2015-06-20

Blogsale, avagy eladóvá vált néhány könyvem...


Nos, kedveseim, ma megnyitotta kapuit a saját könyvvásárom. No nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen csak az itthon lévő régi, már-már a feledés homályába merült könyveimet szeretném eladni. Leginkább régieket, amelyek édesanyámé és nagymamámé voltak, és néhány újabbat, amelyeket én vásároltam, és például a blogon is fent vannak róluk értékelések. Ennek nem az az oka, hogy nekimentem az ajtófélfának, és megkergültem, hanem költözöm, és nem tudok mindent magammal vinni, tárolni meg nem szeretnék sehol olyan könyveket, amelyeket jelen pillanatban egyáltalán nem akarok elolvasni :)

A könyvek nagyobb része Danielle Steel, van néhány Nora Roberts, Vavyan Fable, és Robin Cook, a többi pedig változó. Ezt úgy értem, hogy vannak régi krimik, jellemzően más-más szerzővel, illetve mivel még mindig nem végeztem a könyvek átnézésével, így teljesen más témájú könyvek is előkerülhetnek.

Ez azt jelenti, és csak arra szeretnék célozni, hogy legelőször én írtam le rosszul, hogy csak Steel-típusú könyvek vannak, mert időközben kiderült, hogy nem.

Létrehoztam egy Facebook-csoportot, ahová képek formájában töltöm majd fel a könyveket, és az eddigi terveim, gondolataim alapján a képek alatt lehetne megbeszélni, hogy kinek kellene az adott könyv, vagy ha több cím van egy képen, akkor ki miről kér közelebbit, pontosabb infót. A vássárlás csak a csopoton belül zajlik, és csak személyes átvétellel (ne haragudjatok, de ezerfelé kell koncentrálnom, a postát ezért nem vállalom be) Szegeden (itt többször), vagy Budapesten (oda nem járok annyira sűrűn, szóval megbeszéléses alapon), készpénzes fizetéssel. Én benne vagyok abban is, hogy ha valaki nem fordul meg ebben a két városban egyáltalán, akkor Moly-futárral, vagy egyéb módon legyen megoldva a dolog, de arra kérlek titeket, hogy magatok közt rendezzétek, nekem pedig már csak a végleges infókat mondjátok.
A jelenlegi információim alapján július végén kell elhagyni a lakást, szóval addig zajlik a blogsale.

Szóval: a csoportban mindenféle könyv lesz, akit a fentiek alapján nem győztem meg, az se csüggedjen, mert én sem tudom még, hogy pontosan mik kerülnek még elő :D Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, csatlakozzatok, vagy ha ismertek olyat, akit esetleg érdekelhet, kérlek szóljatok neki(k). Nekem nagyon fontos lenne, és nem azért, hogy ebből gazdagodjak meg, hanem hogy ne kelljen végső soron kidobni egy könyvet sem (nem most, de később ki tudja, hova kallódhatnak...).

Update: jelenleg ennyi könyv van leporolva, "beárazva", lefotózva, feltéve a csoportba :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)