2015-08-09

Heti zárás #19

A Heti zárás egy (majdnem) minden szombaton, vagy vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.




Úgy tűnik, mostanában heti helyett kétheti zárásról beszélhetünk, mert legutóbb megint kimaradt egy poszt. Az apropója ugyan az volt, mint előtte, vagyis a fáradtság, kimerültség. Tulajdonképpen most realizáltam (tegnap), hogy most kezdek megnyugodni, most kezdem elengedni magam, és így tudok is aludni például, ami nekem az egyik legelengeddhetetlenebb módja a pihenésnek, a feltöltődésnek. Szóval most ez van.

Múlt héten egyébként történt velem egy egészen hihetetlen dolog is, mégpedig a Petőfi TV / M2 egyik műsorába hívtak egy interjúra, a Papírvárosok kapcsán. Hihetetlen élmény volt, és rettenetesen izgultam (utóbbira mindenki azt mondja, hogy nem érződik, szóval huhh), és nagyon tetszett, szóval azt hiszem, a nyaram egyik meghatározó élménye lesz.

Ezen a héten pihentem, plusz egy hirtelen ötlettől vezérelve beadtam a pótfelvételit is - viszont egyelőre nem szeretném még elárulni, hogy hova. Mármint helyileg Budapestre, ennyi biztos :D Picike esélyem van, mert jónak tűnnik a szak, de nagyon kicsi a pontkülönbség (mármint amennyi az általános eljárásban volt, és amennyi pontom van), illetve azt írja a felvi.hu, hogy jogszabályban van rögzítve, hogy csak emelkedhetnek a pontok. Oké, de mennyivel? Ha meghirdetik, mert fel akarják tölteni, és én jelentkeztem rá például, szóval érdekelne, és mennék, akkor csak nem tesznek hozzá még 20 pontot, ugye? Vagy mennyire reális, hogy 1-2 ponttal emelkedik? Ha esetleg olvassa olyan, aki tudja ezeket a dolgokat, légyszi-légyszi dobjon egy kommentet *-*

A héten "felélesztettem" a nevem alatt futó Facebook-oldalt is, amin tulajdonképpen sokfélét osztok meg, de könyves dolgokat például nem. Ennek az oka az, hogy a blog FB oldalára akarom meghagyni a mindenféle könyves szösszenetet, mert úgy gondolom, hogy azt például nem akarom felhígítani mással. Lessetek rá, és ha tetszik, akkor nyomjatok egy tetsziket ^^


A héten továbbá egészen sokat olvastam. Mármint az eddigiekhez képest, az eddigi megrekedéshez képest. Befejeztem a Fedőneve: Verity-t, elkezdtem és befejeztem az Akkor hajrá!-t és a Napos oldalt, illetve még körülbelül 20 oldalam van a Tizenhárom okom voltból, tehát nagyjából idevehetjük azt is. Ez pedig azt jelenti, hogy a turnés könyveimmel végeztem (ilyet is ritkán tudok kijelenteni :D), és mivel ettől a melegtől eléggé szenvedek, még nem tudom, hogy mi lesz a következő olvasmányom. Majd szerintem holnap kiderül :)

A héten egyébként volt egy igen kedves hölgy (?) kommentelőm, szóval miatta átállítottam a kommentelést jóváhagyásosra. Tehát ha nem jelenik meg azonnal, akkor ne ijedjetek meg, lesem, és ki fog kerülni :) És természetesen előre is megköszönöm, ha például ehhez a bejegyzéshez hozzászóltok. Mondjuk a felvis témában :D De ha nem abban, akkor is ^^


3 megjegyzés:

  1. Hogy tetszett a Tizenhárom okom volt és a Napos oldal? (Előbbit kiolvastam, gondolom :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tizenhárom okom volt nem nyerte el annyira a tetszésem (holnapután kerül ki róla a bejegyzésem), a Napos oldal viszont igencsak lekötött, és tetszett. Arról 25-én írok ^^

      Törlés
    2. Nekem a Napos oldal egyik kedvenc könyvem, örülök, hogy tetszett :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)