2014-11-02

Carin Gerhardsen – Mama, papa, gyerekek (Hammarby 2.)

FÜLSZÖVEG: Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül. Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet… Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul. Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft. 
Oldalak száma: 352
Borító: KARTONÁLT
Súly:400 g
Kiadás éve:2014 
Fordító:Markwarth Zsófia

SZERINTEM: Már nagyon vártam A mézeskalács ház folytatását, viszont nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak. A címből éreztem, hogy ez családi történet lesz, de még milyen, mint utóbb kiderült :) Az első résztől eltérően ezt a kötetet majdnem egy szuszra olvastam ki, annyira beszippantott a történet. Tulajdonképpen egyáltalán nem volt az elején unalmas rész, de valahol az 1/3-ánál éreztem, hogy bumm, itt indul be a történet ténylegesen.

A cselekmény két szálon fut, ott van Hanna, a fülszövegben leírt kislány, illetve az iszákos anyával rendelkező testvérek, Jennifer és Elise. Előbbi szál számomra nem volt annyira érdekes, habár ha az életben megtörténne, akkor bizony nem ezt mondanám rá; a regény szempontjából viszont számomra mellékesnek hatott – azt leszámítva, hogy valamiképp kapcsolódik a végkifejlethez.

A két tinilány, Jennifer és Elise története elgondolkodtatóbb volt, a lányok anyja, az alkoholista asszony, akinek a drogos haverjai is mindig ott lógnak, illetve Jennifer pasija, Jocke, aki szintén nincs a helyzet magaslatán, ha a családiakat nézzük. Egy részt a fiatalok helyzete megrázóbb volt, mert annyit számít, hogy honnan jössz, és hova térsz haza, mi a természetes neked, pedig ebbe az átlagember bele sem gondol, én legalábbis nemigen szoktam, bevallom. Más részt megdöbbentem, hogy Sjöberg és Sandén hiába voltak családlátogatáson, egyikük sem tett semmit a látottak ellen, pedig Svédország hírhedten keményen lép fel a gyemekek jogaiért (mint például gyermekbántalmazás, családon belüli erőszak, alkoholizmus, stb. elleni harc).

Maga a regény, mint krimi tetszett, a nyomozás jól volt felépítve, illetve az első részhez hasonlóan itt is bevitt bennünket az erdőbe az írónő, azt hittük, tudjuk ki a gyilkos, aztán hirtelen kiderült, hogy teljesen rosszak voltak az asszociációink. Viszonylag későn derült ki viszont, hogy Jennifer és Hanna hogyan kapcsolódnak egymáshoz, ám én úgy éreztem magam, mint a mesékben, amikor villanykörte világít a szereplő feje felett, végre minden értelmet nyert. Izgalmas volt, feszes,és az agytekervényeinket is megdolgoztatta Gerhardsen a gyilkos kilétével kapcsolatban, illetve hogy mi miért történt. Az pedig csak hab volt a tortám, hogy mivel gyerekekről szól a történet, ők a szenvedő alanyok, ezért még szívszorítóbb, még borzongatóbb volt az egész.

A nyomozás mellett pedig a Mama, papa, gyerekekben is jutott hely a nyomozók magánéletének, ami nekem külön tetszett. Leginkább Conny Sjöberg illetve Petra Westman került előtérbe, ám mindenki életébe kaphattunk egy kis bepillantást, ráadásul kiegészítéssel, hogy mi történt az előző kötet óta. Plusz úgy érzem, hogy szépen lassan az ő titkaikra is fény derül, mint például Westman erőszakolójának kilétére, vagy hogy Sjöberg miért tért mellékútra.


A történetben viszont voltak apróbb hibák is, úgy mint Åbo, ahová hajóval utazott Jennifer a baráti társasággal. Fogalmam nem volt, hogy hol van, majd rákerestem, és akkor derült ki, hogy ez Turku szeretne lenni, csak mivel Finnországban a második hivatalos nyelv a svéd, így a városok nagy részének finn és svéd neve is van. Ilyen például Helsinki is, amelynek a svéd neve Helsingfors.
Továbbá sokszor találkoztak a Centralon a fiatalok, ami csak néztem, hogy mi, utána jöttem rá, hogy a T-Centralen, amely Stockholm központi metróállomása, ahol az összes vonal alálkozik.

Összességében tetszett a könyv, és körülbelül egy nap alatt végeztem ki, ami nálam mostanában sokat mond. Az első részhez hasonlítva keményebb volt, összetettebb, és kicsit másabb

Értékelésem: 9/10

Olvasás közben pedig volt egy nagyon kellemes élményem, mégpedig hogy majdnem mindig kiteszem Instagramra is azt, hogy jelenleg mit olvasok (akkor mindenképp, ha valamiért különleges nekem a történet), ezt pedig maga az írónő, Carin Gerhardsen is szívlelte, illetve írt egy rövid kommentet is. Leírva talán nem jön át úgy, de én nagyon meglepődtem Carin közvetlenségén :)

Az olvasásra bocsátott példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!


2 megjegyzés:

  1. Szerintem pedig átjön, nagyon rendes az írónőtől, hogy így figyel arra, ki mit oszt meg Instagramon a könyveiről! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg nagyon meglepődtem és dobbant a szívem egyet, hogy ilyen apróságokkal is foglalkozik :) Ráadásul duplán :D

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)