2015-08-29

Jodi Picoult – Sorsfordítók

FÜLSZÖVEG: Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Oldalak száma: 540
Borító: KARTONÁLT
Súly: 525 g
ISBN: 9789632933191
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2014
Fordító: Szieberth Ádám
Eredeti cím: The Pact

SZERINTEM: A Sorsfordítók tipikusan az a könyv volt, ami külsőre nagyon félrevezetett. Picoult összes könyve közül erre mondtam azt, hogy adok neki egy esélyt, mert úgy vélekedtem általánosságban az írónőről, hogy biztos valami nyálas, romantikában tocsogó regényfolyamot ír, amiből én nem kérek, köszönöm szépen. Ezzel szemben most elolvasnám mindet egyszerre, de érzelmileg egyszerűen képtelen lennék rá. Múltkor említettem, hogy voltam bent az Athenaeumnál, és ott beszélgettünk róla, hogy Picoultot "félreismerem", mert nem olyan, de azért óczkodtam tőle, mert 4-500 oldal nem kevés, és nem mindegy, hogy az ember falja, vagy szenved vele. A Sorsfordítóknak adtam egy esélyt, mert mégiscsak elég régóta rajta van a listámon (a Könyvmoly Párbajos listán, például), plusz na, mostanában mindenki Pcoultot olvas.

Deszyvel beszélgettem a könyvről (ő nem olvasta még), és éppen neki mondtam, hogy regény belőlem ilyen intenzív érzelmeket nem váltott még ki, mint ez, hogy a végére tulajdonképpen "megbolondultam", és volt egy kis kirohanásom, amit barátnőm hallgathatott végig. Gondolom az ezek után természetes, hogy a könyv világával keltem, és azzal feküdtem, de csak szemléltetésként akartam ezt a néhány morzsát leírni, hogy rám hogy hatott.

Most mondhatnám, hogy az ösztöneim nem csaltak, hogy el szerettem volna olvasni, de azért ebben van egy kis rábeszélés is :) Éjszaka kezdtem neki a könyvnek (well done, Tekla, amikor aludnod kellene), és hát mondanom sem kell, ebből nem lett alvás. Beszippantott, de azonnal. Nagyon tetszett, hogy a történet két idősíkon fut, a most és az akkor játszik szerepet a történetben, továbbá részekre is van bontva. A sztori elején csak csepegteti az írónő Chris és Em kapcsolatát, illetve a szülők közti barátságot, hogy gyakorlatilag ez tényleg egy tökéletes közeg, egy olyan helyzet, olyan viszonyrendszer, ami nagyon ritka. Aztán ott van a "baleset", amiről elsőre nem tudunk semmit, majd pedig szépen lassan derülnek ki részletek.

A könyv elején egy nyugalmas, kényelmes érzése van az olvasónak, aztán felvetődik rengeteg kérdés, miután kiderül, hogy Em nem élte túl azt az ominózus estét, de nekem személy szerint akkor még annyira új volt a könyv (annyira az elején van nagyon sok történés), hogy csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi a helyzet, majd pedig elég gyorsan elérünk abba a fázisba, amikor kicsit megnyugszunk, és egyetlen kérdés marad, a miért.

A könyv nagyjából első felében azt éreztem, hogy a két fiatalnak tökéletes kapcsolata volt, hogy egy olyan dolgot rombolt le Emily, amiről szerintem nem túlzás, de mindenki álmodik. És bevallom, egy kicsit én is irigykedtem, mert egy hasonló barát-párkapcsolat kapcsolatot "találni" gyakorlatilag lehetetlen. Talán valahol itt kezdtek el motoszkálni a fejemben egyébként mélyebb kérdések, viszont ahhoz képest, ami a Sorsfordítók második felében történt, ez még semmi volt. Ezért is volt tökéletes a kettő idősík, mert amíg a most valljuk be, szörnyű volt, addig a múltban elmélyedhettünk, és azt érezhettük, hogy minden rendben. Nem sokáig...


