2014-09-06

Dr. Csernus Imre – A kiút

FÜLSZÖVEG: Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol? Mit jelent talpra állni, és felnőttként élni? Nekem meggyőződésem, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat. De hogyan? Mi az út? Ezekről a folyamatokról, az első lépésekről szól ez a könyv, különös tekintettel a mai huszonéves fiatalokra, akiket divatos szóval Y generációnak is neveznek. Jó ideje érdekel már, hogy milyenek ők, milyen erők, kétségek munkálkodnak bennük, hiszen ők a jövőnk letéteményesei.








INFORMÁCIÓ:
Kiadó: JAFFA KIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
Oldalak száma: 268
Borító: KEMÉNYTÁBLA
Súly: 450 g
Kiadás éve: 2013

SZERINTEM: Valamiért azt éreztem, hogy van mondanivalója, meg nincs is, hogy tetszett is, meg nem is. Pedig megfogadtam a doki tanácsát, és nem egyszuszra, két nap alatt olvastam el, hanem félre volt téve, rágtam magamban, de mégsem.

Alapvetően szerintem fölösleges bekategorizálni az embereket X- vagy Y generációnak – sőt, elméletileg már a Z generáció is megjelent –, mert ha csak a könyvet veszem alapul, akkor mindenki ugyan abban a szarban ül, mindenki ugyan úgy mutogat egymásra, és mindenki ugyanannyira magyar, mint a másik, generációtól függően. Volt a könyvben néhány olyan gondolat, amellyel egyetértettem, és csak mosolyogtam, viszont nem lehet egy korcsoportot – esetünkben az Y generációt – általánosítani, hogy az összes fiatal ilyen meg olyan. Ez szerintem olyan, mint amikor két nyugdíjas szidja a fiatalokat a fél nyolcas buszon, hogy mind bunkó, mind lökdös, és mind olyan nagy táskával jár.

Olvastam a doki két könyvét (hallgattam igazából), A nőt és A férfit, és előbbi kifejezetten tetszett is, míg utóbbi elment egynek. Pont ezért szerettem volna megvásárolni A kiutat, de csalódtam. Pontosan tudom magamról, hogy milyen vagyok, hogy mik a terveim, az álmaim, és miért megyek előre, és leszámítva egy nagyon kicsi hányadát a fiataloknak, szerintem mindenki így van ezzel. Mindannyiunknak van pokla, amit vagy tud, vagy nem, és vagy szeretne rajta változtatni, vagy nem, de szerintem nem róható fel senkinek, ha nem akar változtatni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a magánügye, hogy milyen érzésekkel tekint az életére, a könyvben leírtak pedig inkább arra hajaznak, hogy mennyire szar ez a mai magyar társadalom, mindenkinek szar az élete, de csak nagyon kevesen tesznek ellene, és ez mekkora baj. Egyetértek, de ha egy kicsit kevésbé lecseszős stílusban íródott volna, akkor lehet, hogy az érintettek feleszmélnének, de így, magamból kiindulva, ha benne lennék mindebbe, akkor azt mondanám, hogy menj a francba. Mert a hangsúly nem mindegy. Mint a kéretlen tanácsok, ha lebaszós jelleggel közlöd, akkor nem  valószínű, hogy célba ér, míg ha finoman kommunikálod le, akkor lehet, hogy a másik fontolóra veszi.

A fentiekkel ellentétben viszont nem volt olyan igazi, csernusos a könyv hangja, az általam eddig olvasott könyvek durvábbak voltak helyenként, viszont jókat lehetett rajta röhögni is itt-ott. Tisztelem a dokit, és azon kisebb hányadhoz tartozom, aki bírja a stílusát, de A kiút nem jött be. Mindenképpen el szeretném olvasni (vagy meghallgatni) a további könyveit is, kíváncsi vagyok, de valószínűleg maradok a könyvtárnál.

Értékelésem: 6/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)