2015-04-15

Alice Hoffman – Gyönyörű titkok múzeuma


FÜLSZÖVEG: A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 356
Borító: FÜLES,KARTONÁLT
ISBN: 9789632616087
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015
Fordító: Bozai Ágota
Eredeti cím: The Museum of Extraordinary Things 

SZERINTEM: Őszintén szólva nem tudtam, hogy mire számítsak, de nagyon kíváncsi voltam a könyvre. Úgy gondoltam, hogy A babaház úrnőjével karöltve ez a két könyv az, ami a tavasz meglepetése lehet, s az már csak hab a tortán, hogy több ilyet is találtam. De ne szaladjunk ennyire előre.

A könyvet fülszöveg és minden egyéb nélkül kezdtem olvasni (vicces, pont az olvasás után egy nappal került fel a fülszöveg), de az alapján csalóka. Sőt. A történet az 1910-es években játszódik, a jelenje egészen pontosan 1911, ám rengeteg flashback van, amikor például Eddie múltjával ismerkedhetünk meg, vagy amikor Maureennel, vagy akár a Professzorral. Eddie fotós, így számára minden a fotózás körül forog, és talán ezért is volt egy kicsit olyan érzésem, mintha a Fekete madarak árnyékábant olvasnám, hiszen ott is a fotózás az egyik központi témája a cselekménynek. 

Tulajdonképpen a cselekmény szempontjából Coralie és Eddie története teljesen külön mozog, két New York-i fiatalt ismerhetünk meg, ám csak a legvégén szeretnek egymásba, nem a szerelmi szál a fő szál, mint ahogyan a fülszöveg sejtetni engedné. Ezt talán nem is bántam annyira, mert így nem a romantikára koncentrált a szerző, hanem inkább arra, hogy két hányattatott sorsú fiatal életét bemutassa – a szerintem egyébként sem egyszerű – XX. század elején.

Őszintén szólva nagyon szeretem ezt a kort a regényekben, mert nem olyan nagyon távoli, mégis történelem, és akarva-akaratlanul elbűvölnek ezek a történetek, amikor a technika már gyerekcipőben jár, de mégsem az okostelefonok korát éljük. Gondolok itt például arra, ahogyan Eddie fotografált, vagy például számomra érdekes a nők és gyerekek helyzetének a leírása is. Utóbbit Coralie-n keresztül szerintem remekül lehet követni, mert a regény elején még kilencéves kislány, majd pedig tizennyolc éves ifjú hölgy, az apja pedig egy maradi professzor, aki gyakorlatilag semmibenézi őt, csak azért, mert lánynak született.

A Professzor és Coralie viszonya érdekes volt, és azt hiszem, a végkifejletet valahol már sejteni lehetett a könyv közepe táján is, ám számomra például Maureen története meglepetés volt. Lehet, hogy csak a késő esti olvasások számlájára írható, de akkor is meglepett.

A főszereplők mellett engem a holland remete, Beck is megérintett, valahol szerintem volt valami lenyűgöző az Eddie-vel való kapcsolatában, illetve a szavai sokat mondtak, igazi bölcs volt a maga nemében, s egyben szívszorító is a története. A farkasát nagyon kedveltem, talán az állatbarát lényem miatt, de imádtam olvasni azokat a részeket, ahol Eddie kutyája, Mitts, és a farkas, North, ha nehezen is, de kijöttek egymással. A könyv vége tetszett is, meg nem is, s ahogyan Hoffman fogalmaz, a két tűzvész valahogy tényleg keretet ad a történetnek, de bennem valahogy kettős érzések vannak. Örülök is, meg nem is, viszont az mindenképpen tetszett, ahogy a fiatalok története végződött.

A könyv végén van egy levél, amelyet Coralie írt Maureen-nek, s noha sok elgondolkodtató és kétes dolog van benne, azt hiszem, tökéletes lezárása a könyvnek. Összességében pedig a történet az, aminek tűnik, vagy legalábbis nekem tűnt: egy misztikus, találgatásokkal teli regény két fiatalról, akiknek az élete is tele van titkokkal, s a normálistól eléggé elrugaszkodott életet élnek, önhibájukon kívül. Mindenképpen ajánlom, ha a fent említett könyvek valamelyike tetszik, vagy legalábbis ha a Fekete madarak árnyékában világa beszippantotta az olvasót.


Értékelésem: 8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)