2014-11-17

George Orwell – Állatfarm (Tündérmese)

FÜLSZÖVEG: Orwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul… A könnyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 132
Borító:PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 120 g
ISBN: 9789630795401
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2012
Sorozat: EURÓPA DIÁKKÖNYVTÁR

SZERINTEM: Ez volt az első mű, amit Orwell-től olvastam, és tetszett. Nehéz szerintem bármi okosat mondani egy sokak által kivesézett, és egyes iskolákban még kötelező olvasmányként is feladott irományról, éppen ezért most is inkább azt írom le, hogy mit gondolok róla.

Sokáig nem tudtam hova tenni, azután az egyik csoporttársam hozta szóba irodalomtudományon, majd pedig egyre többször futottam én is bele az Állatfarmba a neten. Könyvtárból akartam kivenni, de lusta voltam megkeresni (általában amik nekem kellenek könyvek raktáriak, azokat csak kikérem, ők lehozzák, én pedig átveszem), szóval megvettem. És milyen jól tettem :) Továbbá volt egy csoporttársam még az OKJ-n, aki mindig azt hangoztatta, hogy „mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek”, ami tulajdonképpen az Állatfarmból származik, csak kicsit lesarkítva. Na, nekem több se kellett :)

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Mivel utánaolvastam, hogy miről szól az Állatfarm, így nem ért meglepetés, hogy diktatúrába csap át a demokrácia, illetve mivel a történelemmel felületes a barátságom, így azt is jó volt megtudni, hogy minek a hatására írta Orwell. Maga az állati uralom kissé futurisztikus, de ami mögötte van, az zseniális, avagy hogyan adjunk irodalmi pofont a politikának úgy, hogy arra a mélyen tisztelt politikusok ne jöjjenek rá, hogy róluk szól az egész.

Tömör és velős olvasmány, nekem tetszett, és talán pont a szatirikus hangnem miatt. Elgondolkodtató volt, a tömörsége, és maga az elképzelés is. Azt hiszem, hogy tipikusan az a mű, amelyet mindenkinek legalább egyszer el kellene olvasnia az életében, és egy kicsit elmélkedni rajta.

Értékelésem: 8/10


5 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon vágyom arra,hogy elolvassam. Már régóta, de soha nem került rá sor. Na de most! :) Örülök, hogy írtál róla :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig érdemes, és tényleg nem hosszú, ~130 oldal, feszített időbeosztás mellett sem lehetetlenség :)
      Én is örülök, lassan, de biztosan megjelennek a blogon a klasszikus történetek is :)

      Törlés
  2. Én nagyon szeretem Orwellt! És amióta tudom róla, hogy harcolt is, nem "csak" írt, még sokkal nagyobb kedvencem :) Az 1984 is "minimum-egyszer-az-életben-kötelező" olvasmány, mert annyira jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ezt nem is tudtam róla! Igen, ezt sokszor hallottam már az 1984-ről, és már a polcomon várja az olvasást, mert mindenképp saját példányt szerettem volna, ha már ennyire dicsérik :)

      Törlés
  3. Erről nekem mindig a "La Cucarachá" jut eszembe. :) (megnéztem a filmet, de ott az Angolhon állatai egyáltalán nem emlékeztetett rá :D

    VálaszTörlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)