2014-12-30

2014. decemberi beszerzések

Hát, ennek is eljött bizony az ideje :) Vége a hónapnak, és vége 2014-nek is, de most nem szentimentáliskodom, azt meghagyom az összegző bejegyzésre. Inkább kezdem azzal, ahol novemberben abbahagytam, vagyis hogy á, én decemberben alig fogok vásárolni, mert mindent megvettem/megkaptam novemberben, amire vágytam. Aha. Na, december elején ez megtört a szukitsos rendeléssel, aztán szépen lassan csordogáltak haza a további könyvecskék is. Többen kérték, hogy csináljak saját képet a könyvhegyemről, ennek eleget is teszek, a bejegyzés végén mindenki megcsodálhatja/megkövezhet. Mentségemre legyen írva, hogy majdnem az összeset félár környékén szereztem be, mert vagy olyan akcióban voltak a könyvek, vagy 1-2 kuponnal rásegítettem. Amit pedig nem én vettem, nos, azt ugye nem is lehet felróni, nem igaz? :)


A decemberi statisztikám 14 könyv, ami igazából 13, mert A búra alatt egy könyvnek minősül, de két könyvben lett kinyomva (fizikai képtelenség lett volna egybevenni). Ezek közül 4 könyv ajándék volt, a többit magam vettem. Ja, meg vettem még két könyvet, de azokat karácsonyi ajándéknak, szóval ha azt nézzük, nem idevalóak :)

De lássuk bővebben ezt a "kis" kupacocskát :)


Stephen King: A búra alatt ▪ Stephen King: Minden sötét, csillag sehol ▪ Joe Hill: NOS4A2 ▪ J. R. R. Tolkien: A hobbit


Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1. ▪ Howard Phillips Lovecraft összes művei I. ▪ Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita ▪ Olga Grushin: Szuhanov álomélete

Az első sor, illetve a második első fele a már említett rendelés, amely a Szukits jóvoltából jöhetett létre. Voltak féláras könyvek, illetve akkor, december elején volt egy ahhoz is hozzácsapható 10%-os kupon is, így nagyon jól jártam, nagyon boldog vagyok. A NOS4A2-t már el is kezdtem olvasni, eddig nagyon tetszik, illetve Joe Hill immáron a papa mellett csücsül azon a képzeletbeli trónon, ami a kedvenc író(i)mnak jár.

Bulgakov A Mester és Margaritáját egy ideje el szerettem volna olvasni, és nagyon jó lett volna, ha azt a szép fekete-piros változatot tudtam volna beszerezni, de így, EDK verzióban olcsóbb is volt, illetve úgy gondolom, hogy nem a külcsíny az elsődleges, hanem a belső. Pont ezért van több hasonló kiadású klasszikusom is :) A Szuhanov álomélete pedig cirka 200 Ft volt a Lírában, ennyiért ha 1/10-es lesz, akkor is megéri, habár Molyon ha jól emlékszem, akkor 90% fölötti az értékelése.


Brian McGreevy: Hemlock Grove ▪ Julija Mamonova: 1000 orosz szó ▪ Helen Davies: Kezdők orosz nyelvkönyve ▪ Helen Davies: Kezdők portugál nyelvkönyve

Bill Skarsgard, alias Roman Godfrey
A kép első könyve, Brian McGreevy-től a Hemlock Grove keresztanyám karácsonyi ajándéka volt, és nagyon nagyon de nagyon örültem neki. A sorozat nem tudom, hogy ismerős-e valakinek az olvasóim közül, de én a Roman Godfreyt alakító színész (Bill Skarsgård) miatt kezdtem el nézni, és már a legelején arról álmodoztam, hogy milyen szuper lenne elolvasni a könyvet is, ráadásul birtokolni is. Időközben a sorozat a szívemhez nőtt, szóval méginkább szerettem volna a könyvet megkaparintani. Szóval az örömködés megvolt, már csak azon izgulok, hogy az angoltudásom is elegendő legyen hozzá :D

