2014-12-15

Harper Lee – Ne bántsátok a feketerigót!

FÜLSZÖVEG: A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: GEOPEN KÖNYVKIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 412
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 470 g
ISBN: 9789639973480
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2012 
Fordító: Máthé Elek

SZERINTEM: Teljesen véletlenül jutott eszembe ez a könyv a könyvtár raktári keresős gépe előtt, régóta kíváncsi voltam arra, miket olvastatnak az amerikai diákokkal, és eme ikonikus könyv miről is szólhat, miért kerül elő olyan sokszor a filmekben, sorozatokban. Egy álmos délutánon tehát a könyvtárban bepötyögtem, majd megkerestem... :)

A miről is szól rész nem igazán derült ki számomra a fülszövegből, ismertetőkből (viszont ilyeneket őszintén szólva nem sokat olvasok mostanában), szóval vázolnám nagyvonalakban – természetesen spoiler nélkül – azon olvasóimnak, akik hasonló cipőben járnak, mint én eddig. A könyv két részre oszlik, habár az elosztás nem radikális, hanem inkább szimbolikus, folytonos a cselekmény közben is, és inkább csak olvasás közben tűnik ki, hogy már nem is annyira arról szól, mint eddig. Az elbeszélő Scout Finch, nyolcéves kislány, akinek van egy nála négy évvel idősebb bátyja, Jem. Ők ketten elválaszthatatlanok, nyaranként pedig kapnak egy pajtást is, Dill-t. Scout és Jem apja, Atticus ügyvéd, anyjuk évekkel ezelőtt meghalt, s apjuk mellett házvezetőnőjük, Calprunia (aki amúgy fekete) neveli őket. Eleinte a szomszédos ház lakóival akar a három gyerek megismerkedni, de leginkább Boo Radley-vel, akik igen zárkózottak, ő például sosem jön ki a házból. A második rész pedig egy fekete tárgyalásáról szól, akinek a védőügyvédje Atticus, és komoly politikai vitát vált ki az a tény, hogy komolyan veszi a munkáját, és tényleg be akarja bizonyítani, hogy ártatlan a védence.

Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz.

Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete.

Az első és a második rész között, amikor rájöttem, hogy mekkora a váltás, akkor azon gondolkodtam, hogy mi lesz Boo-val, ugye kap lezárást? És vajon a könyv jó lezárást kap-e? Mert igazán megérdemelné. Nos, megsúgom, tökéletes lezárást kap :) De kezdem az elejéről.

Mivel az elbeszélő egy kislány, így a könyv nyelvezete nem bonyolult, nincs tele olyan kifejezésekkel, amire egy, az 1930-as években játszódó történetben számítani lehetne, illetve könnyen emészthető, és aranyos. Aztán egy idő után az olvasó rájön, hogy ez bizony több, sokkal de sokkal több, mint egy kislány nézőpontja. Nagyon hamar rádöbbentem, hogy ez a könyv úgy tanít, és úgy ad át alapvető értékeket, hogy közben ha nem is a mögöttes tartalmak elemzésére figyelünk (én nem szoktam), akkor is szinte szó szerint fejbevág egy idő után, és az ember úgy érzi magát, mintha letaglózták volna. A könyvet teljes egészében nézve azt hiszem, hogy hiába íródott a múlt században, a mai napig tökéletesen megállja a helyét, mert az alapprobléma még mindig ugyan az, ezekre pedig olyan gondolatmorzsákat hint el, ami szintén a mai napig megállja a helyét.



Az angol nyelvű kiadások borítói (néhány, a sok közül). Nekem talán a felső sor jobban tetszik, mint az alsó, az első sor negyedik képe pedig az 1950-ben készített filmből van. Ezekhez is viszonyítva, szerintem a magyar kiadás borítója megállja a helyét, letisztult, és szép, habár egynéhány angol jobban tetszik.
– Nem szükséges mindenkivel közölni, amit tudsz, ez nem nőkhöz illő dolog, másodsorban az emberek nem szívesen viselik el az olyan társaságot, akik többet tudnak náluk. Ez idegesíti őket.

Ha minden ember egyforma, miért nem tudnak kijönni egymással? Ha mind egyformák, miért néznek le másokat oly nagy buzgalommal?

– Tudod, Scout, ha igazán megismerjük, a legtöbb ember rendes.

