2015-09-07

Mary Chamberlain – A dachaui varrónő


FÜLSZÖVEG: London, 1939. A tizennyolc esztendős csinos és ambiciózus Ada Vaughan varrónőként dolgozik a Dover Street-i nőiruha-szalonban. Divattervező pályáról álmodik megvan hozzá a tehetsége és a tudása , de ehhez ki kellene törnie a lambethi sivár családi környezetből.

Ada egy véletlen találkozás során megismerkedik a titokzatos Stanislaus von Liebennel, és ez a kapcsolat a szerelem és a csillogás világába repíti. Amikor a férfi felajánlja, hogy elviszi Párizsba, Ada úgy érzi, itt a nagy alkalom, és meg sem hallja a figyelmeztetést, hogy a közelgő háború miatt veszélyes a kontinensre utazni. A jóslat beteljesül, kitör a háború, ők pedig Franciaországban rekednek. A német megszállás után Stanislaus elhagyja a lányt, de az utolsó éjszakán még kezeskedik arról, hogy Ada sose felejthesse el. Ada fogságba kerül, és annak köszönhetően éli túl a háborút, amihez ért: ruhákat varr. Jelenlegi megrendelői is előkelőségek, csak éppen német előkelőségek. Ada nem is sejti, mekkora bajt hozhat ez még a fejére 

Egy történet a reményről, az élni akarásról és a bosszúról.

INFORMÁCIÓ:
Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 336
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
ISBN: 9789632616247
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015
Sorozat:MONT BLANC
Fordító: Margitta Nóra
Eredeti cím: The Dressmaker of Dachau

SZERINTEM: Ez az a regény, ami hiába átlagos hosszúságú, személy szerint azt éreztem, hogy nem egy, hanem legalább három történet "veszett el" benne. Összetett, megrázó, de mégis érdekes olvasmány, főleg, ha az olvasó egy kicsit hozzá van szokva a szörnyűségekhez.

A regény eleje egy kissé tudatlan, szeleburdi 18 éves lányról szól, aki gyakorlatilag nem sokban különbözik egy tinédzsertől: fütyül a szülei és a munkaadója intelmére, és inkább a saját feje után megy, mert úgy gondolja, jobban tudja, hogy neki mi a jó. Nekem személy szerint ez a "bevezető" rész nem tetszett annyira, pont azért, amiért a korszellemhez mérten átlagos volt, viszont az lenyűgözött, ahogyan Ada a varráshoz, a divathoz, a ruhákhoz viszonyult, hogy mindig, minden helyzetben csinos tudott lenni, hogy volt olyan dolog az életében, amit szenvedélyesen csinált. Ez az Ada nagyon gyorsan egy menekülő hölgybe csapott át, és nekem innentől lett szimpatikus a karakter, innentől éreztem azt, hogy alig bírom letenni a könyvet.

Tulajdonképpen szerintem kell némi háborús indíttatás, érdeklődés, hogy valakinek felkeltse a figyelmét, mert valljuk be, a II. világháború borzalmai nagyon visszaköszönnek a könyv lapjain. Először a menekülés (bár Ada nem önszántából, hanem Stanislaus miatt), majd pedig a dachaui láger "szele" miatt érezzük folyamatosan, hogy ez bizony egy háború korabeli történet.

Ahogy haladunk előre az időben, én úgy éreztem folyamatosan, hogy Ada érettebb, bölcsebb lesz, és megváltozik a dolgokhoz való hozzáállása is – nyilván ebben nagy szerepet játszik minden, ami vele történik. Nem szeretnék spoilerezni, szóval innentől nehéz úgy írnom, hogy "ne lőjem le a poént".

Amilyen kis szeleburdi leányzó volt Ada a könyv elején, a történet második felében már érezhető volt a hatalmas változás. Hogy a szerelem (vagy az az utáni vágyódás), mindent megváltoztatott, kompromisszumkésszé tette Adát Stanislausszal szemben, még akkor is, ha tudta, ez így nem jó, nem a járható út.

Spoileres lehet:
Számomra a könyv vége felért jó néhány pofonnal, amikor már azt hihettem volna, hogy happy end lesz – a körülményekhez képest –, akkor jött folyamatosan több pofon is. Én meg csak ültem, és néztem, és egyszerűen annyira letaglózva éreztem magam, hogy az hihetetlen. És ebben az a sajnálatos, hogy abban az időben egy nő szava tényleg kevesebbet ért, mint egy férfié, a PTSD még hírből sem létezett, egyszóval egy érzelmektől túlfűtött gyilkosság előzményei senkit nem érdekeltek. Megrázó, megrendítő olvasmány volt, és semmiképpen sem egy cukormázas lányregény, mint amire esetleg néhányan gondolhatnak.

Összességében nézve nekem nagyon tetszett az, hogy Adának volt egy szenvedélye: a ruhák, a divat, és hogy a legrosszabb körülmények között sem adta fel a legnagyobb álmát, hogy egyszer a divattal foglalkozzon, és megnyissa a asaját divatházát, a Vaughan-házat. Klisének hangzik biztosan, de az elhivatottságot, a szenvedélyt, és a kitartást tudom becsülni a leginkább valakiben, hogy nem számít, mi történik, azért cselekszik, hogy egyszer majd jobb legyen, és a jelenéből is képes ezért sokat feláldozni. A könyv vége pedig megrázott. Alig tudtam elhinni, de talán így volt a jobb, a szebb befejezés...

Értékelésem: 9/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)