2015-03-16

Könyvtrailer premier #1: Bíró Szabolcs – Liliom és vér (Anjouk 1.)

Az utóbbi időben külföldön is, és Magyarországon is hódítanak a könyvtrailerek, amelyek egy-egy regény esetében valóban egy, a mozifilmeknél már megismert trailer műfajjal érnek fel (élőszereplős, leforgatott jelenetek), ám némely kiadó csak szöveges videót gyárt a legújabb könyvének reklámozására. A lényeg egy: több platformon szeretné meghódítani a célközönséget a kiadó és a szerző úgy, hogy nem spoilerezi el a cselekményt, de mégis hangulatot teremt a könyvhöz.

A blogon az első könyvtrailer premier-bejegyzés Bíró Szabolcs regényének kedvcsinálója, amely az Anjou-sorozat első kötetéhez, a Liliom és vérhez készült.


Nekem személy szerint tetszik a trailer, mert egy részt élőszereplős, más részt a hangulata nagyon megfogott. Mondjuk azon túl, hogy az évszámokhoz teljesen szita az agyam (ha már itt tartunk, akkor mindenféle számolós történethez :D), érdekel a történelem, és főleg a középkor, amiért valamiért nagyon rajongok, de hogy miért, azt ne kérdezzétek, mert én sem tudom megmagyarázni.

A könyvet szívesen elolvasnám, de most tavasszal nem lesz rá lehetőségem, így még rágom a dolgot, hogy esetleg nyáron, ha úgy alakul, akkor belekukkantok. Addig mutatok Nektek fülszöveget és borítót, hátha kedvet kaptok hozzá.



FÜLSZÖVEG: 1321. Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)