2015-06-18

Géczi János – A Bunkerrajzoló

[Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció]
FÜLSZÖVEG: Szétesik – helyreáll. Két egészen különleges szellem találkozik ebben a könyvben. Géczi János József Attila-díjas író, a máig legendás Vadnarancsok szerzője most a Vad Fruttik énekesének élettörténetét rakja újra, építi fel – darabokból, emléktöredékekből, szorongások és tripek elképesztően izgalmas sorozatából. A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben. A kábítószerek és a céltalanság örvénye mélyre sodorja, ám sorsa az, hogy megkapaszkodjon mégis, és lépjen mindig feljebb. A Bunkerrajzoló azt mutatja meg, tűélesen, hogy Marci a Géczi Jánossal folytatott beszélgetésekben hogyan éli meg, milyennek látja a múltját. Élet a halál előtt. Hol komikus, hol nagyon is drámai hangon – de elejétől a végéig az őszinte feltárulkozás átütő erejével.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft. 
Oldalak száma: 322
Súly: 300 g
ISBN: 9789632934105
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015

SZERINTEM: Úgy vettem ezt a könyvet a kezembe, hogy ajánlották – "szerintem neked biztos tetszeni fog" –, mindezt úgy, hogy a Vad Fruttikat – és így Likó Marcit is – csak annyira ismertem, hogy az ő daluk a Nekem senkim sincsen, amit nem mellesleg nagyon szeretek, és az életem egy-két emlékezetes pillanatához is köthető. Ezen kívül nem ismertem eddig egyetlen dalt sem, igaz, így néhány meghallgatása után azt mondom, hogy volt egy-kettő, ami nagyon ismerős volt. Szóval, miért is ne? Tekintve azt, aki ajánlotta, úgy gondoltam, hogy a történet / életrajz több lesz, mint amire számítottam, és valóban így is volt.


A könyv eleje egy átlagos kissrác gyerekkorát festi le, annyi eltéréssel, hogy a szülei nem sorolhatóak az átlag kategóriába. Tipikus '80-as évek (legalábbis annyira, amennyire én eddig képzeltem, hogy milyen lehetett, mert akkor még tervben sem voltam), panelrengeteg, játszótéren bandázó gyerekek, meg úgy igazi gyerekkor, már ami azt a részt illeti, hogy nem volt okostelefon meg számítógép, hanem szocializáció volt helyette. Bevallom, nekem ez a gyerekkoros rész frusztráló és lehangoló volt azokkal a történetekkel, ahogyan apukát jellemezte, hogy folyamatosan ivott, és agresszív volt, hogy menekülniük kellett, az, hogy nem volt kitörési lehetőség, hogy gyakorlatilag Marci egész gyerekkora azzal telt, hogy félt az apjától. Jó néhány nap telt el az olvasás után, mielőtt megíródott ez a bejegyzés, és rengeteget rágódtam a könyvön, főként azon, hogy miért életm meg ennyire nehezen ezt a bizonyos "első felét". Kicsit másképpen, de tulajdonképpen nekem is hasonló sors jutott, számomra ezért volt rettenetesen nehéz befogadnom, túllendülnöm rajta. És ezen valószínűleg az sem segít, hogy mind a mai napig tart ez az egész....

A könyv második fele talán azért volt könnyebb falat számomra, mert egy olyan útról olvastam, ami körülbelül a másik opció lehet, mint amin én járok, vagyis a drogok, és az alkohol. Laikusként olvasva el lehet ítélni Marcit, hogy évekig gyakorlatilag be volt állva, de ha azt nézzük, egyáltalán nem meglepő, sőt, valahol egy természetes reakció is. Nem vagyok pszichológus, és nem is tanultam erről semmit, viszont bele tudom képzelni magam a helyébe.

Ebben a bizonyos második részben esik szó a Vad Fruttik néhány daláról is, hogy hogyan születtek, és ehhez nekem is van jó sztorim. Példának okáért, általában a könyvek, amiket olvasok, szóban sosem jönnek fel sehol, minden barátom, ismerősöm úgy kezeli a dolgot, hogy ah, van egy könyves blogod, oda szépen bepötyögöd, aztán annyi. Flúgos, normális ember nem olvas ennyit :D Viszont A Bunkerrajzoló egy részét meg tudtam vitatni barátnőmmel úgy is, hogy ő nem olvasta, mégpedig az egyik első Fruttik-dalt, a Molnár nénit. Na most én olvasás közben is remekül szórakoztam, amikor rájöttem, hogy nekem is van egy Molnár nénim :D Barátnőmmel visítva röhögtünk a lépcsőházban, amikor mutattam neki, amúgy meg remélem, nem állt épp az ajtó másik oldalán. Mondjuk nem hiszem, hallottam volna már róla :)

Visszatérve a Vad Fruttikhoz, ott van az az ominózus dal, amit már ismertem, a Nekem senkim sincsen. Tulajdonképpen konkrétumokat nem olvashatunk róla, és ezt sajnáltam is, de mégis van egy félmondat, ami elgondolkodtató.


A könyv nehéz olvasmány volt, de össszességében véve nagyon tetszett. Egy kicsit úgy érzem, megismertem a Vad Fruttikat (ha már róluk olvastam, akkor az ő albumaikat hallgattam), illetve felnézek Marcira azért, mert ezt mind el merte mondani, de leginkább mert megjelent nyomtatásban, és gyakorlatilag mindent megtudhat róla bárki, aki elolvassa, vagy aki csak utánaolvas.

A szocreál magyar valóság a '80-as évektől egészen napjainkig. Tetszett, mert olyan dolgok is nyomtatásba kerültek, amik egyébként nemigen szoktak, és hivatalosan szerintem nem is léteznek a mai magyar valóságban. Bennem nagyon sok érzelmet kavart fel, és akkor gondolkodtam el, hogy az a barátnőm, aki nagyon szereti őket, vajon mit fog érezni. Már csak abból is kiindulva, hogy vele mentem a Könyvfesztiválra, és amikor odaértünk, épp Marci énekelt, le is ragadtunk kicsit :)

Értékelésem: 10/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)