2015-05-25

Heti zárás #11

A Heti zárás egy minden vasárnap jelentkező rovat a Tekla Könyvei blogon, amely alkalmával írok néhány sort az elmúlt hetemről, hogy mi történt az életemben, vagy a bloggal kapcsolatosan, illetve mi a helyzet a heti olvasmányaimmal. Néhány sor arról, hogy mi tetszett, vagy nem tetszett, könyves programok, újdonságok, akciók, és minden kötetlenebb téma, amelyet úgy érzek, megosztanám a blogon.


– Stockholm, Gamla Stan ♥


Nos, a heti zárás most rendhagyó módon hét elején érkezik, mert bevallom, kicsit elúsztam, vasárnap este pedig olvasás közben bealudtam :) 

A hét egy nagy nulla volt az olvasás szempontjából, ugyanis elkezdődött a vizsgaidősuck, és sajnos vagy nem, de arra kellett koncentrálnom. Rengeteg időt öltem bele a múlt heti vizsgáimba (na jó, csak az oroszba), ez rengeteg energiát kivett belőlem, de meglett. Mármint meglettek a szép jegyek :) Az orosz irodalom bukó, de pont azt a témát kaptam, amit egy az egyben kihagytam a készülés során. Majd júniusban sikerül :)

A héten egyetlen könyvet kezdtem el, és azt be is fejeztem. Ez pedig nem más, mint Gayle Formantől az Itt voltam. Nem mondok semmit, és kibírom, mert terveim szerint holnap jön róla a bejegyzés :P A többi könyvemmel haladtam, 50-80 oldalak vannak még hátra belőlük, szóval jönnek majd a bejegyzések is szép sorjában. Nyáron pedig remélem, hogy el tudom olvasni az összes könyvet, amit szeretnék, és lesz végre időm és energiám annyit olvasni, amennyit szeretnék ^^

Ez a hét tehát egy részt a vizsgáké, más részt a feltöltődésé volt: rengeteget aludtam a hét második felében, mert kicsit húzós volt a szemeszter. Remélem nektek jobban telt a hetetek :)


2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a sikeres jegyeidhez. És ösztönzőleg hat az optimista hozzáállásod :)

    VálaszTörlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)