A másik három könyvet dédimtől kaptam, szintén karácsonyra, és ezúttal kicsit gyakorlatiasabbra vettem a figurát (én vettem meg előre a könyveket), hogy néha kicsit lapozgassam az oroszt is és a portugált is. A két orosz viszont nagyon hasonló, ezt sajnálom is, de mondjuk az 1000 kérdés 1000 válasz orosz verziójához meg még nincs elég tudásom. Szóval tehát ennyit arról, hogy ebben a hónapban visszafogom magam :D

Az utolsó pillanatban pedig megkaptam az Alexandrától a visszaigazoló e-mailt, hogy átvehetem a boltban a rendelt csomagom, így még az óévben megkaparinthattam James Dashner trilógiájának az első két részét, Az Útvesztőt és a Tűzpróbát. Nagyon nagyon vártam, de csak jövőre kezdem majd el olvasni őket, rá is varázsoltam a várólistacsökkentő listámra az első részt (a második pedig nincs féléves, így az nem játszik ilyen szempontból). A tévében láttam A bevatottat, szóval ha hasonló, akkor szerintem tetszeni fog, mert a film tetszett, nem volt rossz. Tehát coming soon :) És íme a fent említett csoportkép, kis csúszással:


A többiek ámokfutása: Saci, Dóri, Katacita, Amadea, Anna,


8 megjegyzés:

  1. Hűűű :) Szép beszerzések, és a félár tényleg jó értük ;) (Én is kiszámoltam, hogy mennyit spóroltam idén, többet mint amennyit költöttem könyvekre :D).
    Sok időt kívánok hozzájuk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D
      Én is elég sokat spóroltam, és ha azt vesszük, hogy 2000-2300 Ft-nál többet nem is nagyon akaródzok elkölteni/könyv, akkor mégszuperebb (kivételek ez alól a must havek). Pontos számítást nem csináltam, és nem is fogok (a számok nem a barátaim :D), de tutira jobban megérte a dolog, mintha "mezei" vásárlóként jártam-keltem volna.

      Törlés
  2. Edgar Allan Poe és Hemlock Grove awww nagyon irigy vagyok :D Jó kis hónap volt nálad is :) Az útvesztő nekem nagyon tetszett (természetesen nekem régi borítóval van meg :D :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Poe-t részben neked is köszönhetem, hogy nem akartál közösködni a rendelésben, és ki kellett tömni azt a csomagot addig, hogy ingyenes legyen... :D
      A Hemlock Grovera kíváncsi vagyok, hogy mennyiben tér el a sorozattól, és ha nem sokban, akkor lesz-e benne spoiler a harmadik évadra :D

      Az Útvesztőnek örülök, hogy neked is tetszett, engem tegnap este kezdtek el riogatni, hogy nem jó az :D Mikor máskor, vásárlás után...

      Törlés
  3. 200 ft a Szuhanovért? What? :D én még rukkolán szereztem anno, de gratulálok! :) Régóta várólistás nálam a könyv, de tuti, hogy te előbb elolvasod :D
    A hobbitról kíváncsi vagyok, mit mondasz majd, nekem nagyon mesés volt - nem a jó értelemben. A film kivételesen 1000x jobban tetszett.
    Szépséges kupac, a King családos gyűjteményed is növekedett, szóval tök jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 290, utánanéztem, de a lényeg így is ugyan az :D A Lírában azt mondták, hogy pár könyvet így akartak kiszórni (ez "alapáron" 400 Ft lett volna). Őszinte leszek, nem voltam/vagyok bezsongva tőle, csak azt írták páran, hogy jó, és ennyiért hülye lettem volna nem megvenni :D Majd hamarosan kiderül, de nem merném rátenni a nyakam, hogy én hamarabb olvasom, de remélem azért igazad lesz :D

      A hobbitról más is ugyan ezt mondta, de ha a Gyűrűk urát nem tudtam megvenni, akkor kezdem ezzel, és remélem ha nem is jön be, nem veszi el a kedvem a LOTR-től :)

      Igen, én is nagyon boldog vagyok az ehavi kupaccal :D

      Törlés
  4. Úúúú most nagyon irigy vagyok a Tűzpróbáért és a NOS4A2 -ért. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd hozzád is tuti eljut valamilyen formában tuti ;)

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)