2015-04-12

Heti zárás #5

Nos tehát, reményeim szerint egy új rovatot indítok, amit minden szombaton vagy vasárnap teszek majd közzé az azt megelőző napjaimról – természetesen könyves fronton. Terveim szerint leginkább arról írok majd, hogy mit olvastam, került-e hozzám könyv, vagy volt-e esetleg valami felkavaró esemény, amiről szeretnék írni: egyszóval egy kissé kötetlenebb bejegyzéssorozatot tervezek.


– Stockholm, Gamla Stan ♥

Nos, kedveseim, újra itt a Heti zárás :) A múltkori alkalommal azt írtam, hogy nagyon jó hetem volt, nos, ezt most sajnos nem tudom leírni. Hét napból négyen olyan beteg voltam, hogy felállni alig bírtam, és még most sem üzemelek 100%-on, ráadásul egy csomó egyetemi dolog is a nyakamba zuhant a héten, és a jövő héten.

Kezdetnek most van a szakosodási hét, és egyszerűen már sírni tudnék, hogy mit írjak éjfélig a maradék két helyre, amivel nem tudok mit kezdeni. Ezen a temérdek oroszos beadandó sem segített, mert a holnapi angol tesztre sem tudtam készülni, de végülis addig még van pár órám, és különbenis, csak a gyengék alszanak... :D


Könyves fronton a betegségem miatt is kicsit visszaestem, Jamie McGuire-től olvastam a Gyönyörű tévedést, befejeztem Alice Hoffmantól a Gyönyörű titkok múzeumát, és Abbi Glinestől olvastam A végzetemet. Jövő hétre kellene még olvassak, ami nem lesz egy fáklyás menet (az orosz irodalom kurzusra), és még a turnés időpontok is szorítanak, de azért érzem, hogy a Könyvfesztivál finisébe értem, és minden sikerülni fog, amit elterveztem. Egyébként nem tudom, észrevettétek-e, de a blog életében ez volt eddig a legaktívabb hét, ugyanis minden nap volt bejegyzés :) 

Ó, és végre tavasz van, annyira örülök neki, még úgy is, hogy a négy fal közé voltam szorulva. De majd a jövő héten... :)

Nektek hogy telt a hetetek?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)