2015-05-21

Valentyin Raszputyin – Mit mondjak a hollónak?

FÜLSZÖVEG: "… az emberiség eljutott egy végpontig, valaminek a széléig, megtorpant, s nem tudja, hogyan tovább: átjutni a szakadékon, visszakozni, vagy egy helyben maradni? Talán valóban eljött az ideje, hogy ilyen értelemben is végiggondoljuk jelenünket. Mi lesz az emberrel? S ha őt tekintjük legfőbb célunknak, akkor mi most az elsődleges feladatunk?… 

Úgy gondolom, jócskán vannak írók, akiket, miközben azon töprengenek, hogy hasznos-e vagy lehet-e egyáltalán hasznos az irodalom, elfognak a kétségbeesés pillanatai, a percek, amikor mindent értelmetlennek hisznek, úgy vélik, a könyv senkin sem segít. Ezek a pillanatok nálam is előfordulnak, s eljönnek természetesen a remény percei is. S az írói alkotó munkát állandóan ezek az átmenetek jellemzik; az átváltozások a reményből a kétségbeesésbe, illetve a csüggedésből az erőre kapásba. Végül azonban mindig a reménynek kell felülkerekednie."


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalak száma: 170
ISBN: 9630734109
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 1984
Fordító: Galvács Adél, Harsányi Éva, W. Német Éva

SZERINTEM: Orosz irodalom kurzusra kellett egy novellát, Az öregasszonyt elolvasni belőle, de mint ahogyan azt tudható, nem vagyok teljesen normális, így a vizsgaidőszak küszöbén úgy döntöttem, hogy elolvasom az egészet.

Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a gorbacsovi érában adták ki a novellákat, amikor nagyon sok kortárs szerző publikálhatott, s ekkor a korábban féltve őrzött írások is napvilágra kerülhettek. Raszputyin kötete falusi próza, mert a vidéki emberek életét mutatja be, ugyanakkor található benne egy úgynevezett "zöld regény", vagyis elbeszélés is.

Az öregasszonnyal kezdtem, ami nem volt túl hosszú, mégis, talán az egyik legsokatmondóbb, legmélyebb érzésű elbeszélés volt számomra a kötetben. Komoly morális dilemma ez az írás, s habár az átlagember inkább arra koncentrál, hogy az öregasszony volt a népe utolsó sámánja, bennem mégis mélyebb nyomokat hagyott az, ahogyan a családja bánt vele, ahogyan vénségére már senki nem foglalkozott vele, majd pedig a temetése után jöttek rá, hogy milyen értékes ember volt. Hiába a '80-as években került nyomdába, mégis úgy gondolom, hogy sajnos egyre aktuálisabb lesz a mai világban ez az egész...

A Franciaórák a kötet első elbeszélése, viszonylag hosszú, és Az öregasszony után furcsa is, de mégis tetszett. Olyan érzésem volt, mintha a Pál utcai fiúkat olvasnám, de az összkép, a végkifejlet mégis nagyon más. Tetszett, habár nem igazán vagyok odáig ezekért a nagyon ifjúsági kategóriákért, viszont a végkifejlet nem is erre reflektál, hanem valami sokkal fontosabbra...

A Rudolfioban egy kicsit magamra ismertem, és talán ezért is tetszett annyira. Más részről érdekes volt egy ilyen témát olvasni úgy, hogy abban az időben mennyire korlátozták az irodalmat, és talán még az is extrémnek számított, ha a férfit és a nőt a megszokottól csak egy kicsit eltérően ábrázolták egy adott légkörben.

A Vaszilij és Vaszilisza azt hiszem, hogy a kötet legkiemelkedőbb elbeszélése, mert egyrészt nagyobb időintervallumot ölel fel, másrészt annyira sok és mély érzelmet jelenít meg, hogy nem lehet elmenni mellette említés nélkül. Mindezek mellett nekem olyan érzésem is volt, hogy egy kicsit szólt mind az adott korról, emberekről, mind Raszputyinról, és sokkalta több ez, mint egy elbeszélés. Ugyanakkor részben emelem kalapom, ugyanis abban a korban nem tudom elképzelni, hogy egy nőnek sok joga lett volna, s Vaszilisza mégis kitiltja Vaszilijt a családi fészekből. Az már más kérdés, hogy nem ez az egyetlen problémája, és megpróbáltatások sora jön még az után is...Tragikus családregény az utálatról és a gyűlölködésről, avagy hogyan él egy család egymás mellett, ismeretlenként évekig, évtizedekig.


A többi elbeszélésről nem írnék külön, mert például a Mi ez? Ki ez? címűt nem olvastam el. Úgynevezett zöld regény, ami alapvetően nem áll messze tőlem (legalábbis különösebb problémám biztosan nincs vele), de a vizsgaidőszak hajtásának kapujában nem volt meg bennem a türelem, hogy a hosszú tájleírásokat olvassam. A többi novella a kötetben pedig nálam a futottak még kategória. Elolvastam, de nem fogtak meg különösebben, mindezekkel ellentétben azt elértem, amiért az egész könyvecskét el akartam olvasni: kaptam egy képet az akkori életről, sorsokról, hogy hogyan is éltek az oroszok vidéken, távol Moszkva vagy Pétervár nyüzsgésétől.

Szibéria eddig is érdekelt, de eme kötet után biztosan nem fogok sokat gondolkodni, hogy ha esetleg úgy adódik, hogy ellátogathatok oda. Tulajdonképpen egy csodálatos hely, ha az élővilágát vagy ha a természetet nézzük, azt pedig egy sajnálatos dolognak tartom, hogy az elmúlt majd' 100 évben a politika miatt a Szibéria szót nem a természeti kincsekkel, hanem a munkatáborokkal azonosítjuk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)