Engem pont azért vágott fejbe ez a regény, mert olyan értékeket közvetít, amit mindenkinek észben kellene tartania, amiket mindenkinek meg kellene fogadnia, és akkor ez a világ jobb hely lenne. Az alapvető emberi kapcsolatokat hozza előtérbe, rávilágít azok, és az emberi kommunikáció fontosságára, továbbá olyan alapigazságokat tár az olvasó elé, amik alapján ha nem indulnak útjára a gondolatok, akkor baj van. Mindezek mellett komoly szerepet kap a bőrszín, a származás általi külöbségek, és az akkori Amerika fő problémája, a feketék besorolása (emberek-e, hiába tisztességesek, attól még érnek-e annyit, mint a leglezüllöttebb fehér, stb.). Jó példa erre Tom Robinson tárgyalása – amivel talán a regény központi kérdésévé a feketék helyzete ugrott – abban a világban, amikor egy fehér nő erőszakot kiált, emiatt egy feketét hamisan megvádolnak, majd pedig az előítéletek, és a sok szemellenző miatt el is ítélik mondvacsinált vádak alapján, mert a feketék csak rossz emberek lehetnek, hiába van az orruk előtt a bizonyíték, hogy Robinson ártatlan. Szerencsére ezt a kérdést azóta rendezték, viszont abban az időben az előítélet, a diszkrimináció, és a rasszizmus kérdését azt hiszem, hogy a legtökéletesebben kezelte Lee, mégpedig ezzel az idézettel:

Nem, Jem, én azt hiszem, csak egyféle emberek vannak. Emberek.

Nekem nagyon tetszett, hogy a Finch gyerekeknek sem volt teljesen tökéletes életük, értem ez alatt például Mrs. Dubose-t, akihez át kellett menniük felolvasni, továbbá tetszett az, ahogyan rádöbbentett ez az utálatosnak vélt karakter, hogy mennyire elsőre ítélünk, és ha valaki nem olyan, mint a többiek, vagy gondja van, és zsémbes, akkor rögtön elkönyveljük, hogy nem jó ember, és kerüljük. Hasonló cipőben jár(t) Arthur Boo Radley  is, csak ő meg pont a másik véglete ugyan ennek a problémának: nem látják, nem ismerik, de a pletykálkodás megy, és ezzel máris kialakul egy hamis kép róla, mert igazit hogyan is lehetne alkotni, hogyha nem mutatkozik emberek között?

Szóval a Ne bántsátok a feketerigót! egy olyan könyv, ami nem csak leírja azokat a problémákat, amik sajnos a mai napig nagyon valósak, hanem kérdéseket is ébreszt az olvasóban mindezek kapcsán. Vajon ha minden apuka olyan lenne, mint Atticus, akkor a gyerekek is jobbak lennének, akikből jobb felnőtt lesz? Vagy miért diszkrimináljuk a feketéket, és mindenki mást, akik nem fehérek? Nekem rengeteg kérdés kavargott a fejemben olvasás közben is, és után is, azt viszont határozottan tudom, hogy sokkal több embernek kellene elolvasnia ezt a könyvet. Például Magyarországon is lehetne kötelező, mert aki nyitott rá, szerintem 17-18 évesen olyan löketet kapna tőle – feltéve, ha nyitott rá – hogy komolyan elgondolkodna mindenen, amit említ a könyv. Én 21 évesen is megtettem, de kíváncsi lennék rá, hogy hatna-e egy egész korosztályra, és mi sülne ki belőle.

Lőjetek le annyi szajkót, amennyit csak akartok, de ne bántsátok a feketerigót. Az bűn.

Ez a regény címadó sora, viszont amiről szól a könyv, így utólag belegondolva számomra nem igazán illik ide. Lőjetek le annyi szajkót, amennyit akartok, mert ők nem csinálnak semmit, nem szépek, nem hasznosak, de a feketerigót ne bántsátok, mert ő szép, énekesmadár, szórakoztat, stb. Ha átfordítjuk a dolgot, akkor abban a korban, amikor a regény játszódik a szajkók lehetnének a feketék, a feketerigók pedig a fehérek, szóval nem értem, főleg nem úgy, hogy egyébként az egyenlőségért is küzd Atticus, akinek a szájából ez elhangzik.

Maga a könyv kedvenc lett, többször olvasós kategória, plusz be is kell szereznem, mert könyvtári példányt olvastam. Egy ilyen könyvnek pedig egyszerűen muszáj a polcomon csücsülnie. Megdöbbentett, letaglózott, magáhozláncolt, tanított. 

Értékelésem: 10/10


4 megjegyzés:

  1. fú, ezt én is el szeretném olvasni egyszer :) király lett az ajánló :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer az életben mindenképp el kell olvasni :) Köszi :))

      Törlés
  2. Múltkor libirben már könyörögtem érte, közölték, hogy nincsen, ne is reménykedjek...erre, amikor az ajándékokért indultam, már ott vigyorgott a polcon. Januárban meg akarom venni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes egyébként online rendelni - bárhonnan -, mert boltban általában teljes áron adják, a webshopokban pedig van akció :) A Lírában nézegettem a 27%-os kuponnak (TM1411 VAGY TNY1412), ha van még, és bolt átvéttel kéred, akkor sokkal jobban jársz vele ^^ De ezekkel a kuponokkal ingyenes a házhozszállíítás is :)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)