2015-04-27

22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Tyűha, azt sem tudom, hol is kezdjem :) Szóval voltam a Könyvfeszten! Életemben először, szóval fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, hogyan készüljek (mondjuk egy hátizsák vagy gurulós bőrönd mindenképp jó ötlet lett volna) :D Nagyon jól éreztem magam, és hatalmas élmény volt nekem ez a nap, szóval jövök egy kicsit fangörlködni, élménybeszámolni :)


Az első nagy öröm az volt, hogy hosszú hónapok után végre ismét találkoztam barátnőmmel, ugyanis sikerült megfűznöm, hogy jöjjön el velem :) Azt mondta, hogy neki is tetszett, de azért láttam rajta, hogy néha úgy nézett rám :)

Érkezéskor épp Likó Marci énekelt, és pont az egyetlen olyan Vad Fruttik dalt, amit ismerek, és nem mellesleg szeretek is. A minikoncert után legalább háromszor körberohangáltam a fesztet, hogy felfedezzek mindent, a Geopennél pedig még az elején, melegében vettem is egy zsákbamacskát, de csak mert azt írták rá, hogy oroszos. És adtak hozzá vászonszatyrot, olyat, amibe azonnal szerelmes lettem ^^


Nem sokkal az első nagyobb izgalmak után összefutottunk a csajokkal, többek között (a teljesség igénye nélkül) Dórival, Anettal, Pupival, Üstökössel, aztán Deszyt is sikerült megijesztenem, kicsit később pedig Nalina csatlakozott be hozzánk, és trióként jártuk a standokat. Napközben a Könyvmolyképző standjánál rengetegen voltak, így nem is mentem arra, viszont később az lett a kiindulópont, gyakorlatilag ott vert tábort a Blogturmé Klub. A Könyvfesztig egyetlen BTK-s bloggerrel sem találkoztam, viszont most sokakkal, és ennek bevallom, nagyon örülök, mert szuperek, és nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot (este, a VP talin már csak röhögtünk mindenen).

A sok szaladgálás közepette (mert tényleg az volt, mindig kitaláltam, hogy nekem ez vagy az a stand kell, ami természetesen a feszt másik végében volt.. :D) rengeteg szóróanyagot szedtem össze, könyvjelzőket, kitűzőt, ceruzát, stb. Ó igen, és az Animus standját is megjártam, ez is egy biztos pont volt a készülődésnél, ugyanis volt nekik egy kosaruk, amiből két könyvet 1000 Ft-ért lehetett venni. Igen ám, de szombaton már csak egyetlen krimi volt, az összes többi gyerekkönyv, és képzeljétek, a hölgy annyira aranyos volt, hogy
500-ért odaadta azt az egyet :))

Az első roham után tartottunk egy ebédszünetet, aztán mentünk is vissza, kicsit ücsörögtünk kint is, majd a Bookline standját is meglátogattuk a zöldövezetben :) A kis idézetbuborékokkal lehetett fotózkodni, és a #bookline hashtaget kellett használni, hogy esélyesek legyünk egy könyvcsomagra (ezerrel reménykedem a jó szerencsémben *-*), a helyszínen pedig szatyorral, a legújabb Könyves Magazinnal (amikor megláttam, hogy az újat teszi bele a csajszi, és nem a lenás, régebbit, annyira megörültem, hogy mondtam is, és látszott a lányon a meglepetés :D), és egy szépséges zöldalmával lettem gazdagabb. Utóbbit "sajnos" tegnap este elfogyasztottam, így képet nem tudok mutatni. De Granny Smith volt, amit imádok, szóval örültem neki :)


A Bookline után befelé vettük az irányt, de előtte a bejáratnál még megpihentünk egy padon, szelfiztünk egy-kettőt, majd pedig az utunk a Líra / Athenaeum standjához vezetett; mert a marketingesükkel, Blankával szerettem volna találkozni, aki e-mailek alapján rettentő szimpatikus volt, de meg is beszéltük, hogy nem csak átveszem a recimet, hanem mindenképpen összefutunk. Örültem nagyon, mert sok-sok levél után végre személyesen is sikerült kommunikálni :) Az ilyen dolgokat fontosnak tartom, mert ilyen téren régimódi vagyok, és egy személyes találkozót ezerszer többre tartok, mint akárhány elektronikus levelet (nyilván, ha máshogy nem oldható meg, illetve kontextustól is függ, de értitek mire célzok).

A könyv egyébként, amit kaptam Demcsák Zsuzsától A másik életem, amit később dedikált is, és én voltam az első alany :) Bevallom, nem igazán követtem a munkásságát (úgy nehéz is, ha az ember nem néz tv-t), viszont hihetetlenül erős, pozitív kisugárzása volt, a rövid beszélgetésünk után pedig méginkább el akartam olvasni a könyvét. Hazafelé, a vonaton el is kezdtem, és másnap reggel fejeztem be. Bővebben róla hamarosan, csak össze kell még szednem azt a rengeteg gondolatot, ami még mindig kavarog bennem.

