2014-07-18

John Green – Csillagainkban a hiba

FÜLSZÖVEG: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… 

„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.






INFORMÁCIÓ:
Kiadó: GABO KÖNYVKIADÓ ÉS KERESK.KFT.
Oldalak száma: 296
Borító: puhatáblás, ragasztókötött
Súly: 320 g
Fordító: Bihari György
Eredeti cím: The Fault in Our Stars

SZERINTEM... Huh, vegyes érzelmek vannak bennem... Az első kb. ötven oldal borzalmas volt, egyszerűen a hideg rázott attól, hogy majdnem az összes mondat vége az volt, hogy meg minden, meg ilyenek. Elhiszem én, hogy tiniknek íródott tinikről, de akkor is. Túllépve az előző gondolaton – meg minden –, zavart az is, hogy le vannak butítva a gondolatok, a mondatok, ezért a könyv első fele elég nyőgvenyelősen ment. Olvastatja magát, de nem az a szint, ami a lehetetlen kategóriát jellemzi.

Alapvetően egy önmagában is elcseszett helyzet az alapfelállás, aztán a fiatalok egymásba szeretnek. Csillagaikban a hiba, sejthető volt (főleg ha előtte már hat helyen szembe jött veled a spoiler), hogy nem lesz happy end a történet. Ebből az elgondolásból szerintem ki lehetett volna hozni egy sokkal szebben megírt regényt is, mert őszintén szólva Green kapkod ide-oda, minden lebutítva köszön vissza, a történet és a karakterek sincsenek kidolgozva. Például nekem nem rémlik, hogy akár Gus, akár Hazel le lettek volna írva, hogy hogy néznek ki (Gusnak csodaszép kék szeme és fantasztikus teste van – oké, és a többi?), illetve Lidewijt sem írta le Green, őróla is csak annyit lehet tudni Hazel merengéséből, hogy vörös haja van. 

Tagolásban egyetértek azzal a véleménnyel, hogy van az első 200 oldal, meg az utolsó 90. Tudtam, hogy Gus meg fog halni, de azt hiszem, hogy ez nem így működik. Mármint ha olyan áttétes vagy, hogy világítasz a PET CT-n, akkor nem éldegélsz vígan nap nap után, aztán egyik napról a másikra hirtelen keresztet lehet rád vetni. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de mivel részben a téma miatt olvastam el, így azt vártam volna, hogy hű lesz az élethez. Az egy külön vicc volt a köszönetnyilvánításban, hogy kikérte orvosok véleményét is, de "vidáman figyelmen kívül hagyta, ha úgy tartotta úri kedve". Ne már... 

Gus egyik nap bejelenti Hazelnek, hogy teljesen áttétes, aztán a köetkező fejezet ott kezdődik, hogy Gus leesett a lábáról, és haldoklik. Ez után is több napot, van, amikor egy hetet ugrik a történet. Én elhiszem, hogy egy 14-18 éves nem igazán kíváncsi a haldoklásra és a szomorú igazságra róla, illetve mindarra a fájdalomra a hozzátartozókra nézve, amivel ez jár, de könyörgöm, akkor ne erről írjon könyvet valaki, ha az olvasóközönségének nem tudja átadni. Egy szomorú történet a világ egyik legszemetebb, legalattomosabb betegségéről, nekem pedig az az érzésem, mintha John Green kifigurázta volna, vagy azt akarná elhitetni, hogy nem is olyan rossz dolog ez – mindezt talán a múltam mondatja velem. 

Szóval számomra több sebből vérzik a történet, mégis a legnagyobb szívfájdalmam az, hogy ide-oda kapkodott az író. Az alap elgondolás, az alaptörténet lecsupaszítva érdekes téma lehetne, ha valaki olyan írta volna meg akit több tehetséggel áld meg az Isten. Vagy nem arra törekszik, hogy beleférjen 300 oldalba.


Lehúztam a könyvet, ámbár ezzel szemben nincs bennem tüske. Egyszer elolvastam, nem bánom, nem sajnálom, de többet nem hiszem, hogy a kezembe fogom venni. Továbbá remek lecke volt, hogy a YA (young adult) könyvek John Green könyvei nagyon nem nekem valóak, nagyon távol állnak a stílusomtól. Viszont annak örülök, hogy ezt is rengetegen olvassák, és habár a történet kidolgozása nem egy nagy durranás, mégis, fiatalon nem hagy nyomot, de megkedvelteti az olvasást az ifjúsággal. Kicsit olyan, mintha 2014 Twilightja lenne: mindenki erről beszél, mindenki ezt olvassa, viszont igazi művészet mégsincs mögötte.

