2015-04-23

Leon Leyson – A lehetetlen valóra vált: Egy fiú Schindler listáján


FÜLSZÖVEG: Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszowi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé. 

Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja az ártatlanságát annak a fiúnak, akinek elképzelhetetlen borzalmakon kellett keresztülmennie. A méltóság és a remény könyve ez.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 224
Borító: FÜLES,KARTONÁLT
ISBN:
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015
Fordító: Margitta Nóra
Eredeti cím: The Boy on the Wooden Box

SZERINTEM: Tudtátok, hogy április 16.-a a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja? Nos, nem egy köztudott emléknap, ám szerencsére minden évben felhívják rá az emberek figyelmét. Én idén aznap délután értesültem róla, a könyvet pedig előtte, délben kezdtem el olvasni. Puszta véletlen, de a lelkemnek jót tett, hogy kicsit többet tettem, mint fél percig gondoltam erre az egészre.

Leon Leyson nevét Magyarországon nemigen ismerjük sajnos, de a könyvből kiderült, hogy Amerikában hősként ünnepelték idősebb korában, amikor kiderült, hogy miken ment keresztül, és gyakorlatilag az élete történelem...

Őszinte leszek, semmit nem tudtam a könyvről, így gyakorlatilag fejbevágott, amikor rájöttem, hogy Leyson a saját életéről írta, ráadásul színezések, túlzások, és minden egyéb nélkül. Őszintén az életről a II. világháború küszöbén, és a borzalmak sűrűjében, majd pedig arról, hogy hogyan dolgozta fel azt, amit ép ésszel nagyon nehéz.

Rövidke a könyv, a narráció pedig könnyen érthető, könnyen befogadható. Tökéletesen bemutatja, hogy milyen volt az élet az 1930-as évek végének Lengyelországában, olyan érzésem volt, mintha én magam is velük játszottam volna. Aztán jött a háború szele, majd pedig már javában tombolt a vihara. Tetszett, hogy Leyson nem bonyolodott bele a részletekbe, a legkisebb apróságokba, hanem próbált a tényekre szorítkozni, és szerintem pont ez teszi naggyá ezt a történetet, hogy nem akar minél többet kisajtolni belőle, egyszerűen csak el akarja mondani a történetét. Azt a történetet, amelyet ép ésszel felfogni lehetetlen, amit a mai korban elhinni, hogy ténylegesen megtörtént, nagyon nehéz.

Megrázó és elgondolkodtató a regény, s csodálatosan bontakozik ki a cselekményből az, hogy mire képes az ember, ha igazán élni akar, mire képes az ember, ha igazán szereti a családját...

Számomra tényleg felfoghatatlanok a holokauszt rémségei, s talán ennél csak az a szörnyűbb, hogy emberek képesek voltak más emberekkel ilyet tenni. A lehetetlen valóra vált a maga nemében egy csodálatos könyv, de ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább azt kívántam, hogy bárcsak sose születhetett volna meg a regény, bárcsak ne lett volna alapja.

A könyv végén tetszett, ahogyan az Epilógusban folytatódott Leyson élettörténete, azt pedig megkönnyeztem, amit a képek meséltek el, majd pedig az Utószót sem sikerült pityergés nélkül átolvasni. Megrázott és fejbevágott, gyakorlatilag még mindig alig jutok szóhoz...

Értékelésem: 10/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)