2014-12-01

Simon Beckett – A halál kémiája

FÜLSZÖVEG: David Hunter igazságügyi antropológus évekkel ezelőtt hátat fordított londoni életének, és háziorvosi állást vállalt a norfolki lápvidék egyik csendes falujában. Békés, de unalmas egyhangúsággal peregnek napjai mindaddig, amíg két vakációzó kölyök egy erősen oszlófélben lévő hullát talál. A halálra kínzott, megcsonkított nőben Hunter kedves ismerősét azonosítják. A rendőrség – jó okkal – David segítségét kéri, aki nem tehet mást, minthogy vállalja: „kifaggatja” a halottat, értelmezi a halál kémiáját. Csakhogy egyre inkább és egyre személyesebben érintetté válik a nyomozásban, amely ijesztő fordulatokat és meglepetéseket tartogat. Ahogy a test enyészik, úgy bomlik elemeire a mindaddig zárt, kellemes falusi közösség, régi titkok bukkannak fel a föld alól – és újabb halottak.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó 
Oldalak száma: 328
Borító: KEMÉNYTÁBLA 
Súly: 400 g
Kiadás éve: 2006
Eredeti cím: The Chemistry of Death
Fordító: Kiss Viktória

SZERINTEM: No, ez az a könyv, ami külsőre sokkol, és nem szívesen mutogattam, mert na, csak vessünk egy pillantást a borítóra. Még nyáron a nagy alexandrás leárazáson vettem körülbelül 1000 Ft-ért, és azt hiszem, talán az egyik legjobb vétel volt. Durván és sötéten hangzik a cím, ijesztő a borító, de egy csodálatos könyvet rejt a zord külső.

Ez az a fajta könyv, ami tényleg horror, ami tényleg nyomasztó, rátelepszik az emberre. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem olvastam hamarabb, hanem akkorra tartogattam, tologattam, amikor tényleg ilyesfajta kúrára volt szükségem. Már az első oldalak is nyomasztóak, az Észak-angliai lápvidék leírása (erről valamiért Susan Hill: A fekete ruhás nő jutott eszembe, hasonló környezet és hasonló érzelmek), a doktor megérkezése, majd pedig amikor elkezdődik az igazi munkája, az antropológia, az még ínyencebb, ha szabad így fogalmaznom. Talán ezek az antropológiai leírások azok, amik igazán durvává teszik, ezeket leszámítva pedig egy nagyon ütős krimi.

A fülszöveg alapján nekem egy kicsit Under the Dome-feelingem volt, avagy a kisváros hirtelen összezavarodik, az emberek pedig egymás ellen fordulnak. Nyilván egy ~300 oldalas regényben nem lehet azt megírni, mint egy cirka ezer oldallal bővebb nagytesóban, de a hangulatot sikerült elkapnia. Manham nekem egy kicsit középkoriasnak tűnt azzal, hogy ha nem oda születsz, akkor kívülálló vagy, vagy például abban, ahogyan az emberek viszonyulnak a másikhoz, mindenki tud mindent mindenkiről, és leginkább csak negatív értelemben véve, nem úgy, aminek pozitív hatása is lehetne. Ámbár Magyarországon is létezik hasonló példa, szóval Manham nem egy egyedi eset, csak a városból nézve tűnhet furcsának, és olyan helynek, ahol farkastörvények uralkodnak.

Maga a cselekmény számomra eleinte átlagos volt, csöpögött az izgalom, de kimérve, amikor pedig azt éreztem, hogy se füle, se farka, akkor kezdett nagyon beindulni. A gyilkos kiléte csak nagyon a végén derül ki, habár mondjuk én előrelapoztam, mert kíváncsi fáncsi voltam :) Meghökkentem, de valamiképp sejteni lehetett (volna), más részt így visszagondolva mekkora pofon ez, ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy a másikat vajon mennyire ismeri, úgy isten igazából? Semennyire, leginkább...

A könyvet akkor kezdtem olvasni, amikor két kerékről sokra váltottam (bicikliről trolira) közlekedés szempontjából, szóval ez volt az első könyv, amit a csoporttársaim nálam láttak. Az egyik meg is jegyezte, ogy olvasta, és muhaha, tudja, hogy ki a gyilkos :D Ez nekem szívmelengetően hatott (mármint hogy ismeri a könyvet), általában az emberek ilyenekkel nem szoktak foglalkozni, plusz nekem általában nagyon másféle izlésem van, mint a környezetemnek, így általánosságban ha az íróról hallottak már, hogy létezik, az is nagy dolog, nem hogy olvassák.

Érdekes olvasmány, de nem az a tipikus körömrágós fajta, amit akár órán is olvasol, sunyiban. A cselekmény a lassú víz partot mos elvet követi, viszont ezzel együtt az egész könyvnek van egy nagyon nyomasztó hangulata, ami tényleg rátelepszik az emberre. Ez nagyon tetszett, mert ilyet ritkán érzek. Az antropológiai leírások a thriller részéhez adtak hozzá sokat, ezeken a mondatokon azért lepődtem meg, mert hiába járunk a 21. században, még mindig ritkaság az, ha ennyire nyíltan, ennyire leplezetlenül írnak egy könyvben gyilkosságról, vagy akár esetünkben a gyilkosság megoldásáról. Szóval összességében tetszett a könyv, hozzámadott némi pluszt, amíg olvastam, és igen, van egyfajta kisugárzása.

Értékelésem: 9/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)