2014-09-20

Paulo Coelho – A Piedra folyó partján ültem, és sírtam

FÜLSZÖVEG: A brazil Paulo Coelho napjainkban a világ egyik legnépszerűbb írója. Az 1988-as Az alkimista című regényével egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett, de többi regénye is a bestseller-listák élére került. Coelho számos irodalmi díj nyertese. Könyvei 120 országban jelentek meg, a világ 47 nyelvén, milliós példányszámban. Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, transzcendencia – ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. A Piedra folyónál ültem, és sírtam című regénye a már megjelent Veronika meg akar halni és Az ördög és Prym kisasszony címűekkel trilógiát alkot, melyek ugyan teljesen eltérő környezetben játszódnak, de mindegyikük egy-egy próbatételt ábrázol. Veronica magát győzi le, Prym kisasszony az őt és faluját próbára tevő ördögöt, Pilar pedig, jelen regényünk főhőse szerelme vallási elhivatottsága felett győzedelmeskedik. Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjainak egyhangúságától, és amikor véletlenül találkozik gyerekkori pajtásával, aki időközben bizonyos vallási fanatizmus bálványa lett, együtt elindulnak megkeresni azt a csodát, ami megváltoztathatja életük egyhangúságát. A Pireneusok spanyol és francia részén utazgatnak, kolostorokat, templomokat látogatnak. Pilar megismerkedik különös klerikus és laikus figurákkal, miközben egyre jobban beleszeret egykori pajtásába. A szerzetes barát válaszút elé kerül: maradjon-e a rendben, vagy a szerelem oltárán feláldozza-e csodatévő erejét. Pilar a Piedra folyó mellett írja le érzéseit, emlékezvén a 137. zsoltár kezdő soraira: Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk. A száműzött emberek ugyanis nem énekelhették azokat a dalokat, amelyek a szívükből szóltak volna.


2014-09-16

2014. szeptemberi beszerzések

Nos, ismét eljött a fizu időpontja, amit mi mással is ünnepelhettem volna, mint hogy könyvet veszek. Méghozzá sokat. Mivel az alexandrás akció még épp tartott, így az utolsó adagot is feltankoltam, továbbá ebben a hónapban kicsit a szükség, azaz az egyetem is írta a vásárlásom menetét. De nézzük szépen sorjában. :)



2014-09-13

Gayle Forman – Ha maradnék (Ha maradnék 1.)

FÜLSZÖVEG: És te hogyan döntenél?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?


2014-09-11

The Autumn Book Tag, avagy őszi könyves kérdéskör

Sziasztok! Ma egy őszi könyves taggel jövök, ha már ilyen szépen elindult a szeptember. Tudom, ez még inkább vénasszonyok nyara, és nem igazi ősz, de azért már vannak jelentősebb változások. Például hogy most mindenki beteg a környezetemben (én is), így jobban rá vagyok hangolódva a bekucorodós, teázós, gyertyázós randikra a könyveimmel.


2014-09-09

Stephen King – Tom Gordon, segíts!

FÜLSZÖVEG: A kilencéves Trisha McFarland nem érzi túl jól magát. Szülei nemrég váltak el, ő és a bátyja az anyjukkal maradtak, másik városba költöztek. Pete, aki amúgy is szenved a kamaszkor problémáitól, folyton vitatkozik az anyjával. Nagyon nyomasztó otthon a légkör. Trishának rettenetesen hiányzik az apja. Szombatonként az anyjuk kirándulni viszi őket. Ezúttal a maise-i erdőkbe. Trisha letér az útról és eltéved – Pete és az anyja észre sem veszik, szokás szerint vitatkoznak. Megelevenedik minden gyerek rémálma: egyedül bolyongani a rengetegben, ahol annyi veszély leselkedik ránk – alattomos rovarok, szúrós bokrok, a kígyókról és vadállatokról nem is beszélve… Hát még ha egy szörny figyeli az embert, minden lépését kíséri, ott liheg a nyakában… A kislány egyetlen társa a kis rádiósmagnója. Esténként baseballmeccset keres rajta, mivel nagy Red Sox-rajongó. Kedvence a verhetetlen befejező dobó, a jeges nyugalmú Tom Gordon, aki az utolsó pillanatban megmenti a vesztésre álló meccset is. Hozzá fohászkodik Trisha, hogy segítse meg… Stephen King, a feszültségkeltés nagymestere és a gyermeki szorongások jó ismerője félelmetes atmoszférát teremt: az olvasó úgy érzi, ő maga kóvályog az ijesztő vadonban…

2014-09-06

Dr. Csernus Imre – A kiút

FÜLSZÖVEG: Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol? Mit jelent talpra állni, és felnőttként élni? Nekem meggyőződésem, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat. De hogyan? Mi az út? Ezekről a folyamatokról, az első lépésekről szól ez a könyv, különös tekintettel a mai huszonéves fiatalokra, akiket divatos szóval Y generációnak is neveznek. Jó ideje érdekel már, hogy milyenek ők, milyen erők, kétségek munkálkodnak bennük, hiszen ők a jövőnk letéteményesei.





2014-09-01

Stephen King – Napnyugta után

FÜLSZÖVEG: Miután egy antológia szerkesztése során több száz novellát elolvasott, Stephen King ismét kedvet kapott ehhez a rövid, tömör formához, mellyel karrierjét kezdte. S hogy akadt-e témája is hozzá?

Ott az utazó katalógusárus, aki felvesz egy néma stoppost, hogy megossza vele felesége hűtlenségének történetét, nem is sejtve, hogy a szótlan férfi nagyon is figyel. Ott a férfi, aki egy mobilvécébe zárva tanulja meg újra szeretni az életet. Ott van az ember, aki nem ment be azon a végzetes szeptemberi napon dolgozni, s munkatársai hátrahagyott holmija révén nemcsak maga, de mások lelki békéjét is helyre kell állítania. Vagy ott van N., aki egy pszichiátert keres fel kényszeres viselkedése miatt, de a történetnél sokkal többet, rémületesebbet is átad neki.

Napnyugta után: nevezzük szürkületnek, nevezzük félhomálynak, de olyan időszak ez, amikor az emberi kapcsolatok természetfeletti színezetet kapnak, amikor semmi sem az, aminek látszik, amikor a képzelet a sötétségbe foszló árnyékok után kap. A tökéletes időpont Stephen Kingnek.