Aznap ha nem lett volna ciki, sokszor tátottam volna a szám, hogy úristen, de nyilván uralkodnom kellett magamon :D Az egyik ilyen momentum az volt, amikor a Scolarnál egy lány nézegette Janne Teller Semmijét és Mindenét (haha), illetve ott állt még egy hölgy a Kiadó képviseletében is (de csak szolidan viselte ennek jegyeit), és hárman elkezdtünk beszélgetni a könyvekről, végül annyira belelendültem az élményeim elmesélésébe, hogy a csajszi megvette a Semmit :D Eladtam egy könyvet! Vagy csak nekem olyan nagy dolog ez? :D Oké, a blog miatt is gondolom beadjátok a derekatok egy-egy olyan sztorinak, amit imádok, de ezt nem látom, nem kapok róla statisztikát stb., ez viszont élesben, személyesen zajlott :D

És a végére hagytam a nap fénypontját: a Vörös Pöttyös találkozót! Gondolom annak, aki egy kicsit követi a Blogturné Klub dolgait, az tudja, hogy rengeteget turnézunk a Könyvmolyképző Kiadóval, én pedig mindemellett alkalmanként dolgozom is nekik, így az ügyvezető igazgató urat ismerem. Késő délután - mint ahogyan említettem - a KMK standjánál lézengtem, de a VP talira nem tudtam volna maradni, viszont olyan ügyesen beszélt rá, hogy bevállaltam az utolsó vonatot, és azt kell hogy mondjam, abszolút nem bántam meg. A sor, amelyben ültem a BTK-sor volt, és Tibi és Deszy között foglaltam helyet, de gyakorlatilag mindenki mindenkivel beszélt, hatalmasakat nevettünk, amíg a kezdésre vártunk, de gyakorlatilag közben is, mert fenomenális volt az egész. Gondolom nem titok, hogy mi egy kicsit jobban belelátunk a könyves-kiadós dolgokba, de így is nagyon érdekes volt (volt néhány kulisszatitok, hogy hogyan készülnek a könyvborítók, a szerkesztő mit csinál, stb.), ráadásul a pletykák tényleg igazak, Lele József tényleg nagyon humorosan vezette le a találkozót, és tényleg megérte ottmaradnom. Az egész napot imádtam, de ez az utolsó program egy hatalmas plusz löketet adott érzelmileg, ugyanis egy részt a kiadó szellemisége, más részt az ismeretlen ismerős arcok sokasága rengeteg pluszt adott számomra. Nem mondom azt, hogy a KMK mindenki felett (mert nem ismerem az összes kiadót, ezért ilyen véleményt nem is szeretnék nyilvánítani), viszont nagyon nagyon szimpatikusak, és nagyon örülök, hogy "közöm van hozzájuk", ha szabad így fogalmaznom.


Fáradtságot már csak akkor éreztem, amikor felültem a vonatra (egyedül voltam egy ideig a vagonban, elég creepy volt o.O), de mégsem aludtam, helyette olvastam, Zsuzsa könyvét, és hiába a súlyos téma, elég sokat mosolyogtam, mert annyira boldog voltam. Hatalmas hiba lett volna kihagyni ezt a napot. Köszönöm mindenkinek, hogy találkozhattam veletek, szuperek vagytok mindannyian! És persze a kiadók, és a munkatársak előtt le a kalappal, amíg mi szórakoztunk, nekik kemény hajtás volt.

Szomorú vagyok, mert egy év múlva lesz a következő Könyvfesztivál, de bizakodó, mert a Könyvhétre már nem kell sokat várni. Ó, és megmutatom a szerzeményeimet is, mert könyvek nélkül mit is ért volna ez az egész, biztos kíváncsiak vagytok, hogy mennyire vadultam be. Annyira nem, és ezzel tisztában is voltam, mert a Líra webshopjában több kedvezményem van általánosságban, mint ahogyan a Könyvfeszten tudtam volna vásárolni.


4 megjegyzés:

  1. Akár megijedtem első körben, akár nem, örülök, hogy végre találkoztunk! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök :) Remélem jövő szerdán is összejön a BTK-s csapat :))

      Törlés
  2. Nagyon jó kis élménybeszámoló lett! :)) óóó, én oda se mentem a bookline boxhoz, csak megnéztem a feliratokat. :( csak úgy adták a tatyót meg a magazint? vagy kellett ez a öö hashtagelés (hova?) hozzá?
    Remélem jó lesz a zsákbamacska könyved is :))
    Örülök, hogy láttuk egymást személyesen is, és nagyon szép volt a hajad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)

      Ó, sajnálhatod :( Fotózkodni kellett ezekkel a buborékokkal, és vagy Instagramra vagy Facebookra kellett posztolni a hashtagekkel :) Azt mondta a csaj, hogy odaadja a cuccokat, mert a mi érdekünk a poszt a könyvcsomag miatt (én mondtam neki, hogy nincs mobilnetem).

      Én is remélem. Bár hogy mikor lesz rá időm...így is ma megint rám tört a frász, hogy egy csomó recit/turnét vállaltam, és mindjárt itt a vizsgaidőszak...

      Köszönöm :) Találkozunk a Könyvhéten, igaz? :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)