Tökéletesen egyenletes iramban indult el a lejtőn az akkor-szál is, és volt egy pont, amikor már inkább azt éreztem, hogy jézusom, mennyi mindent el tud rejteni a cukormáz, vagy egy mosoly... Szépen lassan kiderültek apróságok, meg nagyobb dolgok is, és a sok kicsi sokra megy alapon hirtelenjében nehéz lett a teher Emilynek. Mert Chrisre nem rakódtak ezek a terhek, hanem szinte csak Emre, ám ezt valahogy nem látta, nem érezte senki...

Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy egy modern kori Rómeó és Júlia-történet ez, némi "extrával", vagy inkább sokkal több borzalommal. Spoilerezni ezúttal sem szeretnék, így pont ezért ne is írok konkrétumokat a könyv második feléből. Nem akarom senki előtt "lelőni a poént", mert azt hiszem, az is hozzátartozik a könyv katartikus élményéhez, hogy az álladat keresgéled valahol jó mélyen. Csodálatosan megírt könyv ez, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy eddig talán az egyik legmegrázóbb olvasmányom, és az idei nyáron ez vitt mindent, szó szerint mindent. Nagyon sok érzelmet kavart fel bennem, nagyon sok kérdés született meg a könyv miatt a fejemben, és egyszerűen tényleg olyan élményt adott, mint még eddig nagyon kevés regény. Legszívesebben azonnal nekiülnék az összes Picoultnak, de érzelmileg ez egyszerűen lehetetlen. Egy könyvvel napokra kicsinált, hát még mi lenne, ha nagy dózisban kapnám az összeset. Egy kis szünet kell, de a cél immáron nem más, mint hogy az összes megjelent művét elolvassam.

Értékelésem: 10*/10

3 megjegyzés:

  1. Vártam a bejegyzèsed erről a könyveől, ès valahogy èreztem, hogy tetszeni fog neked is. :) Èn teljesen más dolgokon gondoltam el a könyvvel kapcsolatban mint te, de hát mindenkinek mást mond egy regèny. Amúgy azt hiszem, hogy pont az ügyvèd mondta azt, hogy egyszerre sajnálja ès irigyli is Christ, mert mèg egy ilyen kapcsolata soha sem lesz, de irigy rá amièrt Chrisnek tizenèveskènt sikerült az, ami neki mèg mindig nem.
    Mellesleg èn is pont így vagyok az írónő könyveivel. Egy ève bukkantam rá, de azóta 5 regènyèt olvastam. Őt jobb olvasni úgy, hogy kisebb dózisokban, mert mindegyik könyvènek komoly mondandója van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden regény mást mond minden olvasónak, és pont ezért nem szabad készpénznek venni például egy blogger szavát, mert nem lehet tudni, hogy ő éppen milyen lelkiállapotban, vagy milyen gondolatokkal olvasta az adott könyvet. Viszont azok a könyvek az igazán jók, amik a különböző stílusú olvasókat is ugyan annyira megfogják, ez pedig szerintem ilyen :)

      Kíváncsi leszek a többi regényére is, mert sok helyről hallom, hogy jók. Eddig csak a Nővérem húgát láttam filmben, és szerintem nem jól oldották meg, azért is féltem kicsit ettől az egésztől. No, hamarosan kiderül majd :)

      Törlés
    2. Igen, nagyon egyetértek veled ebben, hogy azok a jó regények igazán. :) Főleg azért, mert különféle gondolkodású embereket nehéz megfogni. A másik, ami nekem nagyon tetszeik az írónő esetén az az, hogy nem ítélkezik. Sokkal inkább csak egy átfogó véleményt ad, pro kontra érvekkel. Aztán döntse el az olvasó. A Sorsfordítók is ilyen, mert fokozatosan tudunk meg dolgokat, és van bőven időnk eldönteni, hogy ki mellé állunk.
      A nővérem húga nekem sem tetszett filmváltozatban. Nagyon elrontották, és mint adaptáció rossz.. Persze, aki nem olvasta a könyvet, annak lehet tetszeni fog. Azonban a regény teljesen másra koncentrált. Ott Anna kerül előtérbe, és az a kérdés, hogy mennyire dönthet a szülő a saját gyereke szerveiről, testéről.
      Nekem amúgy másik nagy kedvencem az Egyszerű igazság. Azt nagyon ajánlom. :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)