, tiszta lappal, ami egyrészt jó dolog, másrészt baromi kemény (mert számomra az emlékek nem pénzben mérhetőek, és nem a pénz a legelegfontosabb....), de bízom benne, hogy a befektetett erő és fájdalom – mint ahogyan Csernus is írja –, egyszer visszatérülnek. Nem kell, hogy sokszorosan, én már a felének is nagyon örülnék.

Túl sok lett ebben a bejegyzésben a személyes vonatkozás, de azt hiszem, ezt a könyvet nem lehet másképp elolvasni, csak úgy, ha közben folyamatosan kattog az agyad, hogy ezt olvasom, de az életemben ez hogy is van? Én élveztem a könyvet, érdekes volt, és csüngtem a doki szavain. Valószínűsítem hogy azért, mert rajta vagyok egy olyan úton, amit ő, mint szakember járhatónak tart, és mindemellett nem azért vagyok ezen az úton, mert "a Csernus azt mondta", hanem azért, mert én magam is ezt tartom járhatónak. Nem tudom, hogy ez optimizmus, hogy hiszek egy jobb világban (mármint a mindennapjaim mércéjével mért jobb világban), vagy iszonyatos naivitás, de ezek olyan dolgok, amikből nem akarok, és nem is fogok lejjebb adni. Vagy lehet, hogy butaság, mert annyira szeretném már, ha könnyebb lenne, ha lelkileg nem csépelnének bizonyos dolgok, de ahogy megy előre az idő, csak egyre nehezebb, egyre rosszabb lesz az eddigi tapasztalataim szerint. Amiket pedig fentebb, személyes vonatkozásban leírtam, nos, nem örülök neki, hogy megtörténtek, de nekem tiszta a lekiismeretem, és nem szégyellem a múltamat, a jelenemet. Ezek a tények, amik nyilván nem tartoznak mindenkire teljes részletességgel, de azt sosem titkoltam, hogy nem könnyű a helyzetem.

Összefoglalva a könyvet nagyon ajánlom mindenkinek, aki nem utálja Csernust, mert remek önismereti kalauz. Gondolom lehet úgy is olvasni, hogy "basszus, úristen, én is ezt csinálom tudat alatt, ezért nem jók bizonyos dolgok", meg lehet úgy is olvasni, hogy mosolyogva bólogatsz, mert alapvetően békében vagy önmagaddal, az életeddel, vagy a világgal. Így is gondolom van olyan, akinek nem jön be a könyv, de ez nem egy regény, amire azt lehet mondani, hogy műfaja: krimi, és olyan fogásokat alkalmaz az író, amit nem sűrűn láttunk, tehát ezért ajánlom. A fájdalom arcai szerintem sokkal inkább az egyéntől függ, hogy tetszik-e. Nekem például tetszett a doki mondandója, jót tett a lelkemnek, és egy kicsit erősített is; biztosan el fogom még olvasni néháynszor a kötetet.


Ó, és így a végére hagytam "a fekete levest", mert volt pár dolog, ami nem tetszett a könyvben. Példának okáért az, hogy előadások kivonatai a fejezetek, amiket meg lehetett volna oldani szerintem másként is, mármint kiszedni az "azért jöttem ide ma este előadást tartani" kezdetű sorokat, mert ha már előadásokból van összeollózva a könyv, akkor is nyilván kissé ciki, ha valaki olvassa, és ez jön vele szemben. Ráadásul pont emiatt nagyon sok dolog ismétlődik – és persze, az ismétlés a tudás jó édes anyja –, de sokadjára szerintem már nem kellemes. Szóval nem a ténnyel van bajom, hogy az előadások anyagaiból épül fel a könyv, hanem hogy nincs megszerkesztve úgy, hogy ne zavarjon be, és ne kérdezze azt az olvasó, hogy ez mi. Emiatt az

Értékelésem: 8/10


4 megjegyzés:

  1. Imádom Csernust is, a mondanivalóját is és a nyers modorát is.
    És imádtam a bejegyzésed is, örülök, hogy írtál a könyvről! :) Most már tudom, hogy mi lesz következő könyv, amit muszáj lesz beszereznem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommented, örülök, hogy tetszett a beejegyzés :) Ha szereted a dokit és a stílusát, akkor szerintem imádni fogod ezt a könyvet is :)

      Törlés
  2. Itt is lelkesedem egy kört azon, hogy szeretted ezt a könyvet :))
    Érdekes módon, nekem inkább bejött a többszöri ismétlés, hogy alapjában véve ugyanazt mondja el, csak máshogy. (te is tudod, hogy milyen érthetetlenek az emberek :DD)
    A megszerkesztetlenség izgi felvetés, vajon mennyire volt szándékos, szándékos volt-e?
    Mindenesetre remélem beszámolsz majd az előadásról is, valahol :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó igen, ha már pszichológia, meg Csernus, akkor valóban lehet valami a szerkesztés szándékosságában :D Erre nem is gondoltam hirtelen.

      Twitteren biztos beszámolok róla, a blogon még nem tudom :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)