Értékelésem: 4/10


10 megjegyzés:

  1. Valamiért még mindig nem vagyok rá kíváncsi...ha tömény drámát szeretnék akkor előveszem az Üvöltő szeleket és Cathy-vel nyöszörgök, sírok és haldoklom. Szóval tőle a hibás csillagok a polcon maradnak a könyvesboltban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha esetleg érdekel, akkor kölcsönadom, mert pénzt tényleg nem érdemes rá költeni :) Egyszer olvasható, de engem például nem ríkatott meg, és azt a heves érzelmi reakciót sem váltotta ki, amire számítottam a téma kapcsán. Matinénak jó, vagy ha épp nincs mit olvasni :)

      Törlés
    2. Nem köszönöm :) Tényleg nem szeretném elolvasni :D

      Törlés
  2. Nem tudom ismered-e Jenny Downham - Before I die c. könyvét. Ugyanez az alaptörténet, csak hamarabb és jobban íródott. A Most jó c. film készült belőle, de nekem a könyv jobban tetszett, még évekkel ezelőtt egy németországi benzinkúton találtam rá. Kár érte szerintem, hogy nem kapták fel annyira, mint a Csillagainkban a hibát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Before I die cím valahonnan ismerős, habár a könyvvel valamiért nem tudom összetársítani a fejemben. A Most jóról hallottam, Dakota Fanning játszik benne, viszont nem láttam még.

      A Before I die rákerül a listámra akkor, viszont csak módjával mászok bele ebbe a rákos témába, mert személyesen érint, és nagyon elszomorít (a könyveknek pedig az a lényege, hogy szórakoztasson valamilyen formában). A fenti bejegyzésben is erősen érezhető ez a behatás, és talán ha nem lenne, akkor nem lettem volna ennyire kemény a Csillagainkban a hibával sem :)

      Törlés
  3. Istenem,mennyire egyetértek veled ! ( csoportban bukkantam a blogodra, és megláttam, hogy olvastad ezt, gondoltam elolvasom hátha :D )
    Én is így voltam. Négy óra alatt kiolvastam aztán meg ültem, hogy "ez mi volt?" . Ennek a szintjét én is megütöm, és nincs kiadva könyvem.
    Én valójában sokkal többet vártam ettől a könyvtől a beharangozásának alapján, meg a fanok nyáladzása miatt. Talán ezért is csalódtam (?) benne ekkorát....
    Engem az akasztott ki, hogy semmi sírás nem volt benne Hazel részéről. Csak úgy... van és kész. Azért, hiába így éli le az életét, egy szerettét vesztette el, nem kéne megsiratni vagy valami?
    Ölel, Florianna

    Ui.: Most megint felbosszantottam magamat ezen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és hát az az Oké? Oké is kiakaszt :D

      Törlés
    2. Valószínűleg azért lett ennyire felkapva, mert egyszerű, és nem kell sokat gondolkodni hozzá, illetve betegek a főszereplők, így együttérzést vált ki a kamaszokból. Vagy csak szimplán sok embernek elég ennyi is, és kevesebben vagyunk, akik magasabbra tesszük a lécet.

      Ez az oké-oké egy darabig oké (haha:D), de aztán sok, indokolatlanul sokszor jelenik meg egymás után, ami egy idő után irritáló.

      Köszönöm, hogy írtál, még egy megerősítés, hogy habár nem vagyok egyedül a véleményemmel, azért nem is vagyunk olyan kevesen, akik hasonlóan gondolkodnak.

      Törlés
    3. Hát nem tudom... Lényegében ez a könyv is arra volt jó ( mint pl az SzJG) , hogy még néhány tinédzsernek felkeltse (esetleg megtartsa) az érdeklődését az olvasás iránt a könnyű nyelvezetével, ha szabad így fogalmazni.

      És igen, az okék nagyon idegesítőek egy idő után, főleg hogy mindenhol megjelentek... Weheartit, tumblr, instagram... Beírtam Weheartre hogy green, mint zöld, erre az első tíz oldalba behozta hogy John Green, meg Okay? - Okay. ._. Én meg kiakadtam :D

      Egyébként azon én is elcsodálkoztam, hogy viszonylag sok mindenkinek nem tetszett a könyv, csak azok az egyének elbújnak a fanok mögött és nem nyilatkoztatják a véleményüket. :D

      Törlés

Egyetértesz? Vagy hiányérzeted van a bejegyzéssel kapcsolatban? Írd meg! Minden megjegyzésnek örülök, mindig kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok :)